A Windows 10 az elmúlt években szépen tartotta magát, még annak ellenére is, hogy a Microsoft tervei szerint 2025 októberében megszűnik a támogatása. Emellett a Microsoft Windows 11 operációs rendszere 2021-es indulása óta szépen felhozta magát, nagyon sokan váltottak rá (ami nem csoda, hiszen ingyen meg lehet ezt tenni), viszont a Statcounter adatai szerint mégis népszerűbbnek bizonyul a felhasználók között a Windows 10. Az a Windows 10, amely eredetileg 2015 júliusában debütált, tehát immár lassan 10 éves lesz.
A Statcounter 2024 decemberére vonatkozó adatai megerősítik, hogy a Windows 10 piaci részesedése az előző hónaphoz képest 62,7 százalékra nőtt, míg a Windows 11 részesedése 34,12 százalékra esett vissza. Októberben még több felhasználó használta a Win11-et, és egy elmélet szerint ezek az emberek csak kipróbálták az oprendszert, majd úgy döntöttek, hogy inkább visszatérnek a Windows 10-hez. Érdemes tisztában lenni azzal is, hogy a Windows 10 támogatásának végéig már csak 10 hónap van hátra (októberben ér véget) és a Microsoft számára valahol aggasztó lehet, hogy még ennyi felhasználó tart ki mellette és nem tértek át a Win11-re. Benne van a pakliban, hogy ilyen adatok mellett a Microsoft végül úgy dönt, hogy inkább meghosszabbítja a Windows 10 támogatását még pár hónappal, hátha addig többen váltanak az újabb (és persze hardverigényesebb) operációs rendszerükre.
Egyből tömegek fognak váltani.