Persze, a Ninja Gaiden név még Nintendo Entertainment Systemen indult útjára, de mifelénk kevesen emlékeznek a szinte lehetetlen nehézségű akció-platformerre. Inkább a darabolós széria ugrik be sokaknak: a Ninja Gaiden-játékok Xboxtól PS Vitáig elég sok platformon megjelentek, és itt volt az ideje, hogy Ryu Hayabusa története újból előkerüljön. Sajnos nem új epizódot kaptunk, mivel a Team Ninja mostanában a Nioh-franchise egyengetésével van elfoglalva. Ehelyett érkezett viszont egy Master Collection címen pörgő történeti összesítő.
Ez sem volna rossz a rajongóknak, ugyanis modern gépeken szinte elérhetetlenek a játékok. Talán csak X-en, a visszafelé kompatibilitásnak köszönhetően tud az ember Ninja Gaidenezni, úgyhogy jogos az igény arra, hogy a jövőtálló architektúrákon is megjelenjen a egy játszható kiadás. Szögezzük le a puristák irányába: itt nem az eredeti alapjátékokat kapjuk, hanem a Sigma és a Razor’s Edge alcímmel ellátott turbózott kiadásokat. És ahogy egy-egy régi, arcade gyűjteménynél, mondjuk, elfér az eredeti ROM mellett a „turbózott” későbbi kiadás is, úgy a Ninja Gaiden: Master Collection nem tudja felsorakoztatni az összes lehetséges variációt – nemes egyszerűséggel a legutolsó változatokhoz nyúl.
Nézzük is sorban, hogy mi vár a csomagban: a Ninja Gaiden (Sigma) az origó. Döbbenetes, hogy az eredetileg X-ről PS3-ra turbózott játék mennyire helyt áll a mai napig. Persze az alapok tényleg a PS2-X korszakba repítenek vissza minket, így a pályák szerkezete, a menürendszer és a többi részlet eléggé archaikusnak tűnhet. De a bitang reflexeket igénylő akció és a finom játékmechanikák úgy dolgoznak össze, mint egy svájci óramű. A folytatás kicsit modernizált, de meghagyta az alapokat. Én annak idején ezzel ismerkedtem meg először, így a nosztalgia fokozott hatást gyakorolt rám. Ezzel együtt is érdekes volt látni, hogy az első két rész milyen szorosan összefonódik a felépítés, tartalom és forma tekintetében. Még akkor is, ha a szemléletbeli fejlődés természetesen tetten érhető a második részen – nem mondhatja senki, hogy nem igyekeztek szintet lépni a Ninja Csapat munkatársai.
A harmadik epizódot sokan ekézik a fókuszvesztés miatt. Aláírom, hogy ekkorra tényleg elgurult a gyógyszer, és elmentek egy kissé felesleges, animésen túltolt irányba – de mai szemmel már nem tűnik annyira gáznak a helyzet. Talán annak idején mást vártunk. A kollekció részeként végre végig fogom nyomni ezt a részt is, pláne, hogy ez a legrövidebb epizód. És mielőtt a technikai értékelésre kitérek, itt jegyzem meg, hogy a harmadik játék sem tűnik mai szemmel modernnek. A Ninja Gaiden-sorozat nem volt tudott olyan előremutatóvá válni az X360-PS3 korszakban, ami végül a jövőbe menekítette volna a szériát. Érződnek a korszak határai, sőt ma még jobban kikönyököl, hogy a Ninja Gaidenek egy korábbi generációból táplálkoztak, és ott számítottak igazán progresszív játékoknak.
Technikailag nem volt különösebb gondom az Xbox Series X-en, de semmi csodálatra méltót nem találtam. A trió egyértelműen egy modern masinán futtatott kódgyűjtemény – vajmi kevés update mutatkozik a látványon. Sőt, a menük szerintem 720p-s asseteket használnak, úgyhogy a HUD-elemek és a többi részlet eléggé szemet szúr majd a modern 4K-s tévéken. PC-n még rosszabb a helyzet, mert a három fix felbontáson felül (720p, 1080p, 4K) SEMMI más opció nincs. Ráadásul úgy kell teljes képernyőre rakni a játékokat, hogy az ablakban indulás után muszáj a Windows fejlécen teljes képernyőre pöccinteni a mókát. Szerencsére a hivatalos gépigénytől jóval gyengébb vasakon is elfut a játék, így a sebességre nem lesz panasz (konzolon sincs). Egyedül Switchen lassul be a játékmenet.
A Ninja Gaiden: Master Collection nem más tehát, mint egy aktuális rendszerekre átírt csomag, ami a régi erényekből táplálkozik. Nem sok újítást kapunk, bár a Koei Tecmonál legalább a bővített változatokat pakolták össze. Ez olyan 75 százalékos eredményre volna elég, ami főleg konzolra ajánlott, PC-n csak akkor vágj bele, ha nem bánod, hogy egy cím a konzol-portok tekintetében is visszarepít téged a kétezres évek végére.
