A héten debütált a hazai mozikban Mikhaël Hers Amanda című filmje, amelynek világpremierje annak idején a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon volt. Az alkotás korunk egyik legsúlyosabb társadalmi problémájára reflektál, a terrorizmusra. Hers közvetett módon közelíti meg a témát, egy francia család történetén keresztül, középpontba helyezve az általános iskolát éppen csak elkezdő lányt, aki tragikus hirtelenséggel veszíti el édesanyját.
A cselekmény a kislány (Isaure Multrier) és nagybátyja David (Vincent Lacoste) kapcsolatára fókuszál. A fiú airbnb lakások kiadásával és kertészkedéssel foglalkozik, valamint alkalom adtán unokahúgára Amandára vigyáz, akit David lánytestvére (Ophélia Kolb) egyedül nevel. Amikor Sandrine, az anya, illetve Lena (Stacy Martin), David újdonsült barátnője terrortámadás áldozata lesz, a fiatal párizsi srácra hárul a felelősség, hogy ápolja kapcsolatát a katasztrófa során megsérült Lenaval és szárnyai alá vegye az árván maradt gyereket.
Gyakran előfordul, hogy egy műalkotás úgy akar aktuális lenni, hogy formájában vagy tematikájában nem mutat újdonságot, csupán egy részelemében reflektál jelen korunkra. Az Amanda esetében is ezt lehet észrevenni. A történet azt meséli el, hogy egy ilyen szerencsétlenség után az áldozatok hogyan találnak egymásra és jönnek rá, hogy melyek az igazán fontos dolgok az életben. Az előző mondat pedig sajnos pont ugyanannyira sablonos, mint amilyen agyonhasznált sémák mentén építkezik a film. A terror maga csupán egy díszlet, ha a tragédia bármilyen más köntösben lenne prezentálva, az ugyanígy hatna a cselekményre. A téma érzékenységéből adódóan tálcán kínálja magát a lehetőség, hogy az alkotás aktuálpolitikai kérdéseket is feszegessen. A rendező azonban ezt nagy ívben elkerüli, tovább erősítve azt az érzetet, hogy a parkban lövöldöző terroristák – akikkel egyébként szemtől szembe szinte nem is találkozunk, csak tetteik következményét látjuk – csupán biodíszletként szolgálnak.
Amanda és David kapcsolata egyenletes ívet ír le, egyre jobban megismerik egymást és együtt próbálják meg feldolgozni Sandrine elvesztését. Kötelékük kialakulásának útját nem tarkítják azonban sem dramaturgiai fordulatok, sem pedig mélylélektani elemzésre épülő dialógusok. Napról napra követjük nyomon a kislány és nagybátyja hétköznapjait, ahogy a fiú eleinte nehézkesen birkózik meg a gyerekneveléssel, hiszen ő maga sem vált még felelősségteljes felnőtté. Ebből a szempontból egy szokványos coming of age sztori szemtanúi lehetünk, amelyet már oly sokszor láthattunk a vásznon az utóbbi pár évtizedben. Egyszerűen nincsen semmilyen tartalom, ami a székhez ragasztaná a nézőt. Az események folyása végtelenül kiszámítható. Még a nagynéni (Marianne Basler) és az évekkel ezelőtt felszívódott nagymama (Greta Scacchi) felbukkanása sem hoznak magukkal izgalmas pillanatokat.
Persze fontos erénye az alkotásnak, hogy nem esik túlzásokba. A cselekmény középpontjában álló családi tragédia könnyen átcsúszhatna érzelgős, könnyfakasztó jelenetek sorozatába, de az alkotók ügyesen kerülik el ezt a csapdát – a realitás talaján tartják a történetet, amely felerősíti a mű rokonszenves oldalát.
Mindezek mellett az Amanda ugyanis strukturálisan és formailag nem rossz film. A hangulata szerethető, felidézi az európai szerzői filmek világát, karakterei barátságosnak tűnnek. A kislányt alakító Isaure Multrier kifejezetten jó választás. Van a jellemében valami végtelenül természetes, amivel könnyen tud azonosulni az ember, mindamellet, hogy gyakran csal mosolyt az arcunkra. Hasonlóan remek döntés Vince Lacoste, illetve Lars Von Trier A nimfomániás című két részes opuszában feltűnt Stacy Martin szerepeltetése. Mindketten tehetséges, fiatal színészek, játékuk szépen egészíti ki a film realista hangulatát. Martin szála pedig kifejezetten üdítő színfolt a történetben, a fiúval alakuló románca egy ígéretes szerelmi viszony kibontakozását sejteti, de pont annyira marad háttérben, hogy ne tudja megmenteni az unottan csordogáló sztorit.
A produkció látványa hétköznapi, dokumentarista stílusú képekkel tarkított. A vászont nézve elhisszük, hogy ilyen érzés lehet Párizs olykor nyüzsgő, máskor csendes és szomorkás hangulatú utcáin sétálgatni valamikor napjainkban. Gyakran bukkannak fel színes, a hatvanas évek francia modernizmusának hagyományából táplálkozó, élénk, vidám képek, miközben a szürke és kihalt parkok látványa szépen ellenpontozza ezt, és reflektál a szereplők aktuális lelki állapotára.
Az Amanda tehát sajnos nem mutat fel semmi újdonságot és nem is szögezi székhez nézőit, azonban akik egy hideg téli estén egy kedves és szerethető filmre vágynak, azok bátran menjenek el megnézni Mikhaël Hers művét, ugyanis kellemes pillanatokkal gazdagodhat bárki, aki erre adja a fejét.
Amanda
Rendező: Mikhaël Hers
Játékidő: 107 perc
Hazai bemutató dátuma: 2020. 01. 16.
Forgalmazó: Vertigo Média
