The Walking Dead -- Episode 4-5 teszt

Amit a Telltale Games 2012-ben letett az asztalra, az sokkal több lett, mint amit elsőre vártunk a The Walking Dead játéksorozattól. Ugyan az egyes epizódok sem technikailag, sem a játékmenet szempontjából nem voltak tökéletesek, sőt a lezárás sem lett makulátlan, de az öt rész nyújtotta hangulat és érzelmi hullámvasút szinte teljes egészében képes volt feledtetni velünk az ilyen-olyan hiányosságokat.

A lassan induló, majd a második résszel brutális sebességre kapcsoló zombis széria az eredeti The Walking Dead képregények atmoszférájához és kegyetlenségéhez hasonlóan tálalta az eseményeket (melynek középpontjában egy zombiapokalipszis után túlélni igyekvő, Lee nevű férfi, és kis pártfogoltja, Clementine állt), és amikor már azt hittük, hogy nem lehet fokozni a játékosra nehezedő nyomást, akkor a Telltale forgatókönyvírói bizonyították, hogy van még néhány megdöbbentő fordulat a tarsolyukban.

A sokszor felkavaró események először a harmadik részben érték el a csúcspontot, aztán a negyedik részre az alkotók kicsit visszavettek a lendületből, a folyamatos drámáról az akcióra helyeződött a hangsúly, ám ez a lépés igazából nem a játékosok „nyugalmát” szolgálta, csupán a vihar előtt kaptunk egy kis csendet.

Halottak városa

A harmadik rész vége ugye egy meglehetősen nagy meglepetéssel zárult, és a negyedik epizódban nem csak a komoly veszélyeket rejtő város problémájával kell megküzdenie a megfogyatkozott csapatunknak, de egy ismeretlennel is, aki a jelek szerint jó ideje a túlélőink körül ólálkodott. Az „Around Every Corner” története alapvetően egy menekülési terv (hajóval az ismeretlenbe) körül bonyolódik, ám természetesen ezúttal is kapunk vadonatúj szereplőket, akikkel nem csak interakcióba, de konfliktusba is kerülhetünk. Ugyan emlékezetes momentumoknak a negyedik etap sincs híján (elég csak a menedékül szolgáló ház padlására gondolni), azonban ahogy azt már pedzegettük, a ránk váró nagyjából három órás történet sokkal inkább az akcióra koncentrál, mintsem az érzelmekkel játszó jelenetekre és döntésekre.

Ennek köszönhetően ezúttal a játékosra is jóval több feladat hárul, mint mondjuk a harmadik részben, és elakadásra ugyan most sincs esélyünk, de az mindenképpen pozitív, hogy nem csak párbeszédek sűrű halmazán kell majd keresztülverekednünk magunkat. A megtorpanás azonban nemcsak a feszültségben érhető tetten, de magában a történetben is: a felbukkanó karakterekről már az első pillanatban érződik, hogy nem lesznek hosszútávú partnereink, és a sztori egyes, az eredeti képregényre túlságosan emlékeztető aspektusai (Crawford brutális és elszigetelt „birodalma”) láttán az embernek helyenként olyan érzése támad, mintha a fejlesztők kifogytak volna a valóban eredeti ötletekből. Sokat töprengeni persze nincs idő, mert a harmadik óra végén két olyan fordulat következik, ami még utólagosan is heveny libabőrt eredményez.

Villámgyors lezárás

A negyedik részt lezáró kisebb sokk után szinte biztos, hogy nem volt olyan játékos, aki ne tűkön ülve várta volna a mindent lezáró ötödik epizódot – azonban hiába lett igazán katartikus a végjáték, sajnos mégsem száz százalékos az elégedettségünk, hiszen pont az utolsó rész lett a leginkább összecsapott mind közül. Lényegében az egész fejezet letudható másfél óra alatt, a felvezetést követően minden kutyafuttában történik, alig akad pár feladat, amit meg kell oldanunk, a társaink hullanak, mint a legyek, és bár az utolsó húsz percben kapunk egy egészen megdöbbentő átívelő szálat és egy valóban könnyfakasztó befejezést, azért a stáblistát követő szótlan merengés után csak ott motoszkál az emberben, hogy kár volt pont a lezárást elkapkodni...

Az év játéka?

Az ötödik rész botlásai viszont végeredményben nem változtatnak azon a tagadhatatlan tényen, hogy a The Walking Dead egy valóban egyedi program lett, ami olyat tett, amire csak nagyon kevés játék képes: olyan közel hozta hozzánk a karaktereket, hogy a velük történő események tényleg képesek voltak valódi érzelmeket fakasztani a karakterek irányába – aggódtunk és reménykedtünk értük, sőt, megszerettük és meg is könnyeztük őket. Történetében (az említett hibák ellenére is) és hangulatában nagyon erős volt a TWD öt epizódja, viszont azt egy kicsit túlzásnak érezzük, hogy sok helyen 2012 legjobb játékának választották a Telltale Games sorozatát. A The Walking Dead erényei vitathatatlanok, ám ha valamiben gyenge volt, az pont a játék, hiszen ahogy azt már az első epizód tesztjében is megemlítettük, a TWD sokkal inkább egy interaktív sorozat, mintsem egy valódi kalandjáték. A karakterünket irányítva nagyon kevés dologra lehettünk valódi befolyással, a szabadságunk minimális volt, a klasszikus keresős/tárgykombinálós kalandjátékelemek pedig a bonyolultságnak még a hírét sem ismerték.

Ráadásul a teljes évad végigjátszását követően az is jól látszik, hogy az esetek nagy részében csak ügyes illúzió volt, hogy a döntéseink számítanak, hogy azoknak messzemenő hatásuk van. Persze nincs ezzel semmi baj, a bűvész esetében is tudjuk, hogy a fűrész nem szeli ketté a ládában fekvő nőt – a lényeg az, hogy a varázslat szinte tökéletesen működött, a történet elérte azt a hatást amitől a hiányosságok és a nyilvánvaló „csalások” ellenére is szerettük ezt a programot.

Tovább a halottakkal teli úton

A The Walking Dead kritikai és anyagi siker lett, az új év elején a stúdió vezetője büszkén tudatta a világgal, hogy a sorozat átlépte a 8,5 millió letöltést a különböző platformokon (PC, iOS, X360, PC3, Mac). Ebbe a számba persze beleértendők az ünnepi akciókban ingyenesen letöltött epizódok is, azonban a cég anyagi biztonságát bebetonozta ez a széria, és nem titok, hogy a TWD-sorozat ezzel még nem ért véget, hiszen már most biztos, hogy el fog készülni a második évad. Mi egyrészt örülünk a stúdió és a játék sikerének, másrészt bízunk benne, hogy a Telltale Games nem elégszik meg egy szimpla folytatás legyártásával, hanem kellő időt és energiát fordít a második évad fejlesztésére. Erre mindenképpen szükség lenne, hiszen a fejlesztők régóta használt játékmotorja már rég elérte a határait, és lehet bármilyen jó a történet, nem biztos, hogy a közönség (és a szakma) a jövőben is szemet fog hunyni az életlen textúrák, a borzasztóan mozgó karakterek, a szűk és kidolgozatlan terek, továbbá a sokszor idegesítő kamerakezelés felett. Plusz az sem lenne baj, ha az eljövendő epizódoknál a friss részek nem tennék tönkre a mentéseket, mert kevés bosszantóbb dolog van annál, mint mikor véletlenszerűen generált döntésekkel kell folytatni a történetet a saját választásaink helyett. Van tehát munka bőven, de az is biztos, hogy a játékosok meg fogják hálálni, ha a Telltale nem veszi félvállról a kedvencük folytatását.