A történelem háborúit már sokszor elmesélték az ókor konfliktusaitól (Trója, 300) kezdve a középkor nagy küzdelmein (Jeanne D’Arc – Az Orleáns-i Szűz) egészen a 20. századi világégésekig (Ryan közlegény megmentése, Ellenség a kapuknál, Híd a Kwai folyón, Levelek Iwo Dzsimáról, stb.). A rendezőket azonban érdekes módon a 2. világháború sokkal jobban foglalkoztatja, mint az első, pedig a nagy háború volt az, ami alapvetően átalakította az évszázadok óta fennállt politikai, társadalmi világképet, és azt az életképet, amit a kor embere ismert és megismert.
A 40 millió áldozattal járó háború a világ legvéresebb konfliktusaként vonult be a történelemkönyvekbe, és bár az elmúlt évtizedben több film (pl. Hadak útján) is készült, ami ezt az időszakot dolgozta fel, egyik sem volt olyan fájdalmas, mint az 1917, ami úgy mutatja be a háború kegyetlenségét, igazi arcát, ahogy arra eddig egy film sem volt képes.
Az 1917 ugyanis egy technikai remekmű, a debütáló filmjével, az Amerikai szépséggel rögtön díjesőt nyerő Sam Mendes eddigi legjobb munkája. Az 1965-ben született angol rendező nagyapja katonaként részt vett az első világháború poklában, és bár az 1917 valójában egy fikciós film, mégis hitelesen mutatja be azt, hogy milyen lehetett katonának lenni az otthontól távoli, ismeretlen földön, a halál fenyegető közelségében.
A film a nyugat-európai hadszíntérre viszi a nézőt, az állóháború idejébe, mikor két, a lövészárokban szolgáló angol katona azt az utasítást kapja, hogy egy üzenetet továbbítsanak egy másik század parancsnoka számára, miszerint ne indítsanak támadást a németek ellen, különben mindenki meghal… vagyis menjél el A-ból B-be, lehetőleg még hajnal előtt. Ennyi. A személyes motivációt egy testvér jelenti, de itt nem a történeten van a hangsúly, ugyanis azt Mendes teljesen alárendelte a megvalósításnak: ezt bizonyítja a rengeteg technikai Oscar-díj jelölés, mely az operatőri munkától egészen a hangkeverésig és hangvágásig terjed, a legjobb film, legjobb rendező és eredeti forgatókönyv díja mellett.
Igen, ezt a mozit a technika adja el, emeli ki a többi háborús film közül, ahogy több, mint egy évtizede a technika emelte ki az Avatart az akkori sci-fik közül. Sam Mendes filmje látszólag egyetlen snittes felvétel: a kamera mindig a főszereplők előtt, mögött, mellett halad, ezzel pedig egy olyan személyes nézőpontból mutatja be a szörnyűségeket, amely példa nélküli a filmtörténetben. A két katona mellett így a néző is megtapasztalja a lövészárkok közötti senkiföldjén való osonást, az oszló, bűzlő halottakkal teleszórt harcmezőket, a kétségbeesett menekülést, a lerombolt városok látványát, a lövészek elől menekülést, és a szépséget, mely még ebben a kegyetlen, harcokkal teli világban is megtalálható.
Bár a történet faék egyszerűségű, mégis bőven nyújt okot a gondolkodásra... hősökről, hősiességről, stratégiáról, teszi mindezt úgy, hogy a szereplők, főszereplők közötti kapcsolatok, párbeszédek is abszolút hitelesek. Éppen ezért teljesen jogos a legjobb eredeti forgatókönyv díjára jelölés, hiszen az egész 1917 olyan mint, egy hullámvasút. A rendező és Krysty Wilson-Cairns által írt szkript remekül adagolja a feszültséget és a nyugodt pillanatokat, melyhez hozzájárul a lehengerlő zenei anyag is.
Persze a film engem becsapott: az első negyedóra alapján azt vártam, hogy egy lassú, kevés akciót tartalmazó mozit fogok látni, amelyet másnapra elfelejtek. Nem, nem így lett. Két órán át le se vettem szemem a mozivászonról: ilyen immerzív alkotással nagyon régen találkoztam. Az 1917 az elmúlt évek egyik legjobb filmje lett, amelyet mindenkinek látnia kell, és amely maximálisan megérdemelne minden egyes aranyszobrot.
Sam Mendes alkotásának mondanivalója sem elhanyagolható. Az 1917 arra figyelmeztet, hogy hiába vannak plecsnik, kitüntetések, a háború csak szenvedést, fájdalmat, pusztulást hoz mindenkinek: civilnek és katonának egyaránt, melyből kigyógyulni, felépülni szinte lehetetlen.
1917 (1917)
Rendező: Sam Mendes
Játékidő: 119 perc
Hazai bemutató dátuma: 2020. január 23.
Forgalmazó: Freeman Film
