Aki régebb óta követi már az oldalt, az tisztában lehet vele, hogy nagyon odavagyok a horror műfajért. Legyen szó filmekről, játékokról vagy bármi egyébről, engem azonnal meg lehet venni akármivel, ami kapcsolódik a horrorhoz. Ez azzal jár, hogy nagykanállal fogyasztom természetesen a horrorfilmeket is, amiknek többsége még évek múltán sem jut el nemhogy a hazai mozikba, de DVD vagy Blu-ray kiadásba sem. Éppen ezért arra gondoltam, elindítom a Para-Péntek rovatot, amiben rendre három olyan horrorfilmet mutatok be nektek, amiket nem biztos, hogy ismertek, viszont a műfaj rajongóinak érdemes lehet rájuk nézni – kezdjük is a heti csemegékkel!
What Josiah Saw (2021)
Egy isten háta mögötti farmon járunk, valahol Texas egyik poros kisvárosának a szélén. A Graham-család az édesanya, Miriam öngyilkossága után teljesen széthullott. A farmon már csak az apa, Josiah (Robert Patrick) és visszamaradott fia, Thomas (Scott Haze) tengetik mindennapjaikat, jobbára olcsó whisky-be fojtva soha meg nem valósuló álmaikat, hogy egyszer kitörhetnek innen. Thomas meg van győződve arról, hogy az anyja kísérti a helyet, és éjjelente odakinn mászkál. Az apja nem hisz neki, egészen egy borzalmas éjszakáig: amit lát (innen a film címe), az örökre megváltoztatja addigi életüket. Eközben két olajmágnás tűnik fel a közelben, akik meg akarják vásárolni a Graham-farmot fúrási célokra. Leveleik visszacsalogatják a szülői házhoz a két, azóta már lelépett gyereket is, Eli-t (Nick Stahl) és Mary-t (Kelli Garner). A szembenézés a múlttal, az elnyomott, borzalmas traumákkal pedig rettenetes következményekkel jár.
Három fejezetre oszlik a film és mindhárom a Graham-család egy-egy gyermekére koncentrál. Ezek közül nekem Eli fejezete tetszett a leginkább, aki azóta folyamatosan zűrös ügyekbe keveredik, hogy lelépett otthonról. Nick Stahl különösen nagyszerű a szerepben, de legalább ennyire hátborzongató a Thomas-t alakító Scott Haze is. A válaszokat az utolsó néhány perc adja meg, de addig a film inkább nyugtalanító, mintsem félelmetes. Carlos Ritter operatőr remekül teremti meg a nyomasztó hangulatot: kietlen táj, üres szobák, gyenge fények... egy ennyi rettenetes dolgot látott házban nem az emeleti ablakból éjszaka kitekintő kísértet a legfélelmetesebb, hanem a szörnyű teher, amit a gyerekek azóta is magukkal cipelnek.
Moloch (2022)
Nézegetve a 2022-es év végi horrorfilmes összeállításokat, valami videós anyagban belefutottam egy roppant hátborzongatónak tűnő CGI-rémségbe, de sajnos filmcímet nem írtak hozzá, így sokáig fogalmam sem volt, hogy miben szerepelhet. Aztán valahogy szembejött a Moloch, ami egy sötét és kifejezetten érdekes holland folk-horror, ősi átokkal, pogány rituálékkal, meg némi vérrel - tökéletes esti kikapcsolódás! Betriek (Sallie Harmsen) valami borzalmasat élt át gyerekkorában. Sok-sok évvel később egyedülálló anyaként neveli kislányát, és a szülei is besegítenek a mindennapokban. Egy mocsaras területen élnek Hollandia északi részén, ahol is a közelben kutatók egy csoportja ásatásokat végez. Vezetőjük Jonas (Alexandre Willaume az 1899-ből), aki össze is ismerkedik Betriekkel, ám a barátság egy kissé megroppan, amikor egy este a csoport egyik tagja betör a nő otthonába és majdnem végez az édesanyjával. Betriek és Jonas elkezdenek nyomozni, és kiderül, hogy minden furcsa esemény visszavezethető egy ősi átokhoz és Moloch-hoz (vagy Mólekhez), egy ókori közel-keleti istenséghez.
Bár vannak benne ismerős részek (az egyik jelenet például gyanúsan emlékeztet a The Autopsy of Jane Doe-ra), a Moloch egy kellemes kis folk-horror, kellően rejtélyes sztorival, jól elhelyezett ijesztgetésekkel és éppen annyi vérrel, ami még nem fekszi meg az ember gyomrát. Amit totál feleslegesnek éreztem benne, az a szerelmi szál, mert elég kidolgozatlan lett. Ami viszont külön tetszett, az a film vége. Nagyon szépen keretbe foglalja az egész sztorit.
The Grandmother (2021)
Susana (Almudena Amor) sikeres modell Párizsban, aki előtt épp megnyílni látszik egy hatalmas lehetőség, hogy még nagyobb név lehessen a szakmában. Ekkor érkezik a tragikus hír Madridból, hogy nagymamája balesetet szenvedett, és ápolásra szorul. Mivel Susana szülei már nem élnek, a lány hazautazik Spanyolországba, hogy az idős nagymamájára vigyázzon. Szegény asszony még a vártnál is rosszabbul van: nem képes beszélni, nem ismer meg senkit, és sokszor csak üveges tekintettel bámul a semmibe. A The Grandmother viszont egy horrorfilm, úgyhogy ennél azért többről van szó. A hölgy éjszakánként pucéran mászkál, nem létező alakoknak suttog érthetetlen szavakat, és az egész ügy egyre borzalmasabb fordulatokat vesz, ahogy Susana próbálja lepasszolni a nagyit, hogy végre visszatérhessen Párizsba - csakhogy ennek szörnyű következményei lesznek.
Paco Plaza nevét leginkább a REC 1-2-3, vagy a Veronica kapcsán jegyezhette meg a közönség, most viszont hozott egy sokkal drámaibb, összetettebb, ízig-vérig spanyol horrorfilmet. A Susana és nagymamája közti kapcsolat remekül működik (ilyesmit kellett volna látni a Relicben), és még ha a nagyi tökéletesen hozza is a creepy öregasszony klisét (a frász kivert párszor, mikor csak némán állt az üres szobában és magában beszélt), mégis annyira nagyszerű a két színésznő között a kémia, hogy az első perctől kezdve átérezhető a Susana vállára nehezedő súly, miszerint a sikeres élete egy szempillantás alatt változik meg a beteg nagymamája miatt. A horror-faktor is korrekt (egyszer a REC padlásos jelenete is visszaköszön), de szerencsére itt többről van szó, mint egy hetvenhatodik jumpscare-parádéról.
Köszi a figyelmet, a jövő héten ismét jövök három filmmel!
Képek forrása: Bloody-Disgusting!
