Nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy David Fincher megtalálta a számításait a legnagyobb streaming-óriásnál, vagyis a Netflixnél. Nagyon bejött a közönségnek a Mindhunter, jó volt a Mank, rendezett egy epizódot a Love, Death & Robots-hoz, producerként vett részt a Voir-nál és most itt A gyilkos (The Killer), ami már nem moziba, hanem egyenesen a Netflixre készült. A forgatókönyvért ráadásul az az Andrew Kevin Walker felelt, akivel Fincher már a Hetedik-nél is együtt dolgozott, főszereplőnek pedig megnyerték generációjának egyik legtehetségesebb színészét, Michael Fassbendert, hogy játssza el a bérgyilkost ebben a hamisíthatatlan Fincher-moziban. Az előzetes (főként külföldi) kritikák körberajongták A gyilkost, a nézők reakciói azonban már kevésbé pozitívak: unalmasnak, vontatottnak tartja a többség David Fincher legújabb rendezését.
A sztori úgy indul, hogy a névtelen bérgyilkosunk (Michael Fassbender) egy párizsi épület valamelyik felső szobájában ül az ablak előtt és a megfelelő alkalomra vár, hogy a célpontja felbukkanjon. Több órányi várakozás után ez meg is történik, ám a gyilkos lövést elhibázza: a célpont nem hal meg. Emberünk kereket old, de mint ahogy az ilyenkor lenni szokott, az akció lebonyolításáért felelős ügynökség tagjai megpróbálják elvarrni a szálakat, ami jelen esetben azzal jár, hogy ki akarják iktatni magát a bérgyilkost és annak hozzátartozóit is. Egy felettébb érdekes bosszúhadjárat veszi kezdetét, amiben a Fassbender alakította névtelen profi megindul egykori megbízói ellen, hogy egyenként felkutassa és levadássza azokat, akik ártottak neki. Az alapanyagot egyébként egy francia képregény, a Le Tueur biztosította, de Fincher abszolút a saját képére formálta a cselekményt és a védjegyeit mind megtalálhatjuk benne. Emiatt A gyilkos rettentő szépen van fényképezve (bár a kamera most nem ír le lehetetlen szögeket, mint mondjuk a Pánikszobánál), nagyon karakterközpontú és a zenéért ismét a Trent Reznor és Atticus Ross duó felelt, akik már 2010 (vagyis a Facebookról szóló Social Network – A közösségi háló) óta rendszeresen készítenek OST-t a rendezőnek.
Érdemes a helyén kezelni ezt a filmet. Messze nem lesz belőle akkora klasszikus, mint a Harcosok klubja vagy a Hetedik, viszont szó sincs arról, hogy egy rossz film lenne A gyilkos – egyszerűen csak felesleges volt a Netflixre küldeni. Ez pont az a platform, ahol a lassabb, kimértebb thrillerek nehezen találják meg a maguk közönségét. Hozzászoktunk már a Bourne-filmek rendkívül gyors vágásaihoz vagy a John Wick-mozik eszetlen akciószegmenseihez, így persze, hogy furcsa lehet egy olyan produkció, ami nem a minél izgalmasabb helyzetekre koncentrál. Mondjuk így is helyet kapott a filmben egy rettentő jól összerakott verekedős jelenet, amihez foghatót én A rajtaütés két része vagy a Senki buszos jelenete óta nem láttam, viszont az is tény, hogy képes rettenetesen belassulni A gyilkos és ilyenkor még a zseniális Fassbender is nehezen menti meg attól, hogy ellaposodjon az egész. Nagyon klassz, hogy a kisebb szerepekben is olyanok tűnnek fel, mint Tilda Swinton, az pedig külön tetszett, hogy kvázi egy The Smiths válogatást is kapunk. A gyilkos egy szimpla ujjgyakorlat Finchertől. Lazán összerak bármikor egy ilyen thrillert és különösebben meg sem kell erőltetnie magát, hiszen jól bevált csapattal dolgozhat együtt – a Netflixre pedig ez is bőven elég. Más kérdés, hogy az előfizetők hogyan fogadják a kész alkotást egy új anime-adaptáció meg egy true-crime doksi között.
Képek forrása: IMDB, Facebook
