Nem kevesebb mint 42 év telt el azóta, hogy a Gonosz halott (avagy Az erdő szelleme) a mozikba került. Sam Raimi fogta pár haverját és nekiálltak leforgatni az egyik legnagyobb B-horror klasszikust, amely akkoriban a frászt hozta a nézőkre. Bár az effektek ma már megmosolyogtatóak, és a bakik is feltűnőbbek, a Gonosz halott megkerülhetetlen alapműve lett a horrorfilm műfajának. A fényképezés, a kamerabeállítások és a vágások mind-mind annyira stílusosra sikeredtek, hogy borítékolható volt a folytatás. Az 1987-es Gonosz halott 2 – Halott vagy hajnalra már feleannyira sem vette magát komolyan, mint elődje. A nagyobb költségvetés látványosabb (és persze sokkal extrémebb) effekteket szült, azonban míg a ’81-es film remekül működött horrorként, addig a Gonosz halott 2 már inkább a horror-vígjáték kategóriába esett át. Tinikorom meghatározó emléke, hogy ennek a résznek a magyar szinkronja annyira borzalmasra sikeredett, hogy embereket lehetett volna vele kínozni. 1992-ben következett a harmadik felvonás, A sötétség serege címmel. Ebben Raimi és a stáb már teljesen elszálltak: rengeteg túltolt, már-már groteszk jelenetet pakoltak a cselekménybe, azonban mindez mégsem lógott ki látványosan, és Bruce Campbell vígan lubickolt Ash Williams szerepében. Ezután viszont hosszú csend következett. Bár az Evil Dead videójátékként is feltűnt, illetve Ash karaktere olyan játékokban szerepelt, mint a Mortal Kombat vagy a Dead by Daylight, egészen 2013-ig kellett várni arra, hogy a Gonosz halott ismét eljöjjön közénk, de akkor páros lábbal rúgta be az ajtót és tolta az arcunkba a shotgunt.
Fede Alvarez remake-je abszolút a modern kor igényeihez igazította a rém egyszerű alapfelállást: egy erdő közepén álló kunyhó, gyanútlan fiatalok, borzalmas könyv, elszabaduló démonok, megszállás és halál. Alvarez filmje papíron egy az egyben lemásolta a ’81-es eredetit, viszont megvalósításában képes volt rátenni több lapáttal, és ez volt a siker igazi kulcsa. Teljesen túltolta a gore mennyiségét (az utolsó jelenet ennek a megkoronázása), miközben nagyszerűen használta a slasher műfaj alapvetéseit: a kis csapat szépen egyenként odavész, méghozzá a legborzalmasabb módokon. A Gonosz halott tehát ismét régi fényében tündökölt, ami Alvarezt rögtön az ünnepelt horror-rendezők élvonalába repítette, Raimi-ék pedig a franchise újraindításába kezdtek. Ebből végül egy sorozat lett, a 2015-ben indult Ash vs Evil Dead, amelyben a kissé megpocakosodott Bruce Campbell is visszatérhetett laza egysorosakat szórni, és a jobb keze helyén lévő láncfűrésszel aprítani a gonoszt. Az Evil Dead: The Game után mindenki kíváncsian várta, hogy merre halad tovább a széria. Mikor bejelentették az új részt, már nem Alvarez ült a rendezői székben, hanem az ír Lee Cronin (Ghost Train – 2013, A gyermek – 2019), idén pedig befutott a Gonosz halott: Ébredés, amit külföldön már most imádnak.
A film a jól ismert, belső nézetes, száguldó kamerajelenettel indít, amiről azonban kiderül, hogy csupán egy drón. Már ez megadja az alaphangulatot, és bizonyítja, hogy a rendező jól ismeri az alapanyagot, amiből dolgozhatott. A korábbi részekre emlékeztető, faházas kitérő után Los Angelesbe, egy kicsi lakásba helyeződik át a történet, ahol egy családot ismerhetünk meg. Beth (Lily Sullivan) éppen hazatér nővéréhez, Ellie-hez (Alyssa Sutherland), aki egyedül neveli három gyerekét. Bőven van mit megbeszélniük, azonban hirtelen földrengés támad. Odalenn, a parkoló-szinten úgy megnyílik a föld, hogy a felrepedt beton alatt egy titkos szoba kerül elő, benne egy rejtélyes könyvvel (igen, ez ugyanúgy a Necronomicon, de már a harmadik verziója). Sajnos az egyik gyerkőc elveszi a könyvet, és innentől szabadulnak el az igazi borzalmak. Három bakelitlemez is előkerül, amiken egy pap (a hangja nagyon ismerős lehet!) rettenetes története bontakozik ki, illetve egy ősi átok is lejátszódik, ami elszabadít valami szörnyűséget az épületben. Ennek hatására az anyuka, Ellie, teljesen megkattan és a saját gyerekei ellen fordul. Amint megjelennek a szomszédok, olyan könyörtelen, mocskos vérfürdő veszi kezdetét, hogy arra egyszerűen nincsenek szavak.
A Gonosz halott: Ébredés túlzás nélkül az idei év legvéresebb, gore-ban és brutalitásban szó szerint fürdőző produkciója (nem csoda, hiszen 6500 liter művért használtak el a forgatás során). Rendkívül jól összerakott és kegyetlen jelenetek kaptak helyet benne, és a film kicsit sem szívbajos: itt egyetlen karakter sincs biztonságban… még a gyerekek sem. A legnagyobb bravúr azonban, hogy Cronin úgy képes építeni a feszültséget és elszabadítani a borzalmakat, hogy a Gonosz halott: Ébredés lényegében egyetlen helyszínen – egy nagyvárosi lakásban – játszódik. A fényképezés pazar (a lepukkant, gyenge fénnyel megvilágított környezet nagyon szépen asszisztál a sztorihoz), némelyik beállítás pedig örökre a néző retinájába ég – ilyen például az előzetesben is mutogatott fürdőkádas jelenet. Ahogy a 10 évvel ezelőtti remake-ben, úgy itt is a végére szabadul el igazán a gore, és a film ekkor előkap egy olyan rémséget, amely mintha valamelyik The Evil Within-ből lépett volna elő. Az összes szereplő korrekt, azonban ki kell emelnem Alyssa Sutherlandet, aki az anyukát alakítja. Ő valami félelmetesen nagyot játszik a szerepben, és az alapvetően gyönyörű, ausztrál színésznő percek alatt változik át rémálmaink groteszk királynőjévé. Tényleg hidegrázós alakítást nyújt, és már csak miatta megérné végignézni az egész filmet. Csakhogy a Gonosz halott: Ébredés minden más szempontból is megéri a rááldozott időt. Korrekt horrorfilm lett, amely a humorból ugyan visszavett, viszont némelyik jelenet annyira abszurd, hogy lehetetlen komolyan venni. Gonosz halott- és horrorrajongóknak kötelező!
Képek forrása: IMDB, Los Angeles Times
