Alexandre Dumas francia író legnagyobb hatású alkotása az 1844-ben első alkalommal kiadott A Három testőr című regény, ami már a filmezés legkorábbi időszakától végig kísérte a mozi történelmét. Athos, Porthos, Aramis és D’Artagnan kalandjaiból azonban az elmúlt évtizedekben szinte kizárólag amerikai gyártású filmek készültek (pl. A vasálarcos Leonardo DiCaprióval vagy A Három testőr Kiefer Sutherlanddel). Az amerikai dominanciának azonban most vége szakadt, ugyanis mozikba került az új A Három testőr: D’Artagnan című alkotás, ami francia állam nagylelkű támogatásával és mondhatni új látásmóddal mutatja be a francia királyi testőrség legnevesebb katonáinak életét.
A kérdés az, hogy szükséges-e egy 21+1-edik adaptáció? Nem és igen. Nem, hiszen az elmúlt évszázadban szinte mindent elmondtak Dumas hőseiről, és igen, mert az új alkotás komolyabb és sötétebb hangulattal rendelkezik, mint az előző évek/évtizedek témát feldolgozó filmjeinek bármelyike. A történet szerint az ifjú D’Artagnan Párizsba igyekszik, hogy testőr legyen, de egy váratlan bűncselekmény megtapasztalása miatt sokkal nagyobb kalandok felé löki őt az élet: egész Franciaországot kell megmentenie, ahol a protestánsok és a katolikusok egymás torkának akarják feszíteni a kést, és ahol Richelieu bíboros szövögeti gonosz terveit XIII. Lajos ellen…
Martin Bourboulon alkotása a klasszikus Dumas történetet veszi alapul, de még így is változtat rajta helyenként, ahogy a dramaturgia megkívánja. Ugyanakkor míg a Vasálarcosban Athos, Porthos és Aramis együtt vettek részt a kalandokban, az új feldolgozás külön utakra kényszeríti a hősöket, miközben eddig jobbára háttérben tartott szereplők sokkal nagyobb jelentőséget kapnak. Athos (Vincent Cassel), Porthos (Pio Marmaï) és Aramis (Romain Duris) jellemábrázolása emiatt egy picit háttérbe szorul, de a főbb pontokat így is meg lehet tudni. Az események legfőbb résztvevője azonban most is D’Artagnan (François Civil), aki minden szorult helyzetből képes pozitívan kikerülni. Ez részben a karakter korának, részben tehetségének köszönhető, jól pergő nyelvével nemcsak azt éri el, hogy a testőrök maguk közé fogadják, de azt is, hogy Constance (Lyna Khoudri) felfigyeljen rá. Film nem létezhet romantika nélkül: a szerelmi szál itt kétszeresen jelen van, Buckingham ura és Anna királyné, valamint D’Artagnan és a fiatal szolgálóleány között. Ez azonban soha nem megy át hosszan tartó csöpögős jelenetekbe, az egyik része a nemesi körökben használt adjon nekem valamit zálogba tetőzik, a másik része pedig megmarad a humoros beszélgetések és egy rövid csók szintjén.
És bár a szereposztás parádés, hiszen a modern francia film legnagyobb neveit gyűjti egybe a D’Artagnan, nem ez, hanem a hangulat és a látásmód teszi kiemelkedővé az alkotást. Már a film kezdő jelenei – az első akciórész – megadják az alaptónust: sötétséget, szakadó esőt, sárt és mocskot, valamint a főszereplő eltemetését. Ez a sötétség később sem változik: a film alapszínei a fekete, a barna, a szürke, az események egyik mozgatórugója, az antagonista Mylady (Eva Green) is sötét ruhát visel. A Három testőr: D’Artagnant témájából adodóan kosztümös kaland/akciófilmnek lehet nevezni, de egyszerűen nem érződik rajta a kosztümös jelleg, ami kifejezetten szerencsés. Nicolas Bolduc, aki a fényképezésért felelt, csodálatosan ragadta meg a kora 1600-as évek francia / angolhon tájainak hangulatát, miközben más területekre is belecsempészik az alkotók a korai idők jegyeit: a legfontosabb jelenetek alatt gregorián ének szól, az udvari-politikai intrikákon pedig lehet izgulni, még akkor is, ha ismerjük a regény történetét.
A Három testőr: D’Artagnan egy remek, de néha elnagyolt (főleg jellemekben) kezdése egy hosszú történelmi filmnek. Hogy miért kezdése? Azért, mert decemberben mutatják Franciaországban a Mylady alcímű 2. részt, így a kettőt együtt vizsgálva lehet azt megállapítani, hogy a 72 millió eurós büdzsét megérte-e kiadni egy négy órás eposzért. Előzetesen azt mondhatjuk, hogy igén: akció és kalandfilmként is működik a D’Artagnan, a kard/pisztoly és puskapárbajok pont jó időben szakítják meg a történelemleckét, miközben hangulatával megújítja az eddigi színes/szagos történeteket. Nem utolsó sorban pedig a három testőr 62 év után visszatért szülőhazájába, ez pedig már önmagában is pozitívum.
Képek forrása: Port.hu
