Szinte napra pontosan egy éve már, hogy Dzséjt letesztelte azt az akkor még több exkluzivitással is bíró játékot, ami a magyar közösség szívét több szempontból is megmelengette. Egyfelől a leginkább flipperről ismert Zen munkájának gyümölcséről van szó, avagy hazai termékről (sőt mi több, személy szerint több egykori, más nyomtatott magazinnál megismert kollégát üdvözölhetek köreikben, avagy innen is nagy gratulációimat küldöm), amit a PC Gurunál mindig kiemelt odafigyeléssel kezelünk. Másfelől pedig az Operencia: The Stolen Sun nemcsak stílusát tekintve mondható egy nagyon hagyományőrző programnak, elvégre tradicionális dungeon crawler RPG a szentem, de emellett az általános európai mendemondákon túl nagyban merít a magyar folklórból, a magyar népmesékből, mondakörből. Éppen ezért sokan felkapták a fejüket a történetről, címről, szereplőkről hallva, csak idáig sajnos nem mindenki tudta kipróbálni a játékot. Ám a várakozásnak vége, immáron Steamen, PS4-en és Switchen is elérhetővé vált a csapat egyik legizgalmasabb és legegyedibb alkotása.
Attila, a démonok ostora
Attila király megtette az elképzelhetetlent, egyetlen birodalommá kovácsolta Óperencia népeit, ezzel megalapozva egy minden téren jövedelmező hatalmi összefonódásnak, azonban a démonok sem tétlenkedtek. Így az alvilági seregek hamarost romlást és pusztulást terjesztettek, miután megnyitották az otthonukból átvezető kaput, a hajdanvolt dicsőség pedig így lett semmivé. "No, nem úgy van az", gondolta egy fiatal legény/leány, aki egyszerű emberként útnak indulva rövidesen harcosokat toborozva szállt szembe a mindenféle aljas szörnyetegekkel.
Így találkozik hát a játékos kialakított karaktere, majd Jóska és a többiek, akik együtt indulnak a víz alatti kazamaták mélyére, a Rengeteg-erdőbe és a többi mesebeli földre. Van itt tehát Csodaszarvas, mindenféle klasszikus mese- és mondahős, akikkel személyesen is találkozhatunk, ahogy többfős kis csapatunk bandukol és megoldja a rá háruló feladatokat. Egyfelől ugyanis különleges kéréseket kell teljesíteni (például rájönni, hova tűnt a fát a gyökerein keresztül éltető folyó, majd eltüntetni az akadályt), mindenféle logikai feladványokat megoldani, mindent összeszedni és a többi. Ilyenkor a képzeletben felosztott, egyébként elég korlátozott játékterületen sétálunk – aztán pedig, ha ellenfélbe botlunk, akkor jöhet a harc.
Az alap belső nézet ilyenkor is megmarad, de végre a teljes banda felsorakozik, avagy mindenki elérhető, mindenki bevetheti normál támadásait és extra képességeit. Utóbbiak a szintlépéseknél kapott pontokból nyithatók, van gyógyítás, mindenféle lelkesítés, tűz- vagy fagysebzés, mérgezés, avagy a megszokott dolgok, továbbá együttműködésre is kapunk némi lehetőséget. A csata körökre osztva zajlik, nagyjából kiszámítható módon, így az ellenfeleket látva mindig azzal kell taktikázni, hogy a három sorban felsorakozott lények közül kit érdemes sebezni, ki kinek elérhető, ki a veszélyesebb. Persze van loot (az amúgy is van, különféle ládikákban és egyéb helyeken), vannak jópofa párbeszédek, no, és gyönyörű, hangulatos és hatásos átvezetők.
Az Óperencián is túl
Akár hazai, akár nem, természetesen nem mehetünk el szó nélkül a furcsaságok és hibák mellett sem. Ilyen az eredeti cikkben is emlegetett közlekedés, ami számomra is kifejezetten zavaró volt. Értem én, hogy ezzel is a klasszikus dungeon crawler RPG-k világát idézzük meg, de na, van ám néhány dolog, ami nem hiányzik régről. Másfelől azért el kell azt is ismerni, hogy vannak szép karakterek, nagyon jó dizájnbeli döntések, illetve átjön a képernyőn ez a mesés hangulat, de nem az Operencia lesz az év legszebbje, ahogy tavaly sem volt az. A falak és úgy összességében a környezeti elemek elég elnagyoltak, elég szimplák, sterilek, plasztikusak.
Minden más téren viszont gond nélkül, örömmel ajánlom a játékot. Akit érdekel ez a misztikusabb, hagyományos mondavilágokból táplálkozó szerepjátékos irány, az bátran ugorjon neki, bármelyik platformon is tenné, mert játékórában (nagyjából húsz óra, de ezt feljebb is lehet tornázni), hangulatban és világában a Zen alkotásának nem nagyon van párja.
