Nehéz kellően kifejező elismerő szavakat találni arra, amit Clint Eastwood művel immáron közel a kilencvenhez, az öreg ugyanis továbbra is éves szinten szállítja a filmeket, sőt néha még főszerepet is vállal is bennük, mint legutóbb A csempészben. Ma pedig megérkezett a magyar mozikba legújabb alkotása, a Richard Jewell balladája, ami – tőle mondhatni lassan már megszokott módon – egy igaz történetet dolgoz fel, és talán vannak páran, akik legyintenek erre, mondván a rendező ezzel a fix alapanyaggal a könnyebbik végén fogja meg a dolgokat. Nem is tévedhetnének ennél nagyobbat – és erre pont ez a film a tökéletes példa.
Richard Jewell története 1996-ban íródott, amikor is az atlantai olimpia idején a Centennial Park egyik biztonsági őreként rábukkant egy gyanús hátizsákra, ami bombát tartalmazott – és végül fel is robbant. A detonációnak két halálos áldozata és több mint száz sérültje lett, de ennél is nagyobb lett volna a pusztítás, ha Jewell nem lép közbe, aki ezáltal hamarosan nemzeti hőssé vált… legalábbis néhány napig, nem sokkal később ugyanis az FBI és a média egyszer csak ráragasztotta a „magányos merénylő” profilt. Ennek hátterében Jewell személyisége állt, aki amellett, hogy mindig is rendőr szeretett volna lenni, egész életében kötelességtudó volt, kicsit már túlságosan is. Ez pedig korábbi munkaadói közül sem tetszett mindenkinek – mondjuk ki, hogy a legtöbbek szemében egy dagadt, lúzer buzgómócsing volt .És úgy tűnik, ez 1996 Amerikájában éppen elegendő volt ahhoz, hogy valakire rákenjenek egy merényletet.
Tulajdonképpen erről a karaktergyilkosságról szól ez a film is: hogy miként lesz a hősből egy csapásra gyanúsított, és hogy miként kezeli ezt Richard (Paul Walter Hauser), aki csak jót akart, illetve főként édesanyja, Bobi (Kathy Bates), aki talán még nála is rosszabbul viseli mindazt, ami a fiával történik. Hiába tehát az „igaz történet alapján” szalagcím, a Richard Jewell balladája nem az eseményekről szól, nagyon nem, azok csak megágyaznak egy rendkívül erős karakterdrámának, ami nem a cselekmény miatt érdekes, hanem azok miatt, akik átélik mindezt.
A mellékszereplők közül – mondhatni már szokás szerint – kiemelkedik Sam Rockwell: ő Richard ügyvédjét játssza, akivel még egy korábbi munkahelyen ismerkedtek össze, a Három óriásplakát Ebbing határában című remekműben nyújtott alakításáért Oscar-díjat kapó színész pedig lubickol a tenyérbemászó, de közben azért jószívű Watson szerepében. És ha már Oscar: Kathy Bates éppen ezért az alakításért kapott (újabb) jelölést, igaz, még így sem őt mondanám erősebbnek kettőjük közül, de ez inkább az idei felhozatalt minősíti férfi vs. női fronton, meg hát ne vitassuk el az érdemeit, tényleg van egy-két borzasztóan erős jelenete az édesanya szerepében. A film igazi sztárja azonban Paul Walter Hauser, aki valami kegyetlenül ütős és hiteles alakítást tesz le az asztalra Richard bőrébe bújva – sokaknál nyilván alapvetés (remélem), de itt különösen ajánlom a feliratos vetítéseket, legfőképpen miatta.
A Richard Jewell balladája tehát egyáltalán nem a tipikus egyede az igaz történeten alapuló filmeknek, maga a cselekmény ugyanis különösebb izgalmakat vagy fordulatokat nem tartogat. Feszült jelenetből is mindössze két-három van az egész film során (azok viszont éppen ezért nagyon jól működnek), az egész mozgatórugói sokkal inkább a szereplők, akik gond nélkül el is viszik a hátukon a kétórás játékidőt. Ha szereted azokat a filmeket, amik főleg a karakterdrámában és a színészi alakításokban kiemelkedőek, akkor csak ajánlani tudom Eastwood alkotását, mert ilyen tekintetben az elmúlt időszak egyik legjobb darabja!
Richard Jewell balladája (Richard Jewell)
Rendező: Clint Eastwood
Játékidő: 129 perc
Hazai bemutató dátuma: 2020. január 23.
Forgalmazó: InterCom
