Többször felmerült mostanában a többjátékos mód szerepeltetésének értelme, hisz a piacon egyre több olyan program van, amelyeknek látszólag nincs szükségük multira, mert egyértelműen az egyszereplős játékmódra koncentrálnak. Tomb Raider, The Last of Us, Max Payne 3, Far Cry 3… csak pár példa az utóbbi egy év legjobb, kifejezetten szóló komponensre kihegyezett programjai közül, melyek mégis kaptak ilyen-olyan többszereplős részt. Felmerül azonban a kérdés, hogy szükség van-e minderre, vagy csak a játékkiadók aggódnak visszatérni az ezredforduló előtti kor legkedveltebb trendjéhez?

Egyedül nem megy?

A VGA 12-n a tavalyi év legjobb játékának választott program a The Walking Dead: The Game volt. Egy kalandjáték, amiben még véletlenül sem jelentek meg többjátékos elemek. Most persze lehet vitatkozni rajta, hogy a stílus régimódi megoldásait igencsak hanyagul kezelő, interaktív filmnek is csúfolható program mennyire érdemelte ki ezt a nemes titulust (eláruljuk: nagyon is), de az kétségtelen tény, hogy a kritikusok és a játékszakma ma már nem úgy viszonyul a multiplayer szerepéhez, mint jó tíz évvel ezelőtt.

A Quake-korszakban valahogy mindenki multizni akart, az emberek élvezték az internet nyújtotta új lehetőségeket, és szerették volna kipróbálni a különböző játékok saját szabályrendszereit. Eltelt azonban jó pár esztendő és a multilufi kipukkadni látszik: a nemrég bejelentett Wolfenstein: The New Order, a tavasz két legerősebb titánjaként számon tartott BioShock: Infinite és Metro: Last Light, vagy épp a héten megjelenő, kissé hányatott sorsú Remember Me is rendre multiplayer nélkül próbál, vagy próbált boldogulni, és sokuknak be is jött a dolog. A BioShock sikerét talán nem kell részletezni, de nemrég a Deep Silver is jelentést tett a Metro eladásairól, melyben ugyan nem emlegettek konkrét mutatókat, de annyit elárultak, hogy az ukrán 4A Games FPS-ének sikere még őket is meglepte (az igazsághoz hozzátartozik egyébként, hogy a Last Lighthoz készül egy multiplayer-mód, de ez különálló játékként lesz megvásárolható).

Látható tehát, hogy kezd elmozdulni a játékipar a kifejezetten multira kihegyezett, és az egész estés filmekhez hasonló, szólista programok kettős irányába. A játékosok pedig egyre kevesebbszer aggódnak az alacsony minőségű multiplayer miatt: legtöbbször figyelmen kívül hagyják, elintézik egy könnyed legyintéssel, mondván, hogy nem zavarja őket a jelenléte, amennyiben az nem hat ki az egyszereplős játékélményre. Jó példa erre a márciusban megjelent Tomb Raider, mely egy roppant tartalmas kampányt kapott, tele felfedezhető lehetőségekkel és kidolgozott, akár jónak is mondható történettel. Volt ugyanakkor benne egy kompetitív multiplayer komponens is, ami nem lett rossz, csak épp a kutya sem játszott vele. De a közelgő Last of Us láttán is felmerül a kérdés, hogy mi értelme a Naughty Dognak multit hegeszteni, amikor az Uncharted-sorozat haveri lövöldözéseire sem emlékszik senki.

Mennyivel jobb ezen a félmegoldások helyett egy Battlefield 3-mal vagy Black Ops II-vel multizni, melyekben ugyan van szólista tartalom is (utóbbi esetében még csak nem is rossz), de kezdettől fogva a multi játssza a fejlesztésben a kulcsszerepet. Ez a végeredményen is meg szokott látszani. Természetesen vannak kivételek, mint az Assassin’s Creed: Brotherhood pazar multija, sajnos azonban a játékok híre miatt ezek a megoldások is hamar feledésbe merülnek: a játékosok legfeljebb az achievementek kedvéért foglalkoznak velük egy rövid ideig, aztán visszatérnek online kedvenceikhez. Ezek pedig számos formában előfordulhatnak: lehetnek MMOG-k, kooperatív akció-RPG-k, internetes FPS-ek vagy free-to-play alkotások. Egy a lényeg: aki egy jó történetet, kalandot keres, azt nem fogja lenyűgözni egy erőltetett többjátékos rész, akármilyen jól sikerüljön is.

Akkor mégis miért?

A kérdésre az óvatosságban van a válasz: a játékkiadók is pénzből élnek, méghozzá sokból, és nem csak azért, mert kapzsi megacégekről van szó, hanem mert esetenként több ezer embert kell eltartaniuk. Ennél fogva igyekeznek minél szélesebb közönséget megszólítani, és félnek a kudarctól -- ezért van, hogy minél nagyobb egy kiadó, annál kevesebb merész ötletet vállal be, és annál jobban a franchise-osítás nem túl szimpatikus gyakorlata felé fordul. Így lesz évente Assassin’s Creed, FIFA, Need for Speed vagy Call of Duty. A cél a kellő összegek kitermelése, bármi áron. Ha pedig a fókuszcsoportos tesztek szerint a célkorosztály szereti gyilkolni egymást, akkor multi is lesz. Nem túl elegáns gondolatsor, de ez van, ezt kell szeretni, és addig teljesen felesleges felháborodni, ameddig az adott címek a saját irányvonaluknak megfelelő minőséget nyújtanak. Tehát amíg élvezetes a Far Cry 3-ban outpostokat robbantgatni, addig nem érdemes anyázni, amiért a multiban kiegyensúlyozatlanok a perkek. Gond csak akkor van, ha egy játék egyik irányba sem tolódik el, és mindkét szegmense átlagos -- ezért érezték sokan többek között gyengének a Crysis 3-at.

Természetesen létezik egy arany középút: ez a kooperatív játékmód, amit mostanában úgy lobogtat a játékipar, mint valami Szent Grált, holott ezer éve létező dologról van szó. Az más kérdés, hogy népszerűsége csúcsára a jelenlegi konzolgenerációval egy időben ér: a Gears of War megmutatta, hogy igenis össze lehet mixelni a kidolgozott sztorit és a többszereplős élményt, csak kell négy (vagy több) tagbaszakadt főhős, akiket egy-egy barátunk koordinál a kampány során. A receptet többen átvették, megjelentek a klónok, mint az Army of Two, és később egyre több játék próbálkozott meg a kooperatív móddal. Resident Evil 5 és 6, Far Cry 3, Modern Warfare 3, Borderlands 1-2… csak pár példa a jól kivitelezett, egyedül és kooperatívban egyaránt élvezetes játékokra. Persze, egy Aliens: Colonial Marinest a négyfős co-op sem ment meg a szégyenfaltól, de ez már egy másik történet.

A kiadók tehát szeretnének egyre több ember magukhoz vonzani, és erre a multi az egyik legkézenfekvőbb megoldás. Ha egyedül jó a játék, és többekkel sem unjuk, akkor esélyes, hogy rábeszéljük egy-egy haverunkat a vásárlásra, ami újabb bevételt jelent a cégeknek. Nem kell túl okosnak lenni azonban, hogy lássuk, ez nem minden esetben működik, hisz a multiplayer kifejlesztése sem olcsó mulatság, és előbb-utóbb be kell majd látni, hogy sok esetben csak a pénz felesleges kidobása lesz a dologból. Vannak kiadók, amik már észrevették ezt: ilyen a Bethesda, a Deep Silver, a Rockstar vagy a 2K -- rendre a kisebbek, ugye. A nagyok, mint az Activision és az Electronic Arts, vagy épp a Ubisoft, azonban még mindig foggal-körömmel markolják a multit, és ahelyett, hogy maguk kísérleteznének, bölcsen kivárják, hogyan boldogulnak a piac nem annyira domináns szereplői. Mi pedig akkor járunk a legjobban, ha már jó előre eldöntjük, hogy mely játékokat várjuk a multiplayer, és melyeket a sztori kedvéért.