Megannyi várakozás és komplikáció után július 25-én végre befutott az akár hivatalos kiegészítőnek is beillő rajongói projekt, az öt évig készült Fallout: London, aminek sajnos eléggé keresztbe tett a Fallout 4 "next-gen" frissítése – az alkotást jegyző Team FOLON nem is igazán örült az update-nek. A méretéből adódóan csak a GOG oldaláról letölthető ingyenes kaland már augusztus közepén elérte az 500 000-es letöltést, nemrég pedig egy ennél is mutatósabb mérföldkőről számolt be a csapat, időközben ugyanis sikerült megduplázni ezt az eredményt.

Bizony, mostanra több mint egymillió játékos vetette bele magát a Fallout: London izgalmaiba, ami egészen elképesztő teljesítménynek számít egy nem hivatalos adalék esetében. Hírünk alanya tehát már most a világ egyik legsikeresebb modjának tekinthető, melynek ragyogását ugyan beárnyékolják kissé a fagyások és a technikai problémák (nem véletlen, hogy csupán 3,6 csillagon áll GOG-on), ám a Team FOLON ígéretet tett arra, hogy megszabadítja a rajongókat a bogaraktól és egyéb kellemetlenségektől (ezek egy részét már ugye sikerült is kigyomlálni), szóval idővel jelentősen javulhat az élmény. Ennél jobb hír talán nem is érkezhetett a tegnapi Fallout Day alkalmából, ráadásul már egy újabb remeknek ígérkező rajongói alkotás is feltűnt a gombafelhőkkel tűzdelt horizonton, bár egyelőre senki ne vegyen mérget arra, hogy elkészül a Fallout: Nuevo México – modok esetében ugyebár mindig fennáll a törlés lehetősége.

A borítóképek forrása: GOG