Dexter Fletcher és Taron Egerton nem is olyan régen egyszer már húztak egy óriásit egy életrajzi filmmel, témája miatt azonban az Eddie, a sas bizonyára sokak számára radar alatt maradt – pedig a síugró-legenda Michael Edwards történetét elmesélő sportdráma több mint imádnivalóra sikeredett. Most azonban újból itt a lehetőség, hogy elővegyük a rendező-színész párost, a héten mozikba kerülő, Elton John életét feldolgozó Rocketmant ugyanis szintén ők viszik a hátukon – azt pedig már most leszögezhetjük, hogy nem is akárhogyan.
A zenés életrajzi műfaj már nem ismeretlen terep Fletcher számára – olyannyira nem, hogy tavaly ő volt az, aki Bryan Singer kirúgása után elvégezte az utolsó simításokat a Bohém rapszódián, mely a kritikusok körében ugyan nem aratott osztatlan sikert, végül azonban a kasszáknál és a díjátadókon is egészen szépen teljesített. Az első számú referencia az új alkotás számára tehát még annál is nyilvánvalóbb, mint ahogy első pillantásra látszik, és az az igazság, hogy az összehasonlítás határozottan a Rocketman javára válik, hiába volt óriási moziélmény ugyanis a tavalyi Queen-sztori, Fletcher újabb zenés rendezése mint film, szinte minden téren lekörözi azt.
Amíg a Bohém rapszódia sokkal inkább amolyan „szemelvények a Queen és Mercury történetéből” érzést keltett, addig a Rocketman jóval kötetlenebb formulát követ. És bár az időrendiség itt is megvan, sokkal több eszköze van az idősíkokkal való játszadozásra és az önreflexióra, hiszen a fiatal Reggie Dwight, majd a sztárrá váló Elton John történetét visszaemlékezések formájában ismerhetjük meg. A zenei sikerek mellett emiatt komoly – sőt, azoknál is nagyobb – hangsúlyt kap a lélektan, ami állandó tematikája marad a cselekménynek. A hitelesség terén pedig mindenképpen jobban vizsgázik a film, mint a Bohém rapszódia, mert bár a készítők itt is variáltak egy kicsit a valódi történések sorrendjén és mikéntjén, összességében sokkal kendőzetlenebb, és egy ponton bizony sokkal sötétebb is ez a mostani életrajz, ám egy ekkora botrányhős esetében (egy homoszexuális, alkoholista, drog- és szexfüggő rocksztárról beszélünk) ez a fajta megközelítés több mint helyénvaló. A történet vége persze vidám – de részben pont azért is, mert kellően messzire le tud menni a film a karrier mélypontján.
Ehhez persze kellett egy Taron Edgerton is, aki utólag tökéletes választásnak bizonyult Elton John megszemélyesítésére. Sőt talán nem is ez a jó szó rá, hiszen amíg Rami Malek tavaly tényleg szinte átlényegült Freddy Mercury-vá (ami persze szintén kimagasló színészi teljesítmény), addig Edgerton játéka (részben John kérésére is) sokkal visszafogottabb és természetesebb, csak nagyon ritkán érezhetjük azt, hogy mindössze manírok ügyes egymásutánjáról van szó. A lényeg, hogy működik, méghozzá kifogástalanul, ráadásul a fiatal brit színész a zenés betéteket is bevállalta, így összességében tényleg nem lehet rá panaszunk. És ami érdekes: ezen megközelítés sokkal kevésbé teszi egyszemélyes show-vá a filmet, mint tavaly Mercury esetében, pedig a Rocketman elvileg sokkal inkább szól egy emberről.
Illúzióink ne legyenek persze, a hasonló műfajú filmek legfőbb kliséi a Rocketmant sem kerülik el, ugyanakkor az egésznek ad egy rendkívül egyedi ízt az, hogy a kötelező zenés betéteket musical jellegűen illesztették be a történetbe. És az sem véletlen, hogy sok helyen fantasy-musicalként hivatkoztak a filmre, ezek a részek ugyanis rendre kiszakadnak a cselekmény valóságából – amolyan varázslatos, és nem mellesleg remekül megkoreografált kitérők ezek, melyek nagyot dobnak a hangulaton, és persze John zenei, illetve lélektani utazásának legfőbb és legnehezebb szakaszait is ezek igyekeznek hangsúlyozni. Sikerrel is járnak – a Troubadourban való fellépés például egyértelműen a film egyik csúcspontja.
Bár kissé talán sok volt az összehasonlítás, de mindenképpen hangsúlyozni kell, hogy a Rocketman nemcsak a Bohém rapszódia fényében, hanem önmagában is egy remek alkotás, amely ugyan nem húz különösebben váratlan dolgokat, de mégis van annyi egyénisége, ami miatt többnek tekinthetjük egyszeri moziélménynél. És nemcsak azoknak, akik szeretik a zenés filmeket vagy a musicaleket, hanem azoknak is, akik simán csak egy jó karakterdrámát szeretnének látni. Meg persze egy rakás extravagáns szemüveget és maskarát – de hát Elton John-tól nem is számíthatunk másra.
Rocketman
Rendezte: Dexter Fletcher
Játékidő: 121 perc
Hazai premier időpontja: 2019. június 6.
Forgalmazó: UIP-Duna Film
