Sokan osztják azt a véleményt, hogy Hollywood óriási kreatív válságban van, hiszen szinte nem telik el úgy nap, hogy ne hallanánk újabb folytatásokról, remake-ekről vagy újragondolásokról, miközben a nagy filmstúdiók is egyre kevesebb kockázatot vállalnak. Ugyanakkor ez még nem jelenti azt, hogy egy sokadik feldolgozásra már csak legyinteni lehet automatikusan, mert szerencsére akadnak remek kivételek is: ott van például a 2018-as Csillag születik, amely immáron harmadjára újrázta az 1937-es eredetit, Bradley Cooper gondozásában azonban mégis valami kiemelkedőt kaptunk. Most pedig megérkezett a Kisasszonyok című regény legújabb, szám szerint hetedik (!) filmfeldolgozása is, amely – kicsit előre hozva ezzel a konklúziót – bizony szintén a legfelső polcra való, remekül rámutatva arra, hogy időnként igenis érdemes lehet visszanyúlni a már számtalanszor előszedett alapanyagokhoz.
A Kisasszonyok az 1800-as évek második felében játszódik, egy pénzben nem különösebben, szeretetben és összetartásban viszont annál gazdagabb családban, ahol tulajdonképpen a négy lánytestvér, Jo (Saoirse Ronan), Meg (Emma Watson), Amy (Florence Pugh) és Beth (Eliza Scanlen) felnőtté válását követhetjük végig, rengeteg kihívással, örömmel, meg persze jó adag szomorúsággal is. Az pedig aligha szorul különösebb magyarázatra, hogy Greta Gerwig miért érezte annyira magáénak az alapanyagot, hogy megfilmesítse, hiszen két éve a Lady Birddel már bizonyította, hogy kiválóan érzi, mitől döglik a légy a coming-of-age műfajban. A fiatal rendezőnő ismét hibátlanul csatornázza át a karakterek érzelmeit, kételyeit és vívódásait a nézőbe, az olyan általános témáktól kezdve, mint a család és szerelem, egészen az olyan mélységekig, mint az egzisztencia vagy a nők társadalmi megítélése. És amit nem győzök hangsúlyozni: a Kisasszonyok nőkről szól, de nem (csak) nőknek, úgyhogy ez ne tántorítson el senkit.
Gerwig rendezése és írói zsenije a történetmesélés mikéntjén is megmutatkozik, a film két idősík között váltogatva dolgozza fel ugyanis a March-lányok történetét, ezek pedig nem egyszer fantasztikusan reflektálnak egymásra, extra mélységet adva a látottaknak – az egyik érzelmi csúcspont is ezen „trükkre” alapozva kerül kibontásra. A maximális élményhez persze kellettek a színészek is, akik szinte kivétel nélkül kimagasló módon alakítanak, ez pedig nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a Kisasszonyok olyan lett, amilyen. Ronan mellett Timothée Chalamet is visszatér a Lady Birdből, együtt pedig immáron sokadjára bizonyítják, miért sorolják őket korunk legtehetségesebb ifjú színészei közé, Florence Pugh ezzel, a Fehér éjszakákkal és a Családi bunyóval elképesztő évet zárt, amiért Oscar-jelölés lett a jutalma, de Emma Watson is sokkal könnyebben ki tudna törni az „affektáló kisboszorkány” skatulyából, ha több ilyen szerepe lenne. És akkor még nem is említettem Laura Dern és Meryl Streep párosát, akik szintén kiemelkedőek, de hát tőlük ez már lassan megszokott.
Minden adott tehát ahhoz, hogy a Kisasszonyokban rejlő óriási érzelmi töltet felszínre törjön, amire a már számtalanszor bizonyító Alexandre Desplat zenéi csak még inkább rásegítenek. A legnagyobb érdem azonban a nap végén mégiscsak Gerwigé, aki úgy nyúlt egy csontig lerágott alapanyaghoz, hogy a végeredmény egy kifejezetten frissnek, már-már eredetinek ható moziélmény lett. A „kedves” és a „szerethető” általában eléggé semmitmondó jelzők, pláne akkor, ha egy filmet szeretnénk jellemezni velük, de a Kisasszonyokra talán éppen ez a két legjobb szó, hiszen tényleg egy igazán szívmelengető drámáról van szó, amely minden elemében kiemelkedőre sikeredett.
Kisasszonyok (Little Women)
Rendező: Greta Gerwig
Játékidő: 135 perc
Hazai bemutató dátuma: 2020. január 30.
Forgalmazó: InterCom
