A teológia egy érdekes dolog, mert a vallás és a hit számos ponton hajlamos alapvetően eltérni egymástól, miközben elvileg egyazon oldalon állnak. Emiatt aztán rengeteg témában lehet jókat vitatkozni, logikai és érzelmi alapon, ortodox vagy éppen haladott gondolkodás mentjén, akár a legegyszerűbb kérdésekből is órákon át tartó, parázs vitákat gerjesztve. Már csak azért is, mert a hit minden esetben egyedi, és a legegyértelműbbnek tűnő kérdésekben is ég és föld lehet a különbség, két egyébként elviekben egyetértő személy véleményében. Éppen ezért veszélyes, de emellett is izgalmas próbálkozás bármi olyan témát felvetni, ami ebbe a kategóriába esik, akár modern eszközökkel, és bizony a Feltámadás valami ilyesmivel próbálkozik.
Feltámadás
A Martin-család élete talán jobb nem is lehetne, ezt pedig büszkén osztják meg a világhálón követőikkel. Legalábbis egy ideig, mikor egy szerencsétlen baleset következtében minden összeomlik körülöttük. A házaspár gyermeke, Nicholas, meghal a balesetben, a kisfiú elvesztésének fájdalma pedig mérges és egyre növekvő sebet ejt a szülők kapcsolatán, akik között a kommunikáció is teljesen megszűnik. Ám egy nap úgy tűnik, hogy a Vatikán jóvoltából érkezik a gyógyír, méghozzá egy modern csoda képében: a kisfiú egy új program része, mellyel a halottakat lehet visszahozni az életbe, a feltámadottak első alanya pedig maga Nicholas.
(Képek: ADS Service)
Mondhatni, innentől minden rendben, de azért ez nincs így. Miközben a szülők kapcsolata később sem jött helyre, az egyház tovább folytatja programját, a feltámadás szentségét ahhoz kötve, hogy a Vatikánnak dolgozó kerubok kit találnak bűnösnek vagy méltónak, amihez az is hozzátartozik, hogy az interneten minden engedélyekhez kötött, a dark web pedig átalakul egy olyan hellyé, ahol az alkohol és a szex, avagy a bűnök különböző típusai és változatai elfogadottabbak, legalábbis addig, míg valaki tudomást nem szerez róluk. Az egyik feltámasztott azonban egy nap bemegy a régi-új munkahelyére, majd rengeteg társát megöli. Ami két okból is problémás. Az egyik, hogy Stan Martin volt a pap, akire rábízták a férfit, hogy gondoskodjon róla, figyeljen rá, most pedig láthatóan őt hibáztatják. A másik pedig, hogy utánanézve nem ez az első ilyen gyilkosság, és valami nagyon nem stimmel az egész üggyel, amit számos titok és elhallgatott eset, elhallgattatott személy övez. Stan egyre inkább belekeveredik valami mocskos összeesküvésbe, amely számos áldozatot követel meg.
Az ötlet jó
A téma szerintem nagyon jó, avagy az ötlet mindenképpen figyelemre érdemes, az meg már más kérdés, hogy a végeredmény ebből mit és hogyan valósít meg. A screenlife műfaj hasonlóképpen ötletes és formabontó, mint a maga idejében a found footage volt, bár talán még nehezebb úgy fenntartani az érdeklődést és a figyelmet, hogy közben végig egyetlen képernyőn, illetve az azon megnyitott ablakokban zajlik a cselekmény. Általában ugye csak néhány fővel lefolytatva a teljes eseményt. Azt gondolom, hogy ez ebben az esetben is rendben van, működik, eszembe nem jutott azon gondolkodni, hogy vajon mennyi van még hátra a kicsit talán elnyújtott játékidőből. Jobban megismerjük a karaktereket és gyengeségeiket, bár úgy igazán egyikhez sem kerülünk közel, de legalább minimálisan van rálátásunk az életükre. A főszerepet Stanley atya mellett az ügyben résztvevő kerub kapta, és valamennyire mindketten kedvelhetők, ami megkönnyíti a nézők dolgát. Kiemelkedő teljesítményt ugyan senkitől sem kapunk, néhol kicsit amatőr filmes a jelleg, de összességében azért működik.
A zene itt-ott egészen izgalmassá teszi a helyzetet, valamint, ahogy már írtam, a téma adja magát, nagyon érdekes az alapszituáció, ami számos fontos kérdést felvet, legyen szó teológiai vagy éppen morális gondolatokról. Bár az eleve fura, hogy pont az egyház száll szembe Isten akaratával, amit aztán tovább bonyolít az, hogy ugyan kinek van joga dönteni mások életéről vagy akár életre keltéséről. Vajon mennyire értékelődik le az élet, ha azt csak úgy, bármikor visszakaphatja valaki? Az egyébként is túlnépesedett emberiséget tényleg egy feltámasztási programmal kell még jobban elnyomó fajjá változtatni? Rengeteg izgalmas gondolat, amik egy-egy pillanat erejéig ugyan felbukkannak, de megrágni sincs idő, hogy utána újabb következzen, vagy éppen a Feltámadás inkább a krimi oldalra fókuszáljon, ami sajnos nem elég hihető és kidolgozott ahhoz, hogy ténylegesen elvigye a hátán az egész játékidőt. Nem igazán értjük az indokokat, a mozgatórugót, néhol már logikátlannak is tűnik az, ahogy a karakterek reagálnak, így a forgatókönyv számos hibáját és üressé vált részét a remek alapötlet és a fejünkben újra fel-felbukkanó kérdések próbálják betömni.
Nem mondom, így sem egy borzalmas film a végeredmény, de talán pont azért is olyan fájó, hogy erőteljesen a középmezőnyben marad, mert a Feltámadás koncepciója sokkal többre lenne érdemes, miközben a Keresés és az Eltűnt már megmutatta, hogy mi a helyes irány. Egor Baranov filmje ráadásul olyan témát és kérdéseket vet fel, amikkel nem találkozhatunk nap, mint nap, ha pedig több időt és energiát fektetnek bele, egy igazán különleges darabja is lehetne ez a filmtörténetnek. Így viszont esélyes, hogy egy év múlva már alig fognak rá emlékezni, ha pedig mégis, akkor úgy, hogy “ó, igen, emlékszem rá, nagyon jó ötlet volt, csak kár, hogy nem sikerült igazán jól”. Kár érte, mert az örökkévalósághoz és a kiteljesedéshez ennél többre lenne szüksége, bár egy feltámadás és egy ügyes átdolgozás akár segíthetne is rajta.
- Feltámadás (Resurrected)
- Rendező: Egor Baranov
- Játékidő: 122 perc
- Hazai bemutató dátuma: 2023. május 11.
- Forgalmazó: ADS Service
