Sok filmet láttam, sokféleképpen, írni sem ma kezdtem el róluk, de most mégis bajban vagyok Benoît Jacquot legújabb filmje miatt. A Casanova – Az utolsó szerelem számomra eléggé a semmiből jött, korábban nem hallottam róla, ezért aztán nem is vártam tőle semmit. A vetítés előtt megnéztem az előzetest és olvastam róla egy keveset, hogy képben legyek, de elvárásaim nem voltak iránta. Nem tudom, hogy ha konkrét elképzelésekkel ültem volna be a sajtóvetítésre az segített-e volna, de az biztos, hogy egészen más élményként fogtam volna fel a mozit.
NEM VÉN CASANOVA
A Casanova – Az utolsó szerelem története megtörtént eseményeken alapul. A sztorit a címszereplő önéletrajzi műve, az Életem története biztosítja és annak leginkább vitatott és megosztó részét viszi a vászonra. A törtnetben egy öregedő Casanova útját követhetjük végig, akit a velencei börtönből történő szökése után a szél Európa majd’ minden zugába elsodorta, a kontinens nagyvárosaiban kereste a szerencséjét. Párizs, Bécs, Nápoly, Varsó, Köln mind a játszóterei voltak. Így jutott el a borús Angliába, azon belül is Londonba, ahol átélte élete legnagyobb szerelmi csalódását. Giacomo beleszeretett egy ismert kurtizánba, Marianne de Charpillonba, akinek kegyeit keresve tengette Londonban töltött mindennapjait. A lány azonban nem akarja, hogy ugyanúgy bánjon vele, ahogy a kliensei teszik, ezért Casanovának új módszerekhez kell folyamodnia, hogy a magáévá tegye.
A film francia nyelven forog, ami elsőízben Casanova londoni útjának fintorának fogható fel, a neves csábító ugyanis nem beszélt angolul, ami a 18. században nem számított hátránynak. Úri körökben a társalgási nyelv a francia volt, a 17. századdal bezárólag a nemesség anyanyelveként beszélte azt, csupán ezt követően terjedt el köreikben az angol nyelv használata. Casanova elsősorban a nemesség kegyeiket kereste, akik egy évszázaddal később is aktívan beszélték a franciát. A filmben hasonló korhű részletek frappánsan beleépülnek a környezetbe és az általa teremtett világba miközben realizmusba burkolják azt. A kor nincs túlromantizálva, mint sok hasonló mozi esetében, például a 2005-ös Casanovánál, melyben a megboldogult Heath Ledger játszotta a főszerepet. Kissé vulgárisabb példával élve: a lovaskocsik útját látni fogjuk azokat a kupacokat, amiket a jószágok potyogtattak maguk után, végtére is nem állt minden sarok szélén egy utcaseprő vagy kapualjban egy szolga, hogy tüstént ellapátolja a bűzölgő rakást. Hasonlóan remek munkát végeztek a kosztümökkel, amik nem csak mesésen néznek ki és anyaghasználatukban kiválóak, de tökéletesen illenek a realista képvilágba, sehol nem fogunk találkozni egy túlkapott öltözőkkel, egyszerűen csak minden passzol.
SZÁMÍTANOM SE KELLETT RÁ
Számomra a probléma a történetnél kezdődik. Hiába a kifogástalan színészi játék, a teljes vetítés alatt sose sikerült magával ragadnia a filmnek. Egyrészről szerintem Vincent Lindon nem megfelelő a címszerep eljátszására, nincs meg benne az a plusz, ami után elégedetten bólintok és azt mondom: „igen, el tudom képzelni ezt a férfit, mint egy idősödő Casanovát, látom, hogy fiatalkorában és azon túl miért lehetett sikeres a nők terén”. Másrészről pedig: maga a történet olyan elemeket sorakoztat fel, amit már ezerszer láttam. Itt a főszereplő, akinek nemet kell mondania az ingereinek azért, hogy elérhesse, ami után sóhajtozik. Mindezt persze nem önszántából teszi, hanem vágyainak tárgya követeli meg tőle, hogy változzon a kedvéért, közben pedig elindul egy huzavona játék, aminek a végén senki sem fog jól kijönni. Csavarok nincsenek, ahogy mellékszálak se, (abból pusztán egyetlen akad, és megjegyezném, hogy az a történet jobban lekötött, mint a sztori fővonala), az egész cselekmény kiszámítható, méghozzá addig a pontig, ami már majdnem álomba ringatott.
Rendben, mondjuk azt, hogy a cselekmény egésze a könyv alapján készült és az alkotók ragaszkodni akartak az alapanyaghoz. Ettől függetlenül is szükség lesz pár változtatásra, hiszen a regény egy írott műfaj, míg a film vizuális, más szabályok vonatkoznak rá és így tovább. Ezt helyenként megkapjuk, végtére is a sztori nem Casanova hírhedt életstílusáról, azaz az élvezetek hajkurászásáról szól, ellenben a végrehajtáson csúnyán elhasal. Azt gyanítom, hogy ebből fakad a film hiányosságainak sora. Ha csak a történetet nézem a Casanova – Az utolsó szerelem megbukik, ellenben semmi olyan számottevő dologgal nem pótolja a hiányosságait, hogy megérje végignézni.
