Ha nem szeretnél lemaradni semmiről, akkor neked szól az Ez történt rovatunk, melyben összefoglaljuk a hét eseményeit: röviden azon apróságokat, amiről a héten nem írtunk, s felsorolva azokat, amikről részletesebben értekeztünk. Jó böngészést és olvasgatást!
PC
Ha a Star Trek-sorozatokról van szó, fogadni mernék arra, hogy a Voyager nem sokaknál szerepel a Top 3-ban, pedig azért nem volt rossz mellékhajtás, csak ugye volt sokkal jobb is. Mindenesetre, aki rajongója volt Janeway kapitány kalandjainak, annak jó hírt hoztam, ugyanis a legénység fontosabb tagjai visszatérnek egy közös kalandra a Star Trek Online keretében.
A 2013 óta futó játék hamarosan megkapja a Delta Rising című kiegészítőjét, amiben a Delta-kvadráns által kínált új missziók és kihívások mellett feladatokat kapunk Hétkilencedtől, Neelixtől, Harry Kimtől, Tuvoktól és persze a jó öreg doktortól, ráadásul mindegyikük az eredeti hangjukon szólal majd meg -- sajnos Janeway nem tér vissza, de ezen annyira nem kell csodálkozni, az osztálytalálkozó ugyanis 35 évvel a sorozat után történik.
A héten megjelent a Minecraft legújabb, 1.8-as frissítése, ami amellett, hogy ez volt a legrégebb óta (több mint 300 napja dolgoznak rajta) formálódó patch, rengeteg újdonságot adott a játékhoz. Új építőkockák jöttek, valamint vannak bannerek, nyulak és új ellenfelek, aztán az NPC-k már művelik a földet, és változott a velük való kereskedelem -- és még egy rakás más nyalánkság, amikről a hivatalos blogon olvashattok részletesebben.
- Alone in the Dark: Illumination részletek és videó
- Borderlands: The Pre-Sequel - lesz Season Pass
- Jön a Saints Row 4 modkészlet
- Civilization: Beyond Earth videó jött
- Rockstar: nem késik a GTA 5
- Project CARS: új gameplay videó érkezett
- Így fejlődik az EA Access
- Alone in the Dark: Illumination megjelenés november környékén
- Saints Row: Gat out of Hell - a Disney filmjei inspirálták
- Ilyen lesz a RollerCoaster Tycoon World
- GTA 5 PC-s megjelenés novemberben?
- Evolve: jön a második alfateszt
- GTA 5: elkészül PC-re is
A Defcon 22 konferencián a Google szakembere, Elie Bursztein elmondta: sikerült meghackelnie a Hearthstone: Heroes of Warcraftot. Emberünk feleségével egy programot készített, ami megjósolja, hogy az ellenfelünk milyen lapot fog letenni, ezzel megkönnyítve a győzelmünket. Az egész működését egy 45 perces videóban magyarázza el töviről hegyire, de szerencsére magát a programot nem osztja meg senkivel.
Idén ősszel nem csak az Alone in the Dark-sorozat tér vissza, hanem a Haunted House-franchise is. Ez kapott egy rövid kedvcsinálót.
Tankszimulátorok terén eddig csak a Wargaming tudott igazán nagyot villantani, de az Obsidian szeretne ezen változtatni. A leginkább szerepjátékokról ismert csapat a free-to-play Armored Warfare című programon dolgozik, amiből a PAX Prime során 20 perc gameplay-videót mutattak. A bétára jelentkezni a hivatalos oldalon lehet.
- Left 4 Dead 2: Ausztráliában végre kapható az eredeti játék
- Firewatch bejelentés - a PAX PC-s büszkesége
- TGS 2014 - Resident Evil HD és Revelations 2 trailer
- Total War: Rome 2 - Emperor Edition megjelenés
- Drága lesz az Oculus Rift
- Styx: Master of Shadows megjelenés és videó
- Aliens: Colonial Marines – a SEGA nem viszi el a balhét
- Ryse: Son of Rome megjelenés és még durvább gépigény
- Ryse: Son of Rome gépigény - OMG!
- Elbocsátások az Elder Scrolls Online fejlesztőinél
- Előrehozott The Evil Within megjelenés
- Call of Duty: Advanced Warfare – ássunk a multiplayer mélyére
- Watch Dogs - Bad Blood DLC megjelenés és videó
Pont a múlt héten beszéltünk PewDiePie-ről, aki akkora tényező a játékiparban, hogy egyetlen videójával el tudta intézni, hogy az EA új példányokat küldjön a boltokba egy négy éves játékából. Most a svéd fenomén azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a YouTube csatornáján letiltotta a kommenteket -- az összest, mindenhonnan.
A döntését egy videóban magyarázta meg (ezt lentebb láthatjátok), s az a lényeg, hogy elkanászodtak a YouTube-os visszajelzések; a kötekedés, a spam és a reklámozás vette át a főszerepet, miközben a pozitív, tartalmas reakciókat elnyomja mindezen szemét.
Persze ez nem azt jelenti, hogy PewDiePie mostantól elzárkózik a rajongóitól, és vákuumban készíti a videóit, „csupán” annyi történik, hogy kommenteket, véleményeket nem a YouTube-on lehet majd hagyni, hanem a jobban moderálható Redditen, illetve a Twitteren is kész beszélgetni a netceleb.
- Project CARS megjelenés
- A The Stomping Land eltűnt a Steamről
- Fedezd fel a Destiny kolóniáit a Planet View-val!
- Az oroszok szerint németellenes a Valve
- The Binding of Isaac: Rebirth megjelenés - PC-re is!
- Az Alan Wake 2 még nem tűnt el a Remedy radarjáról
- PC-re jön a Way of the Samurai 4
- Project CARS: PC kontra PS4
Szeptember 12-én jelenik meg a Fable Anniversary PC-re, méghozzá a Steam rendszerén keresztül. A játék most 20 százalék kedvezménnyel, 25,59 eurós áron kapható, szóval tessék gyorsan „előrendelni”, ha eddig még nem tettétek meg. Bate Fable Anniversary Xbox 360 tesztje megvolt?
Nagyon menő Disney Infinity 2.0 trailer érkezett, amiben a Marvel szuperhősei csak közelednek és közelednek, miközben minden szétrobban körülöttük. A videótól még a felnőtt geekek is lázba jönnek – hiába, tudja a Disney, hogy mitől döglik a légy.
Megjelent a Hatoful Boyfriend. Csak szólunk.
Csúszik a Camelot Unchained alfatesztje. A Kickstarterről szökött MMORPG eredetileg még augusztusban játszható állapotba került volna, de sajnos a dolgok nem úgy alakultak, ahogy a fejlesztésért felelős City State Entertainment várta, így az alfateszt (ami egyébként a 2,2 millió dollárt összedobó backereket érinti elsősorban) 2015 februárjában kezdődik csak el. Ugyanakkor aggódni nem kell, a csapat szerint a munka remekül halad, és a végleges változatot nem befolyásolja a teszt elhalasztása.
- Assassin’s Creed: Rogue trailer jött
- League of Legends: a lore megy a kukába
- Megjelent a PC-s Dead Rising 3
- Mortal Kombat X megjelenés
- Game24: az Nvidia a PC-s játékokat ünnepli egy napig
- Word of Warcraft: megtalálták Robin the Genie-t
- Sims 4: kreatív másolásvédelem
- Dragon Age: Inquisition – így dekoráld a váradat
A cikk még nem ért véget, kattints a lapozáshoz!
Ha egy sárkány állatnak számít, akkor a Divine Divinity: Ego Draconisból a karakterem sárkány formája.
Ellenkező esetben az MDK 2-ből a négykezű kutya.
Dogmeat Fallout3-ból. Mennyi rabszolgakereskedőnek segítettem ólommal kibélelni önmagukat a kutya segítségével együtt.
Meg az eb a Fable2-ből, picit buta és együgyű volt szegényke, de legalább valami új volt :)
- Borderlands 2 - Pókhangya fajták
- Minecraft - Lovak
- Torchlight 2-ben a segítőm