Aki régebb óta követi már az oldalt, az tisztában lehet vele, hogy nagyon odavagyok a horror műfajért. Legyen szó filmekről, játékokról vagy bármi egyébről, engem azonnal meg lehet venni akármivel, ami kapcsolódik a horrorhoz. Ez azzal jár, hogy nagykanállal fogyasztom természetesen a horrorfilmeket is, amiknek többsége még évek múltán sem jut el nemhogy a hazai mozikba, de DVD vagy Blu-ray kiadásba sem. Éppen ezért arra gondoltam, elindítom a Para-Péntek rovatot, amiben rendre három olyan horrorfilmet mutatok be nektek, amiket nem biztos, hogy ismertek, viszont a műfaj rajongóinak érdemes lehet rájuk nézni – kezdjük is a heti csemegékkel!
Spree (2020)
Kurt Kunkle (Joe Keery – Stranger Things, Free Guy) életét nem csupán uralja a közösségi média, hanem teljesen irányítása alá vonta azt. Kurt szülei elváltak, majd a fiú 2009 körül belekezdett videós karrierjébe. Hamar youtuber lett belőle, létrehozta saját csatornáját @KurtsWorld96 néven, de a nézettsége nem igazán szárnyalt az egekben. Irigykedve nézte haverját, aki flexelős és prank videókkal ezerszer nézettebb lett, és ez adott neki egy ötletet: mi lenne, ha azzal szerezne nézettséget, hogy embereket rabol el és gyilkol meg? Az ötlet briliánsnak hangzott Kurt fejében, már csak a megvalósítással kellett bíbelődnie. Mivel egy, az Uberhez megszólalásig hasonló, P2P utazásmegosztó és személyszállító szolgáltatásnál, a Spreenél kapott munkát, adta magát, hogy a kocsijával rabolja el azokat, akik fuvart rendelnek. De ez még önmagában semmi! Kurt arról álmodozik, hogy Dudu és EndreMan után a legnézettebb streamer lesz a világon, ezért az egész kocsit bekamerázza, hogy élőben tudja közvetíteni ámokfutását.
(Forrás: YouTube)
A Spree görbetükör a közösségi média bűvöletében élők felé. Kurt annyira vágyik a figyelemre, a rajongókra, és a közönségre, hogy bármit megtenne mindezek eléréséért. Amikor pedig megadatik neki, és egyre többen kezdik nézni a streamjét, egyenesen az alázatos szolgájává válik a nézőinek és oda megy, ahova mondják neki, valamit azt tesz, amire kérik. A filmben nincs klasszikus kamerakezelés, minden amit látunk, vagy telefonnal, vagy mini-, esetleg biztonsági kamerákkal lett felvéve. Ez sokkal hitelesebbé teszi a látottakat, és mivel tényleg számtalan vlogger éli mindennapjait a kezében telefonnal/kamerával, nem igazán lógnak ki még az olyan jelenetek sem, mikor Kurt a haverja házához megy, és végig magát veszi, alig foglalkozva azzal, hogy mit mond neki a srác. Életszagúbb, realistább megközelítés ez, főleg, hogy közben folyamatosan olvashatjuk a nézők kommentjeit, és bizony a legtöbb elég közel áll ahhoz az erőszakra, halálra és szenvedésre éhes valósághoz, amit gore-oldalak kommentszekcióiban tapasztalhatunk.
(Forrás: SLASH Filmfestival)
Messze nem ütne ez a film akkorát, ha nem lenne a főszereplője Joe Keery. A 32 éves Keery hátborzongatóan jól hozza a nézettségre áhítozó videóst, és a gyilkos pszichopatát. A határok egészen összemosódnak nála, és bár néha megmutatkozik emberi oldala, többnyire magasról tesz mások érzéseire. A közönsége irányítja, és ha ők vérre szomjaznak, akkor megkapják. Ebben van a nézettség, ettől pörögnek a számok, és ez az, ami meghozza Kurt számára a hírnevet. A film vége nagyon beszédes. Miféle örökséget hagyhat hátra egy sorozatgyilkos, aki végig egy kocsiból streamelte gyilkosságainak legtöbbjét? Rajongói oldalakat, subredditeket, esetleg egy követői bázist? A legbrutálisabb sorozatgyilkosoknak is vannak rajongói, miért pont Kurt Kunkle maradna ki? A Spree nem egy brutális horror, ugyanakkor az üzenete meglehetősen nagy gyomrost ad. Te mire lennél képes azért, hogy népszerűvé válj? Videósként te magad irányítod az életed, vagy a követőid? Kurt Kunkle fogja ezt az elméletet, felkaszabolja apró darabokra, pépes masszává gyúrja és az arcodba tolja. Egy átlagos srác válik benne igazi démonná a közösségi média égisze alatt, és bármennyire is kényelmetlen, mi remekül szórakozhatunk rajta.
Relic (2020)
Egy idős hölgy (Robyn Nevin) nyom nélkül eltűnik otthonából. Lánya és unokája (Emily Mortimer és Bella Heathcote) azonnal a helyszínre utaznak, de csupán megromlott ételeket, szétdobált holmikat és itt-ott felragasztott jegyzeteket találnak az üres házban. A rendőrséggel együtt átfésülik a környező erdőt, de nem akadnak a hölgy nyomára, aki pár nappal később – micsoda meglepetés! – úgy állít haza, mintha mi sem történt volna. Csakhogy ő többé már nem az, akinek megismerték: félrebeszél és saját rokonait sem ismeri fel. Egyre furcsább dolgokat művel (például egy szívszorító jelenetben elássa a családi fotóalbumot), és testén is fura fekete foltok jelennek meg. Aztán egy éjjel kést ragad, és elszabadul a pokol. A Relic lehetne szimpla ijesztgetős horrorfilm is, de nem az. Sokkal inkább a The Babadookra emlékeztet, csak amíg ott a gyász, a továbblépés és az egyedülálló anyaság jelent meg a rejtélyes Babadook személyében, addig itt az időskori demenciáról van szó (a rendező édesanyja maga is Alzheimer-kórban szenvedett). A visszatérő öregasszony fokozatosan épül le szellemileg, lánya és unokája pedig testközelből élhetik át ezt a tragédiát. Közben mintha a ház is változna: penészfoltok jelennek meg, kaparászást, kopogást hallani a falak mögött, mintha lenne még ott valaki rajtuk kívül. Valaki, aki ártani akar nekik.
(Forrás: New Zealand International Film Festival)
Az utolsó félóra maga a tömény pszicho-horror. A ház labirintussá válik, a szobák ugyanoda vezetnek, és a rémálmok megelevenednek. A testhorroros lezárás könnyfakasztó, ugyanakkor rendkívül bizarr. Talán nem az utóbbi évek legjobb horrorja, de mindenképp az utóbbi évek egyik legkülönlegesebb horrorja a Relic. Az időskori emlékezetvesztés, a demencia, és ezzel együtt az illető radikálisan megváltozó személyisége mind-mind olyasmi, ami nap mint nap velünk van a hétköznapi életben is. Hogy szerettünk mentálisan teljesen leépül, és többé már nem ugyanaz, mint akinek megismertük, az pedig félelmetesebb az összes ijesztgető kísértetnél.
Host (2020)
Nem szoktam nagy szavakkal dobálózni, de a Host nálam 2020 legfélelmetesebb horrorfilmje volt. Csak úgy, mint az Unfriended: Dark Web, vagy a Keresés esetében, úgy itt is egy számítógép képernyőjén keresztül láthatjuk az eseményeket. Ez a fajta stílus nekem nagyon tetszik, keresem-kutatom az ezzel a módszerrel készült mozikat (szerencsére egyre több akad belőlük manapság), és legnagyobb meglepetésemre a Host pontosan ezt a műfajt követi. Bár a film annyira szabadon nem használja ki a lehetőségeket, mint például az Unfriended (ahol Spotify-tól kezdve a Gmailen át Facebookig minden fel volt sorakoztatva), de mégis realistább megközelítésbe helyezi a látottakat. A központi program itt a Zoom, ami hasonló, mint a Skype: videocsevegéseket bonyolíthatunk le általa, és a koronavírus megjelenésekor, valamint a járványhelyzet miatt az otthonaikban ragadt emberek köreiben meglehetősen nagy népszerűségre tett szert a valóságban is létező alkalmazás.
(Forrás: Quelle Movies)
Haley és barátnői a COVID-19 miatt a Zoom-on keresztül tartják a kapcsolatot, ahol videobeszélgetés közepette valamiért jó ötletnek találják, ha behívnak egy médiumot is, aki online szeánszot kísérel meg a lányok segítségével. Mindannyian meggyújtanak egy-egy gyertyát, és erősen koncentrálnak. A médium hölgy azt kéri, valaki szólítson meg egy elhunyt személyt, akivel kapcsolatba léphetnek. Persze, hogy a lányok között akad egy vicces kedvében lévő, az egész szeánszot baromságnak gondoló tag, aki "poénból" kitalál egy karaktert (Jack), aki az iskolájában akasztotta fel magát. Ezek után megmagyarázhatatlan események kezdenek történni a beszélgetősben résztvevők között: tárgyak repkednek, poharak törnek szét, és mintha valaki (vagy valami?) állna a sötétben. A Host nem árul zsákbamacskát. Miután kicsit jobban megismertük az összes szereplőt, elszabadul a pokol, és egyértelművé válik, hogy sikerült egy rosszindulatú szellemet áthozniuk a mi világunkba. A sztori nem túl eredeti, viszont a járványhelyzet miatti karantén-állapot és a bezártság érzése nagyon sokat dob rajta. A Zoom-on keresztül látható események még hatásosabbak (messze jobb ez a megoldás, mintha remegő kézzel kamerázást kellene néznünk) és meglepően jól használja a film például a filtereket is. Igen, a filtereket. Talán néhányan emlékeznek arra az igen felkapott videóra, amiben egy lány Snapchat filtereket próbálgatott, és bár nem volt a háttérben senki, egyszer csak odakerült egy filter mögé, mintha állna ott valaki. Ezt a Host remekül aknázza ki egy hátborzongató jelenetben.
(Forrás: Roses Have Thoughts)
Jópár jumpscare borzolja a kedélyeket az alig 57 perces játékidő alatt, viszont ezek valóban egész hatásosra sikeredtek. A legtöbb tényleg teljesen váratlan, és nagyon jól megalapozza a nyomasztó hangulatot, hogy a szellem bárkinél megjelenhet. Pont a rövidke játékidő miatt az első félóra elpoénkodós csevegése után úgy felpörög a film, hogy nem győzzük kapkodni a fejünket, és nem csupán azért, mert egyszerre több képernyőn is zajlanak az események. Paráztatásban abszolút hozza a szintet a Host, tehát aki csak azért tekinti meg, hogy leverje a víz, és a körmét rágva tapadjon a képernyőre, az nem fog csalódni. A Host arra is remek példa, hogy lehet igényes, izgalmas, valóban félelmetes karantén-horrort forgatni, még egy világméretű járvány ideje alatt is.
Köszi a figyelmet, a jövő héten ismét jövök három filmmel!
