Egyéb filmkritikáink:
Bár a film plakátja azt sugallja, hogy a semmiből érkezett, a korzikai kisnemesi családjának hála azért Napóleonnak nem kellett abszolút alulról indulnia, hiszen a szegény emberekhez képest alapból több lehetősége adódott, amit ki is használt. Mind a függetlenségért harcoló születési helyén, mind pedig később Franciaországban, ahol a hadsereg élén komoly karriert futott be. És ez az egész csak egy nagyon apró kis szelete élettörténetének, én pedig pont emiatt aggódtam azért, hogy a történelmi alak életútját hogyan lehet 2 és fél órába belesűrítve elmesélni. Nos, mint bebizonyosodott: sehogy! Talán majd a pletykált, 4 órás, Apple TV-s rendezői változat elhozza a megváltást, addig pedig itt a mozifilm, ami egyáltalán nem rossz. Persze, Ridley Scottnak hála nem is gondoltam volna, hogy az lesz, de lehetett volna sokkal jobb is. Szerintem.
A Robespierre-terror után
Napóleon (Joaquin Phoenix) életébe lényegében a guillotine rémuralma után, Robespierre gyengéd leváltását követően kapcsolódunk be, a korzikai katonára pedig igen gyorsan felfigyelnek a vezető beosztásban lévő emberek, akik egyre nagyobb teret adnak a nagyravágyó férfinak. Közben megismeri az özvegyet, Jozefinát (Vanessa Kirby), aki addig (és még utána is) szeretőt tartott, előkelő körökben mozgott, a nagy egymásra találás pedig idővel komoly szerelembe váltott. Más kérdés, hogy a nő nem volt képes gyermekkel megajándékozni az urát, ami miatt egy időre a viszonyuk is megromlott, majd vészmegoldásként (hiszen az uralkodónak trónörökösre van szüksége) a szomorú válást választották. Addig azonban Napóleon sikert sikerre halmozott.
(Képek: Port.hu)
Igazából a film is leginkább ezt az időszakot hivatott bemutatni, hogy a francia sereg élén az egyre magasabbra törekvő Napóleon hogyan győz Egyiptomban, vagy hogyan jár túl az osztrák és az orosz sereg eszén a három császár csatájában, avagy az austerlitzi csatánál. Nem mellesleg ez utóbbi a mű egyik legnagyobb és leglátványosabb, legerősebb jelenete, sőt innentől még izgalmasabbá és érdekesebbé válik a mozifilm. Még úgy is, hogy tudjuk, eljön még a lejtmenet ideje, ami leginkább a Jozefinától elválás pillanatában kezdődik, és ahonnan már nincs visszaút. Hogy itt is érvényes-e a “minden sikeres férfi mögött áll egy nő” mondás, az kérdéses, pláne, hogy Napóleon mögött az édesanyja is ott állt, avagy maradjunk inkább annyiban: esélyesen Jozefina elvesztése hatott annyira a férfi ítélőképességére/állapotára, hogy idővel elvesztette veretlen státuszát. Mindezt nem pátosz és dráma közben látjuk, mégis érezzük egy egykoron más szinten járó férfi összezuhanását, aki Nagy Sándort és Julius Caesart nevezte meg példaképének, és akinek modernkori megítélését egy kissé egyoldalúan mutatja be a film.
“A történelem egy csokor hazugság…
…amiben többen megegyeztek” – mondta egykoron a hadvezér, akiről sokáig annyit tudott az átlagember, hogy egy kistermetű, önimádó, idegbeteg fickó volt, aki valahogy fél Európát térdre kényszerítette, és rengeteg embernek okozta közben a halálát. A filmből nagyjából pont ez köszön vissza, és nagyon úgy tűnik, hogy Ridley Scott ezt a megítélést nem is igazán próbálja árnyalni. Az első harmadban sokszor még talán karikatúrára is emlékeztet a karakterábrázolás, egy-egy pillanatban Joaquin Phoenix Napóleonja már-már Jokerré válik, az életrajzi mű pedig (tragi)komédiává, de a sztori azért egyre érdekesebb, és valahogy a kapkodóan-csapongóan induló ritmus is helyreáll. Szóval egyre élvezetesebb a film, na. És bár elismerem, hogy 158 percbe sokkal több tartalom nem fér bele, pláne hogy néha így is vágtázunk a végkifejlet felé, azt gondolom, hogy azért számos témát meg kellett volna még említeni, ha már egyszer életrajzi filmről beszélünk. Ha simán háborús drámáról, akkor viszont ez is belefér.
Mert úgy jól működik Ridley Scott opusa, bár ha már azt mondja, hogy kezeljük szabadon, mert ez csak egy film, akkor a 2000-es Gladiátor nálam még mindig vezet. Valahogy itt kevés karakternél éreztem azt, hogy jelentősége van, csak jönnek és mennek az arcok, akik sok esetben összesen perceket szerepelnek, pedig elvileg fontosak, ha Napóleon életét szeretnénk megismerni. Az egyedüli, nagyjából biztos pont Jozefina, akit viszont a szépséges Vanessa Kirby kiválóan alakít, szinte már a néző is azt érzi, hogy ebben a napóleoni történetben ő a legfontosabb elem, amire a férfinak még az oxigénnél is nagyobb szüksége van. A fényképezés kifejezetten jó, a zeneválasztás itt-ott viszont szintén fura, elvégre Robespierre-ék idejében sem annyira a francia sanzon ment, helyette bármelyik csembaló-virtuóz zenéje sokkal jobb választás lehetett volna.
De visszatérve a Napóleonra… ahogy már említettem volt, ha abból a modern nézetből indulunk ki, hogy az alacsonyra nőtt férfit erősen önimádónak tartották, aki idegbeteg módjára esett neki mindenkinek, akkor Ridley Scott-tól megkapjuk, amit vártunk. Ha viszont kíváncsiak lennénk, hogy ez az “idegbeteg” kisember, aki jóformán nem is tudott idegen nyelveket beszélni, és akit alig értettek meg a katonái, hogyan teljesített kiválóan a legfőbb iskolákban, igazán fontos tantárgyakból, valamint hogyan vált egy zseni stratégává, aki nem mellesleg a polgári Franciaországért rengeteget tett, akkor nem igazán kapunk válaszokat. Sőt, fel sem merülnek ezek a témák. Hogy a feudalizmust szinte teljesen eltörölte, a francia nép pedig elképesztő mértékben támogatta pont ezen és hasonló törekvései és reformjai miatt. Persze, valahol érthető, hiszen elvileg sokak tyúkszemére lépett, amit bizonyít az, hogy később szinte együttes erővel léptek fel ellene egy olyan korszakban, amikor még a britek is ugyanazt tették, mint ő, csak pepitában. Szóval valóban a győztesek írják a történelmet. És hogy valójában milyen volt Napóleon, azt jó eséllyel egyikünk sem tudja és soha nem is tudjuk meg. Ridley Scott változatát meg vagy elhisszük, vagy nem, de az tuti, hogy a hamarosan 86 éves rendező nem azzal töltötte a legtöbb időt, hogy a karaktert árnyalja. A Napóleon ettől függetlenül jó film. Nem konkurencia az Oppenheimernek, vagy akár egy A rettenthetetlennek, de így is mindenképpen érdemes a megtekintésre, néhány kifejezetten erős jelenettel és itt-ott kiemelkedő hangulattal. És egy kis (!) Napóleonnal.
- Napóleon (Napoleon)
- Rendező: Ridley Scott
- Játékidő: 158 perc
- Hazai bemutató dátuma: 2023. november 23.
- Forgalmazó: Intercom
