Mikor 2014-ben mozikba került A galaxis őrzői, egy egészen kellemes, poénokkal és remek zenékkel megszórt sci-fi kalandfilmet kaptak azok is, akik egyébként messzire kerülik a Marvel produkcióit. James Gunn már ekkor elérte, hogy elkezdtek rá odafigyelni mindazok, akik megcsömörlöttek egy ideje a szuperhősfilmektől. A 2017-es folytatás, A galaxis őrzői vol. 2. már kisebbet durrant, de még ez is egy szórakoztató, korrekt folytatás lett, ami után borítékolható volt a harmadik felvonás. Noha érezhető, hogy Gunn akkor van igazán elemében, amikor nem kell a korhatár-besorolással foglalkoznia (lásd: Peacemaker – Békeharcos sorozat vagy a Brightburn – A lángoló fiú), és szakadhatnak a végtagok, meg záporozhatnak a káromkodások, de ugyanakkor pontosan Gunn az, akinél még fel lehet fedezni a gyermeki lelkesedést a szuperhősök iránt. Egy különc csodabogár a pasas, aki nem hajlandó beállni a sorba, és hiába vetítik A galaxis őrzői: 3. részét idehaza 12-es karikával, azért akadnak benne elég explicit pillanatok. Ez pedig még mindig remekül példázza, hogy Gunn bármikor képes szembemenni Hollywooddal és magasról tesz az elvásárokra vagy az aktuális trendekre.
Az egész film azzal kezdődik, hogy Mordály (szinkronhangja továbbra is Bradley Cooper) a Creepet hallgatja a Radioheadtől, amikor derült égből villámcsapásként (de szó szerint) berongyol Adam Warlock (Will Poulter), hogy magával vigye a harcias mosómedvét. Az Őrzők persze rögtön társuk védelmére kelnek – még a másnapos Peter (Chris Pratt) is összeszedi magát –, de Mordály megsérül, és a megmentéséhez el kell látogatni az Evolúció Mesteréhez (Chukwudi Iwuji), aki lényegében egy istenkomplexusos, megalomán őrült. Ő hozta létre az Ellenföldet, ahol reményei szerint a tökéletes társadalom élhet, de persze nincsen rózsa tövis nélkül, és ahogy a Földön, úgy az Ellenföldön is megjelent a gonoszság. Természetesen a csapat összeáll: Groot (Vin Diesel), Drax (Dave Bautista), Mantis (Pom Klementieff), valamint Nebula (Karen Gillan) már a fedélzeten, és még az alternatív idősíkról származó, új Gamora (Zoe Saldaña) is beszáll a buliba. Bolygóról-bolygóra halad a sztori – csak úgy, mint a Marvel's Guardians of the Galaxy videójátékban – és kerülnek elő régi, valamint új arcok. Mindezt (ahogy azt már megszokhattuk) látványos CGI-látványorgia közepette, remek zenékkel megspékelve. Utóbbiak között Alice Cooper és Florence + The Machine is felhangzik.
A galaxis őrzői: 3. rész igazából semmi olyasmit nem kínál, ami miatt azonnal rohanni kéne a jegypénztárhoz. Ami mégis kiemeli a filmet a többi hasonszőrű alkotás közül, az Gunn elborult stílusa és Mordály előzménytörténete. A rendező korábban már lenyilatkozta, hogy mindenképp meg akarja csinálni ezt a sztorit, így lényegében a teljes film Mordály (a neve eredetére is fény derül) karaktere köré lett építve. A flashback-jelenetekben láthatjuk, amint embertelen kísérleteknek vetik alá és összebarátkozik a hasonló körülmények között élő, félig már gép állatokkal. Egészen érzelmes, szomorú jelenetek ezek, amiken nagyon sokat dob a nagyszerű CGI. Nem gondoltam volna, hogy egy számítógéppel létrehozott mosómedve animált könnyein fogok elérzékenyülni a moziban, de megtörtént. Tényleg, le a kalappal a készítők előtt! És A galaxis őrzői: 3. rész nemcsak a CGI-állatkáknál, hanem az akciójelenetekben is odaver. Pörgős, látványos szegmenseket kapunk, megfelelő zenei aláfestéssel (a Beastie Boys – No Sleep Till Brooklynért külön köszönetem!). Említettem Gunn elborult stílusát… nos, ez már a bolygóknál is megmutatkozik. Rögtön az első nagyobb helyszín olyan, mintha egy '60-as vagy '70-es évekbeli sci-fi-ből lépett volna elő a furcsa alakzatokkal, formákkal és színekkel.
Mivel az egész sztori a sokszor említett "állatkára" épül, Bradley Cooper természetesen elég rendesen odatette magát. A többiek közül mindenképp kiemelném még Chukwudi Iwuji, vagyis az Evolúció Mestere alakítását, mert olyan zseniálisan hozza az elmebeteg, magából néha teljesen kiforduló főgonoszt, hogy öröm nézni. Végre Chris Pratt sem tolja túl a kreténkedést, viszont szerencsétlen Will Poulter (Adam Warlock) annyira, de annyira a háttérbe lett szorítva, hogy akárhányszor megjelent egy jelenetben, folyton a homlokomra csaptam, hogy "Tényleg, ő is benne van a filmben!" Poulter remek színész, de itt egyszerűen nem lett kihasználva a karaktere – gonosz módra mondhatnám azt is, hogy a szép arany bőrének köszönhetően ő csak egy csillogó-villogó díszítőeleme a sztorinak. A humor többnyire jól működik, bár hangosan röhögős jelenetekből ezúttal kevesebb akad. Az elejétől a végéig érezhető, hogy Gunn ezúttal egy személyesebb, drámaibb, hovatovább sötétebb történetet próbált összerakni, amiben bárki, bármikor meghalhat – legyen az jó- vagy gonosz karakter. És ezzel nincs is semmi gond, mivel kellő mélységet szolgáltat a cselekménynek.
A 150 perc hamar elrepül, hiszen nagyon tempósra van vágva az opusz, aminél csak a flashback-jelenetek fognak vissza egy kicsit a lendületből. Azoknak viszont igen fontos szerepük van, és ugyebár az érzelmi töltetet is a múltban játszódó snittek hozzák magukkal leginkább. Az utóbbi idők Marvel-filmjei engem már kicsit sem tudtak lázba hozni, és azok közé tartozom, akik szerint a varázs rég elveszett. Az olyan különc alkotók tartják még bennem a lelket a szuperhősfilmek iránt, mint James Gunn. A galaxis őrzői: 3. rész igazából egy családbarátabb Gunn-mozi lett, ami rendre megvillantja a pasas zsenialitását, de ez nem a Peacemaker – Békeharcos, ahol másodpercenként repkedhetnek a káromkodások vagy a The Suicide Squad – Az öngyilkos osztag, ahol a legváratlanabb pillanatokban érkezhet valami ultra-erőszakos jelenet. Ez egy szimplán csak korrekt blockbuster lett, ami rendkívül finom előétel a júniusban érkező Pókember – A pókverzumon át előtt, ám ennél egy teáskanálnyival sincs benne több.
Képek forrása: IMDB, Nerdist, Rolling Stone)
