Már nem emlékszem, hogy 6-8 évesen, a nyolcvanas évek közepén, az Alfa, a Bobo, a Góliát, valami Bécsből hozott füzet, vagy a Hahota/Kockás páros jelentette-e számomra az első képregényes élményt, de az biztos, hogy mind közrejátszott abban, hogy megszeressem és értékeljem a műfajt, ami azóta is rengeteget változott, és talán még színesebb, mint valaha is volt.
Kockás
- Író: változó
- Rajzoló: változó
- Jelenleg a 100. számnál tart, miközben egy 40. jubileumi szám is megjelent
- Ár: jelenleg 1690 forint az újságosoknál (a kiadó webshopjából 1490 forint)
Az ugye nem kérdéses, hogy maga a Kockás eredetileg a rendszer szülötte volt, az akkori fiataloknak. Éppen úgy, ahogy a Hahota. Mindkettő komolyabb kihagyással, időközönként jelent meg, de míg a kis Hahota lazább, viccesebb oldalakat hozott, addig a Kockás új világokat nyitott meg a pajtások… elnézést, gyerekek számára. Maga a lap a francia kommunisták által finanszírozott Vaillantból alakult át, 1981 és 1992 között, egy egészen szerethető, a politikától nem teljesen mentes, de mégsem arra és abból építkező, magyar képregényeket is tartalmazó gyerekmagazinná. Ami aztán a Vaillant megszűnése és a rendszerváltás során teljesen kiveszett az életünkből, hogy néhány hamvában holt próbálkozást követően végül 2017-ben éledjen újra, Gyöngy Balázs segítségével. Mivel édesapja, Gyöngy Kálmán felel a Hahota feltámadásáért, azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy a Gyöngy-család igen sokat tett az újkori nosztalgiáért és a hazai képregényes piac színesebbé tételéért.
Színesebbé, elvégre a hazai lap ügyesen, jó érzékkel válogat a külföldi lehetőségekből, nagyon színes, nagyon változatos történeteket hozva a vicces vagy éppen izgalmakkal teli panelek kedvelőinek. Komoly visszatérő például Pif és Herkules párosa, Artúr, a szellem, Leonard és balkezes segítője, vagy éppen Rahan. De számos új karakterrel is találkozunk, ilyen például Cosmik Roger, esetleg Kid Lucky, aki Lucky Luke gyermekkori verziójában ismerteti meg az olvasót a vadnyugat sajátosságaival. Méghozzá szó szerint, mert az egyetlen oldalas kis sztorik a legtöbb esetben valami érdekességgel is bírnak, amivel többet tudunk meg az akkori életről. Persze a Kockás nem ismeretterjesztő magazin, de néha érdekességeket is olvasni benne a poénos, a sci-fi, vagy éppen a komorabb, kém- és háborús sztorik mellett.
Merthogy van itt minden, még ‘56 is téma az emlékeim szerint korábban nem látott sorozatokban, sőt a vadnyugatra is átnyargalunk egy a Lucky Luke és Kid Lucky oldalain megismertnél komolyabb formában (Blueberry), ahonnan akár a világháborúig repülhetünk (Partizánok), hogy ott kövessük nyomon a szövetségesek mesterkedéseit. És bár ezek között is vannak jobb és izgalmasabb darabok, azért számomra a Kockás inkább a rövidebb és vidámabb sorokat jelöli, amiknél mindegy, hogy egy stewardess vagy egy lökött feltaláló mindennapjaiba nyerünk betekintést, ha azzal kicsit el tudunk szakadni a valóságtól, sokszor akár 5-10 percben is, ha éppen csak annyi áll rendelkezésre. Ilyenformán például a Tintin-es, 1956-os sorozat, a Freddy Lombard, annyira nem nyerte el a tetszésem, de majdnem minden más igen. Blacksadtől Pifig, vagy éppen Agent 327-ig és a zseniális Green Manorig. És bizony a Kockás jelenleg töretlenül halad előre, sok-sok különszámmal, fekete-fehér változattal, miközben jelenleg sikerült beérni a korábbi megjelenések mennyiségét. További minimum 50 számot kívánok, mindenhonnan kölcsönözve a rövidebb-hosszabb képregényekből, hiszen nemcsak a HC köteteké, a művészeti alkotásoknak megfelelő soroké, vagy éppen a szuperhősöké ez a képregényes világ, elvégre Herkulesék majdnem olyan régi résztvevői ennek a csodás szórakoztatási formának, mint maga Batman.
Az eddig megjelent számokat köszönjük a kiadónak. Érdemes nem a hivatalos Facebook-oldalon, hanem a honlapon és leginkább a Kockás Facebook-csoportjában keresni a kiadót, illetve megrendelni a korábbi számokat, legyen szó a normál, a fekete-fehér vagy a különszám kiadásokról.
