Nagyon finoman fogalmazok, ha azt mondom, hogy nem igazán vagyok otthon a multiplayer címek világában, a többjátékos móka ugyanis nálam a középiskolában kezdődött és ott is fejeződött be, ráadásul akkor is csupán két játékkal ütöttük el az időt (na meg az átlagot) a kollégiumban: a Counter-Strike 1.6-tal, valamint a Quake 3 Arenával. Noha egyik programban sem lettem túl nagy mester (és most szintén enyhe szavakat használtam), rengeteg elképesztő pillanatot köszönhetek ennek a két címnek, még úgy is, hogy az előbbiben csak és kizárólag a méltán legendás Dust 2-t pörgettük – többnyire a tanulószoba helyett. Egyébként máig nem tudom megmondani, hogy miért hagytuk figyelmen kívül az összes többi terepet, mindenesetre rá sem néztünk más mapra, csak a homokot szívtuk befele.
Ahogy mondtam, nem igazán mozgok otthonosan ebben a közegben, és mivel az osztálytársaim is így voltak ezzel, az egyes részek neveit sem tanultuk meg soha, csupán a „jobbra” és „balra” szavakat üvöltöztük egymásnak az ízes káromkodások közepette. Most már persze tudom, hogy mi fán terem a „Long A” és a „Mid” fogalma (bár csupán a streameknek köszönhetően), ám anno ’76-ban annak is örültem, ha nem lőttek le a középső kapunál egy AWP-vel, emellett pedig az eső módjára hulló gránátok is képesek voltak fejtörést okozni. Talán nem mi vagyunk az egyetlenek, akik botok ellen is nyüstölték cikkünk főszereplőjét, direkt olyan helyre pakolva a bombát, ahova az MI már nem tudta betenni a lábát – igen, néhány évvel ezelőtt még a kiskapuk kihasználása is elég volt a boldogsághoz. Tény és való, hogy nem voltunk egy e-sportra termett brigád, ám minden bénázás ellenére is tűkön ülve vártuk, hogy egy nehéz iskolai nap után berobbanjunk a számítógépes szobába, és vegyük az AK-t meg a füstöt – bizonyára sok kedves olvasó őriz hasonlóan szívmelengető emlékeket a Counter-Strike 1.6-ról.
A rovat korábbi cikkeit INNEN tudjátok elérni!
A borítókép forrása: loadcs.com