A Blizzardnak már magával a Warcrafttal is bejött az élet, a klasszikus stratégiai játék örök nyomot hagyott maga után a zsánerben, de a WoW, avagy a World of Warcraft még ennél is tovább ment. Az online videójátékoknak egy olyan irányát mutatta be, mely azóta is töretlenül népszerű, méghozzá olyan formában, hogy megjelenése óta rengetegen játszanak vele, hiába a sok-sok próbálkozás a trónbitorlás céljából, és hiába egy-egy baklövés. A vicc az, hogy a téma nagyjából hidegen hagy, szerencsére sohasem estem a játék hálójába, hogy onnan csak elvonó útján kecmeregjek ki, viszont a képregényeket szeretem, így kíváncsi voltam, hogy laikusként mennyire teljesít jól a 4 kötetes sorozat, ami első ránézésre igen illusztris képviselője a brandnek, és láthatóan próbálja a kezdőket és a játékot nem ismerőket is megfogni, pont ahogy a mozifilm.
World of Warcraft (1-4. könyv)
- Író: Walter Simonson és Louise Simonson illetve Mike Costa
- Rajzoló: Ludo Lullabi
- Oldalszám: kötetenként 176
- Ár: 6990 Ft/kötet (a kiadó oldaláról olcsóbban rendelhető)
Az első kötet felvezetése elég érdekes, mert első körben több oldalon át részletezi a draenori Rehgar és Vérszem, az orkok kapcsolatát, az arénaharcokat a gladiátorokkal, miközben megemlíti még a Sötét Portálon át érkező Azeroth-i támadást, de ennek igazából nem sok köze van a tényleges cselekményhez. Hiszen utóbbi, bár az arénák és gladiátorok kapcsán, több füzet után indul be, valójában semmi lényeges nincs benne. Merthogy egy amnéziás, még a saját nevét sem ismerő férfi is a rabszolgák közé kerül, ahol aztán megismerkedik későbbi társaival, az éjelf Medveirha Brollal és Vérengző Valeera-val, a vérelffel. A szedett-vedett trió végül az arénában találja magát, ahol az egymással még csak ismerkedő hősök meglepően jól teljesítenek, majd végül, amikor már egyre inkább egyértelmű, hogy mindhármójukban több rejlik, mint elsőre tűnne, megszöknek Rehgartól, hogy saját küldetésüket teljesítsék.
Ez persze részben az, hogy a mondák nyomában Lo’Goshként elnevezett férfi múltját tisztázzák, de ahogy haladunk előre a történetben, úgy kerül eléjük egyre több ármány és titok. Lo’Gosh emlékei például lassan visszatérnek, kiderül, hogy nem is akármilyen múltja van, elvégre uralkodó volt, míg csellel le nem taszították trónjáról, de Broll megszállottságáról és dühéről, valamint Valeera múltjáról is egyre több kiderül. Nagák, fekete sárkányok, gólemek, elementálok, varázslók támadják őket missziójuk során, hogy a harmadik kötetnél kicsit ismét más irányba induljon a sztori, így végül, bár nagyjából sikerül elvarrni a szálakat, a hősök személye újra és újra megváltozik.
Azonban nem ez az egyetlen változó. Miközben néha úgy éreztem, hogy koncepció és elmesélés terén a World of Warcraft-képregény csapong és nem mindig tudja, merre is tart, avagy elidőz lényegtelen elemeknél, fontosabb témákat meg nem mindig bont ki, a kavarodást a rajzolók és emiatt a rajzstílusok váltakozása is erősíti. Összességében nézve klasszikus, hősies, a nőket szexualizáló látványvilágot kapunk, ami nagyon jól áll neki (és mind jól tudjuk, hogy a női karaktereknél minél lengébb a vért és az öltözék, annál erősebb az ellenállása), bár nem kiemelkedő. Színekben, formákban, en bloc megjelenítésben szerintem illeszkedik a játékhoz, de teljesen egységes formát nem kapunk, így a történet váltakozásánál tapasztalthoz hasonlóan ebben az esetben is mindig alkalmazkodni kell az újabb és újabb egyéniséghez. Nem beszélve a fel-felbukkanó, korábban nem látott karakterekről. Ezt és a hátteret is figyelve abban sem vagyok biztos, hogy a célközönség terén egységes volt az elképzelés. Néhol éreztem, hogy bevonnának a világ a bemutatásába, máshol viszont mintha kilökdöstek volna egy elit klubból, ahol muszáj ismernem a WoW-enciklopédia minden jegyzetét.
Mindettől és a hiányosságoktól, negatívumoktól eltekintve az a helyzet, hogy mégis nagyon élveztem a meglehetősen vaskos olvasmányt. A hatszáz oldalnyi fantasy végigfolyt az ereimen, sárkányharcai, nagyobb csatái beindították bennem azokat a reakciókat, amiket a nagyívű, grandiózus RPG-knél és fantasy sztoriknál érzek, összességében ráadásul a nyelvezete, írói stílusa és változó rajzstílusa is minőségi, nehéz belekötni. A megszokottnál nagyobb méretei, dizájnelemei és Chris Metzentől származó előszava, vázlatai és térképei okán pedig a WoW rajongóinak bátran ajánlom, ahogy azoknak is nyugodt szívvel, akiket csak egy kicsit is érdekel ez a világ és annak lore-ja, illetve akiket a fantasy irodalom és képregényvilág nem hagy hidegen.
