Aki régebb óta követi már az oldalt, az tisztában lehet vele, hogy nagyon odavagyok a horror műfajért. Legyen szó filmekről, játékokról vagy bármi egyébről, engem azonnal meg lehet venni akármivel, ami kapcsolódik a horrorhoz. Ez azzal jár, hogy nagykanállal fogyasztom természetesen a horrorfilmeket is, amiknek többsége még évek múltán sem jut el nemhogy a hazai mozikba, de DVD vagy Blu-ray kiadásba sem. Éppen ezért arra gondoltam, elindítom a Para-Péntek rovatot, amiben rendre három olyan horrorfilmet mutatok be nektek, amiket nem biztos, hogy ismertek, viszont a műfaj rajongóinak érdemes lehet rájuk nézni – kezdjük is a heti csemegékkel!
The Closet (2020)
Felesége tragikus halála után Sang-won és kislánya, Yi-na új otthonba költöznek, ami közelebb esik a férfi munkahelyéhez. A ház gyönyörű és kellőképp felszerelt, más a két kezét összetenné érte, de akad benne egyetlen hely, ami megannyi rémséget őriz: a gyerekszobában lévő jókora, ósdi szekrény. Az évek alatt több gyerek is rejtélyes módon tűnt el a házból, és mindegyikük különös kapcsolatban állt az említett bútorral. Yi-na is hamar megtapasztalja ezt, mikor egy alkalommal a szekrény ajtajai kitárulnak, és egy szellem jelenik meg a szobában. Mivel később Yi-na maga is eltűnik, az apának egyedül kell rájönnie, hogy mi állhat a háttérben. Szerencsére ebben segítségére lesz egy különös médium, Kyung-hoon, aki elmagyarázza neki, hogy a háttérben gonosz erők munkálkodnak, és az egész sorozatos eltűnés dolognak köze lehet egyetlen áldozathoz a múltból.
(Forrás: Rotten Tomatoes)
A The Closet a tipikus ázsiai horrorfilmes receptet követi, azaz itt is van egy központi gonosz szellem, aki valamiféle elszenvedett múltbéli tragédia miatt vált ördögivé és bosszúszomjassá, aminek aztán ártatlan emberek itták meg a levét. A háttértörténet papírvékony, de legalább kiderül egy s más, valamint a két férfi nyomozása jobban elmélyíti a sztorit, ami tényleg állhatott volna csupán annyiból is, hogy már megint egy fehérre meszelt arcú, hosszú fekete hajú szellem-gyerek ijesztgeti a népeket. Jumpscare persze kötelező módon itt is van, illetve a film vége sajnos indokolatlanul elnyújtott és szájbarágós, de összességében még így is egy kellemes csalódásnak éltem meg, ami után kétszer is meggondoltam, hogy az éjszaka közepén el merjek-e menni mosdóba menet a szobám közepén álló szekrény előtt. U.i.: szerencsére nem ugrott ki belőle semmi!
Hunter Hunter (2020)
Te jó ég, ez meg mi volt? – kérdeztem magamtól a stáblistát bámulva. Vannak ugyanis azok a horrorfilmek, amik totál radar alatt érkeznek, és jobbára ott is maradnak, elkerülve a nagyobb figyelmet – és ennek legtöbbször oka van. A Hunter Hunter is ebbe a kategóriába esik, bár a horror jelzőt csak a végére maxolja ki (igaz, akkor nagyon!). Bármiféle előismeret nélkül vágtam neki, de skacok, a végén úgy kellett összekaparnom magam a földről! Láttam én már nem egy sokkoló filmet (nem ma kezdtem az ipart, haha!), de amíg mondjuk egy Szerb film már olyan szinten túltolja a polgárpukkasztást, hogy abszolút komolyan vehetetlen minden benne felvázolt esemény, addig sokkal nehezebben emészthető számomra mindaz, ami a valóságban is ugyanúgy megtörtént vagy megtörténhet. Éppen ezért vagyok képtelen újranézni a Visszafordíthatatlant, a Redactedet, vagy a Seasoning House-t, de erőteljesen beleesik ebbe a listába a The Poughkeepsie Tapes vagy a Szentjánosbogarak sírja és a Kinatay is. Utóbbira NE keress rá!
(Forrás: IMDB)
De EZ a film, na EZ! Oké, kezdjük az elején. Adott egy család, akik elszigetelten élnek egy erdő közepén. Vadászatból tartják fenn magukat, és amikor valami sorra rongálja meg a csapdáikat, felmerül bennük a gyanú, hogy egy farkas lehet a tettes. Az apa neki is indul levadászni az állatot, azonban ahogy egyre mélyebbre jut az erdőben, egyszer csak egy sorozatgyilkos temetkezési helyére talál, rothadó női testekkel. Felesége és lánya ezalatt otthon várják, de a halál már az ajtajukon kopogtat egy ismeretlen alak képében. Erősen kimért thrillerként indul a film. A felvezetés hosszú, kellőképpen elnyújtott, majd mikor az apa megtalálja a hullákat, ott bejön egy jókora True Detective utánérzés (szigorúan az első évadra gondolok!). Az utolsó fél óra pedig kimaxolja a brutalitást. Komolyan mondom, amit itt leművelnek, az iszonyat. Ráadásul annyira profi lett a CGI, hogy a kép beleég az ember retinájába. Nálam hasonlóan "beragadt" az az arc, mint az Örökség leszakadt feje, vagy a Ház amit Jack épített kipreparált halott kisfiúja. A Hunter Hunter végén egyszerre köszön vissza A texasi láncfűrészes mészárlás és a Köpök a sírodra egy olyan lezárás képében, amit nem felejtünk el könnyen, erre mérget vehettek!
The Mortuary Collection (2019)
Egy halottasházzal nyitunk, ahol a cseppet sem bizalomgerjesztő tulajdonos, Montgomery Dark (Clancy Brown) éppen egy kisgyerek temetését vezényli le. Dark – aki maga is úgy fest, mintha az Addams-család egy távoli rokona lenne – dolga végeztével épp visszatérne porlepte könyvei társaságába, mikor nem várt látogatója akad. Sam, a fiatal tinilány az előkertben kitett "munkatársat keresünk" tábla révén tévedt beljebb a nyomasztó ház évszázados titkokat rejtő falai közé, és mikor az öreg (de mennyire öreg?) Dark körbevezeti, kiderül, hogy a temetkezési vállalkozás bizony nem csupán az elhunyt kipreparálásából és a ceremónia levezényléséből áll - meg kell ismerni magát a halottat, és halálának körülményeit is. Sam arra kéri a láthatóan erősen vérszegény Darkot, hogy meséljen neki néhány történetet, ha már ennyire jól ismeri a halottak világát és személyes kálváriájukat. Montgomery pedig elfogadja a kihívást, és mesélni kezd.
(Forrás: The Artful Critic)
A The Mortuary Collection legnagyobb erénye, hogy a kerettörténetén (Dark és Sam) túl antológiaszerűen megismerhetünk benne több rövidebb sztorit, amik mind-mind remekül lettek felépítve és vizuálisan is lenyűgözőek. Utóbbi különösen megbecsülendő, hiszen a film majdhogynem aprópénzből készült, de jól látszik rajta, hogy a kreativitásnak a büdzsé nem szabhat határt. A négy rövidfilmet magába foglaló, alig kétórás horror az '50-es évektől egészen a '80-as évekig kínál különféle borzalmakat. Az első sztori egy csápos, klasszikus módon "lovecraftian" rémmese, ami végig egy mosdóban játszódik. A második – melyben a főszereplő Jacob Elordi (Nate az Eufóriából) – a szex és a nem kívánt terhesség témakörét járja körbe, jócskán kifordított módon. A harmadik (személyes kedvencem) középpontjában egy bizarr – ám véletlen – gyilkosság és annak borzalmas következményei állnak, míg a negyedik visszanyúl a slasher-műfaj aranykorába és még az író-rendező Ryan Spindell egy korábbi rövidfilmje, a The Babysitter Murders is megidézésre kerül. Az érdekesség utóbbiban pedig az, hogy ezt már nem Dark meséli a lánynak, hanem maga Sam meséli az öregnek, így a sztorihoz szorosan hozzákapcsolódó, kötelezően érkező csavar is sokkal nagyobbat üt. Engem legalábbis simán meg tudott venni!
(Forrás: Bloody Disgusting)
A látványvilág összességében a Scary Stories To Tell In The Dark-ot juttatta eszembe (a fényképezés, a színválasztás és a bevilágítások is nagyon hasonlóak!), a zeneválasztás pedig meglepően tökéletes, a Mondo Boys ideális választás volt a '60-as éveket idéző, fülbemászó slágerek elhozatalára. A humor csupán leheletnyi finoman van jelen. Már Montgomery maga egy karikatúrának hat, de itt-ott azért elcsíphetünk igazán megmosolyogtató pillanatokat is (például a két rendőr nyilatkozata a helyi tévéstábnak) és emiatt – valamint az epizodikus tartalma miatt – a The Mortuary Collection sokkal közelebb áll mondjuk a Mesék a Kriptából hangulatához, mint a manapság még mindig oly divatos, ijesztgetős horrorfilmekhez. Szóval ha megijedni szeretnél, akkor ezúttal rossz ajtón kopogtatsz. Azonban ha egy rendkívül stílusos, kellően hátborzongató és egyedi horrorra vágysz, ami több mint tökéletes a közelgő halloween filmnézős estéire, akkor érdemes betérned Montgomery Dark kísérteties halottasházába! Csak ott ne ragadj!
Köszi a figyelmet, a jövő héten ismét jövök három filmmel!
