A magyar film soha nem látott sikereket ért el az utóbbi években, a Saul fia, a Testről és lélekről nemzetközi szinten is tarolt. A nézők többsége elfelejtette azt a korszakot, amikor egy magyar filmet már látatlanban is minőségtelennek kiáltott ki. Törvényszerű, hogy néha vannak lejtők, becsúszik egy-egy olyan alkotás, mint a Valami Amerika 3., de a magyar film en bloc újra FILM lett. A Napszállta után ideje volt már egy újabb zuhanásnak, de nem tudhattuk, hogy melyik alkotás fogja ezt abszolválni. Goda Krisztina BÚÉK című filmje és a Kölcsönlakás több mindenben is hasonlít egymásra: előbbi az év vége vígjátékaként, utóbbi pedig az év legszexibb filmjeként reklámozott, mindkettő előzetese és plakátja egy végtelenül bugyuta, szexes poénokra épülő (rossz értelembe vett) közönségfilmre engedett következtetni. Azonban a BÚÉK rácáfolt saját marketingjének stigmáira, Goda megmutatta hogyan lehet nagyközönséget minőségi, intelligens tartalommal szórakoztatni. Ezzel szemben Dobó Kata mintha nem tudott volna mit kezdeni az előtte heverő lehetőséggel: hiába kapott Godához hasonlóan 350 millió Ft támogatást a Filmalaptól, hiába jó a casting és az alapanyag, a Kölcsönlakás nem sokkal múlja felül a Pappa piát.
A Ray Cooney és John Chapman által írt színházi komédia adaptációjában egy házaspár napját követhetjük végig. Balázs (Haumann Máté) és felesége, Anikó (Balla Eszter) lakásukat újítják fel, amikor Linda (Martinovics Dorina), Anikó húga elkéri a lakást, hogy ott kerítsen sort jógaoktatójukkal (Fehér Tibor) az első légyottra. Eközben Linda férje, Henrik (Klem Viktor) Balázstól próbálja megszerezni a lakást, aki Vénusszal (Kiss Ramóna) töltené ott az éjszakát. Eközben a felújítást végző dekoratőr, Márió (Szabó Simon) és Szilvi (Kopek Janka) is arra vár, hogy kettesben maradhasson Balázsék otthonában.
Habár a Kölcsönlakás néha kilép külső helyszínekre, zömében egy Király utcai lakásban játszódik, így adott, hogy a humor és a szórakoztatás fő forrásaként a feszültség, a félreértések és az utóbbiakból adódó helyzetkomikumok kell, hogy szolgáljanak. Azonban a film szinte minden szabályt felrúg, az agyonbonyolított helyzetekben egy csöpp feszültség sincs, helyette sok olyan logikátlanságot találunk, mint a lakás kamerázása hűségünk bizonyításaként, miközben tisztában vagyunk vele, hogy egy férfi tusol a fürdőszobánkban, aki bármikor beléphet a velünk szemben lévő ajtón. Azonban a megfelelő ritmust, feszes tempót is mellőzi a mű, az üresjáratoktól hemzsegő játékidő mintha „ólomszárnyú bagolyként” repülne; a cselekményben minimális előrelépés történik csak, a konfliktusokat pedig annyira túlmagyarázzák és túlbonyolítják, hogy a néző Messiásként várja a mindent leleplező szcénát. A Kölcsönlakás legnagyobb hibája azonban az, hogy nem működik vígjátékként: a humor elenyésző helyen működik csak, az esetek többségében vagy kínjában nevet a publikum, vagy kínos csenddel nyugtázza az adott jelenetet. A legabszurdabb szituációk sem komikusak, ezt a hiányosságot pedig az alkotók is érezhették, mert rendre primitív poénokkal igyekeznek elmaradásaikat palástolni. Ehhez szorosan kapcsolódik a silány dialógus és a gyötrő, egysíkú megszólalások tömkelege.
Nemcsak a szereplők szájába adott mondatok zöme ér fel egy katasztrófával, hanem maguk a karakterek is. A félreértések miatti kínlódásuk sokszor mintha fizikailag is fárasztó lenne, mind egydimenziósak és antipatikusak, néhányan pedig egyenesen irritálóak is. A színészek el-elvannak a szerepükben, azonban egyedül Balla Eszter képes kilépni a Kölcsönlakás művi világából azzal, hogy minden mozdulatába, rezdülésébe visz valami emberit, valami valóságosat. Szabó Simon hiú, piperkőc dekoratőrként az alkotás végére találja meg magát igazán a szerepben, és talán miatta nem fajul tettlegességig szuicid hajlamunk a cselekmény tetőpontján. Dobó Kata mellőzi az egységes színészvezetést — holott a technikai rendező segítségének köszönhetően erre valószínűleg lett volna kapacitása —, egyúttal bármilyen egyediséget, rendezői látásmódot is.
A Kölcsönlakás zsigerből utasít el minden eredetiséget: feldob olyan témákat, mint a megcsalás vagy a gyermekvállalással kapcsolatosan érzett bizonytalanság, de ezeket aztán anélkül varrja el, hogy bármit is gondolna róla. Dobó Kata filmje sablonos, mesterkélt, az általa megteremtett Budapest pedig sosem volt ennyire mű, még az évek óta futó magyar sorozatokban sem, ezt a hatást pedig csak fokozza a filmzene. Olyan csodát, mint a Goda Kriszta-féle magyarosítás (a Himnuszt is belecsempészte a BÚÉK-ba) nem várunk, viszont már csupán egy minimális életszerűség beemelésével is otthonosabban érezné magát a publikum: ha csődbe készül menni a könyvkiadónk, ne szórjunk el több ezer forintot indokolatlanul pár perc alatt egy közismerten drága üzletbe, és ne az egyik legmenőbb (és valószínűleg megfizethetetlen) dekoratőrt bízzuk meg a lakásunk renoválásával.
Az „év legszexibb vígjátékában” a szexiség kimerül abban, ahogy Fehér Tibor — a trailerben is látható módon — a lábával lekapcsolja a villanykapcsolót, emellett mindenki a szexről beszél, valamint láthatunk egy férfi csupasz feneke mellett pár fehérneműt is. A Kölcsönlakás tehát se nem vicces, se nem szexi, se nem romantikus. A Valentin-napi premier igen merész döntés volt, mivel a várt miliő messzire elkerül minket, bár a többség valószínűleg nem ezt hiányolta leginkább. A stáblista alatt futó ’Csalj meg!’című klip és dal a filmmel együtt a magyar mozgókép azon korszakát, egyben minőségét idézi, amikor még okkal váltottunk mozijegyet külföldi műre a hazai helyett.
