Az utóbbi néhány évben kevés olyan színész akadt Hollywoodban, aki nagyobb hatékonysággal cseszte volna el a karrierjét és magánéletét Jonathan Majors-nél. Az úriember a jelenkori filmipar egyik legnagyobb reménységének számított, számos remek szereppel tette le névjegyét a szakmában, alakításaival kivívta mind a kritikusok, mind pedig a közönség elismerését, és ennek köszönhetően a Marvel Studios őt bízta meg az MCU következő nagy főgonoszának, Kangnak a megformálásával. Majors összesen háromszor tűnt fel a franchise-ban, először a Loki első évadjában, majd A Hangya és a Darázs: Kvantumániában, legvégül pedig a Loki második szezonjában, és az eredeti tervek szerint 2026-ban jött volna a Bosszúállók: A Kang-dinasztia, illetve a Bosszúállók: Titkos háború, melyekben a szuperhősök az ő antagonistájának különböző univerzumokból érkező variánsaival néztek volna szembe.

Ebből azonban nem lett semmi. A színészt ex-barátnője, Grace Jabbari azzal vádolta, hogy a férfi testi sérüléseket okozott neki egy veszekedés során, ami miatt Majorst gondatlanságból elkövetett testi sértés és zaklatás vádjával bíróság elé állították. Ez tavaly márciusban történt, és bár a büntetés kiszabását először elhalasztották, végül kihirdették az ítéletet: a börtönt megúszta, ám egy évig kell pszichológiai konzultációra járnia, azzal az indoklással, hogy a sztár nem büntetett előéletű, és a törvénnyel sem volt még dolga. Ettől függetlenül a Disney értelemszerűen kifarolt Majors mögül: Kang szerepét elvesztette, a Marvel dobta a karakterrel kapcsolatos vonalat, a Bosszúállók 5 alcímét átnevezték Ítéletnapra, a hősök ellenfele pedig nem más lesz, mint Doctor Doom, akit Robert Downey Jr. fog eljátszani. Szóval Kangnak és Majors-nek is annyi.

snijwqnutteghknnv9em6a-1200-80.jpg

A színész természetesen nem túl boldog, és ennek a TMZ-nél készült interjújában hangot is adott: „Igen, össze van törve a szívem. Ez nem is kérdéses. Imádom Kangot. Hozzátenném, azért Doctor Doom is eléggé menő arc.

A lapnál emellett szóba került az is, hogy a Majorst leváltó Robert Downey Jr. sem volt épp egy angyal a múltban, még a börtönt is megjárta, de utána 2008-ban mégis neki adták a Vasember címszerepét. Majors erre ezekkel a szavakkal reagált: „Szerintem teljesen igazságos dolog az, hogy Mr. Downey-t türelemmel, kíváncsisággal és szeretettel fogadták, és hogy továbbra is engedik, hogy ezen a kreatív szinten dolgozhat mind a mai napig. Nekem ez nem igazán adatott meg.”

Ezen kívül azt is megjegyezte, hogy ha a Marvel vevő lenne rá, akkor ő simán visszatérne Kangként: „Naná! Még szép! Imádom ezt a karaktert. Imádom Kangot. Ha ez az, amit a rajongók szeretnének, és ha ez az, amit a Marvelnél szeretnének, akkor csapjunk bele! Naná!