Ha nem szeretnél lemaradni semmiről, akkor neked szól az Ez történt rovatunk, melyben összefoglaljuk a hét eseményeit: röviden azon apróságokat, amiről a héten nem írtunk, s felsorolva azokat, amikről részletesebben értekeztünk. Jó böngészést és olvasgatást!
PC
A Microsoft a héten bemutatta a világnak a Surface család legújabb, immáron harmadik tagját, s noha ez nem különösebben kapcsolódik a PGO profiljához, elvégre a Surface Pro 3 nem elsősorban játékokra lett kitalálva, mégis itt a helye, végtére egy PC-ről beszélünk, csak szokatlan formában.
Szóval a Surface Pro 3 a cég legújabb, eddigi legfejlettebb táblagépbe gyömöszölt számítógépe, amit azzal a céllal hoztak létre, hogy egy eszközben egyesítse a tabletek és a laptopok minden előnyét. A gép lelke az Intel negyedik generációs processzorainak egyike -- ez lehet i3, i5 vagy i7, persze egyre magasabb áron, 800 dollárról indulva. A CPU egy 12 collos, 2160 x1440 felbontású, 3:2 képarányú panelen jeleníti meg a Windows 8.1 Pro operációs rendszert és annak megannyi programját.
Mindez egy 9,1 mm széles fémházban kapott helyet, aminek a tömege nem haladja meg a 800 grammot, így könnyebb és vékonyabb, mint a riválisnak megnevezett Apple MacBook Air, ráadásul nagyobb is a képátmérője egy kicsivel -- 0,2 collal, hogy pontosak legyünk.
A Surface Pro 3 legérdekesebb újdonsága az átdolgozott Surface Pen, ami pont olyan, mint egy golyóstoll, nagy, nehéz, jól fogható, mindeközben pedig ügyes társ, ugyanis megnyomva a tetejét a tablet életre kel, és azonnal nyitja a OneNote applikációt, még egy gombnyomásra pedig menti is a leírtakat. Természetesen a tollal pontosan lehet írni és akár rajzolni is, de ha ez nem jönne be, mindig ott van a külön, 130 dolláros áron megvásárolható, mágnesekkel csatlakozó billentyűzet, ami -- akárcsak maga a gép -- egy sor javításon esett át.
- Watch Dogs: büntet a Ubisoft, ha nem online a világod?
- Watch Dogs: íme a térkép és a fejlődési fa!
- Ilyen a Watch Dogs Xbox 360-on
- Watch Dogs launch trailer
- A YouTube megveszi a Twitchet?
- Star Citizen: május 29-én indul az Arena Commander modul
- Far Cry 4: a történet
- Ingyen játék: Tree Simulator 2013
- Ilyen a Commodore 64-es Watch Dogs
- Gondok a PC-s Wolfenstein: The New Orderrel
- Dark Souls: még marad a Games for Windows Live
- Nem biztos, hogy jövőre megjelenik a The Division
- Hat új EA-játék az E3-on
A Blizzard a rettentő bannkalapácsának rendszeres suhintásaival tudatja a világgal, hogy nagyon nem szeretik a csalókat, de most kiderült, hogy az egyszerű kitiltásnál komolyabb módszerektől sem riadnak vissza, hogy rend legyen. Ez a módszer nem más, mint egy bírósági per, amit a ValiantChaos MapHack készítői felé irányoztak, a StarCraft 2 hack ugyanis a használóját sportszerűtlen előnyhöz juttatja, ráadásul a készítők még pénzt is keresnek ezzel, tranzakciónként kicsivel több mint 60 dollárt.
Rengeteg nagyfelbontású kép jelent meg a Risen 3: Titan Lords című játékhoz.
Elmérgesedett a helyzet a Zenimax és az Oculus Rift csapata között, ugyanis az eddigi perrel való fenyegetésből most már tényleges bírósági ügy lett. Emlékeztetőül: a Zenimax, melynek többek között a Bethesda és az id Software is a kezében van, azzal vádolta az Oculus Rift csapatát, illetve azon belül John Carmacket, hogy az idnél elsajátított tudását használta fel a virtuális valóság szemüveg fejlesztése során. Sőt, az Oculus kitalálójával, Palmer Luckey-val egy megállapodást is kötöttek arra, hogy ha Carmack hozott anyagból, értsd az idnél szerzett ismereteiből dolgozik, az a Zenimax tulajdona lesz, ezt a know-how-t pedig egy harmadik féllel nem oszthatja meg. A felperes szerint az utóbbi kitételt is megszegték, mikor a Facebook felvásárolta őket. A Zenimax a periratban jelezte, hogy próbálták békés úton elintézni a nézeteltéréseket, de sikertelenül, mire a beperelt Luckey azt mondta, semmi sem igaz abból, amit a Zenimax állít. Ezt egy „szemenszedett hazugsággal” kontrázta a Zenimax, vagyis pont ott tartunk, mint a per előtt.
Ha kíváncsi voltál, milyen különbségek vannak a Wolfenstein: The New Order Xbox One-ra, PS4-re és PC-re írt verziója között a grafika terén, akkor nézd meg ezt a videót.
- Middle-earth: Shadow of Mordor -- fegyverek és rúnák
- World of Speed trailer: a kicsi kocsik
- Transformers: Rise of the Dark Spark trailer
- Steam: itt az In-House Stream
- The Vanishing of Ethan Carter megjelenés
- Metro: Redux – az első hivatalos képek
- Késik a The Forest
- Még májusban bejelentik az új Hitmant?
- Rasszista-e a Far Cry 4 dobozképe?
- Wolfenstein 3D a Wolfenstein: The New Orderben
- Batman Arkham Knight gameplay
- Dota 2 The International: hatmillió dollár felett az összdíjazás
A Blizzard május 27-én egy rövid időre és limitáltan ingyenessé teszi a World of Warcraft frakciói közötti váltást. A magyarázat erre az, hogy a PvP meccsek előtti hosszú várakozást a frakciók eltérő létszáma okozza, s a szabad váltogatással szeretnék ezt enyhíteni. A tesztre a Barthilas szerveren kerül majd sor, s a tervek szerint egy hétig tart, de ez lehet hosszabb és rövidebb is, attól függően, miképp alakulnak a dolgok.
A Watch Dogs két nap múlva megjelenik, mi pedig találtunk egy profi, élőszereplős videót, melyben Aiden mindent megmutat, amely a játékban is fontos lesz. Van itt hackelés, üldözés, rendőrök, némi parkour, mindezt kiváló tálalásban. Kattintsatok a lejátszás gombra, élvezzétek ezt a közel három percet, mely kiváló hangulatkeltő a kedden megjelenő játékhoz!
A héten már szóltunk arról, hogy az InXile megmondta, mikor jelenik meg az 1988-as kultikus Wasteland folytatása, a Wasteland 2. Bár augusztusig még van három hónap, a fejlesztők közzétették a játék nyitóvideóját, amely egészen döbbenetes. Már az első öt másodpercben atombomba robban, nukleáris rakétaindításokat, menetelő katonákat, pusztaságot, káoszt, megtépázott Egyesült Államok zászlót láthatunk. Ha a játék olyan zseniális lesz, mint amilyen ez a háromperces videó, az utóbbi évek legjobb játékát vehetjük majd a kezünkbe nyár közepén.
- Nemcsak játékosoknak készül a Warcraft-film
- Sniper Elite 3: videón a Hunt the Grey Wolf DLC
- Wasteland 2: megjelenés augusztusban
- Goat Simulator: június 3-án jön a multiplayer
- GRID Autosport: endurance futamok
- Titanfall: visszatér a CTF, javul a matchmaking
- Meghalt a Star Wars: Attack Squadrons
- Adorables: magyar cukiság az Indiegogón
- A Dirty Bomb újra Dirty Bomb
- Ma jelenik meg a Tropico 5, videónk is van
A Dead Island: Epidemic végre kilépett a bétafázisból, és a játék immár elérhető a Steam Early Access keretében – kemény pénzekért. Ugyanis ahhoz, hogy a ZOMBA játékban rögtön nekiállhassunk irtani az élőhalottakat, fizetni kell. Háromféle csomagot kínálnak, 17, 40 és 45 dolláros áron. Az első két csomag különböző játékbeli jóságokat (karaktereket, fegyvereket, játékbeli pénzt) tartalmaz, míg a 45 dolláros pakk négy darab 17 dolláros csomagot tartalmaz, így barátokkal megosztva a költségeket rögtön el is lehet indulni a második kitörés helyszínére.
A Planetary Annihilation is megjelent a Steam Early Access keretében, kedvezményes áron, amely még pár óráig érvényes. A fejlesztők egy új játékmódot pakoltak be a programba ennek örömére, mely a Galactic War címet viseli. Egyjátékos mód ez, új katonai parancsnok bőrébe kell bújnunk, korlátozott technológiai fával. A játékmódban a területek véletlenszerűen generálódnak, sőt a háború intenzitását, kiterjedtségét is a játékos saját maga igényeihez igazíthatja. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogyha egy 100 fokú skálán először beállítunk egy ötvenes értéket, majd később egy nyolcvanast, a két játékban eltérő kihívásokkal és technológiai fákkal kerülünk szembe. Ezzel pedig gyakorlatilag végtelen játéklehetőséget kínál a fejlesztő Uber Entertainment.
Nyílt bétatesztelésbe lépett az ingyenesen játszható FIFA World. Ha érdekel, irány az Origin, de előtte azért még nézd meg a kedvcsináló videót.
A GameStop kínálatában megjelent egy Far Cry 4 Season Pass. Az ára 30 dollár és minden érintett platformra elérhető, de hogy mit ad, az még rejtély -- várhatóan kooperatív és multiplayer kiegészítések lesznek terítéken, ha már ebben a részben jobban ráfekszik a Ubisoft a többjátékos élményre.
- Jön a Half-Life 3 és Left 4 Dead 3?
- Total War: Rome 2 - egy ingyenes és egy fizetős DLC jön
- Murdered: Soul Suspect - videón a lényeg
- Wolfenstein: The New Order - ezt vágták ki
- Nyáron jön a Metro Redux
- Middle-earth: Shadow of Mordor – videón a történet
- Evolve megjelenés
- Arena of Fate: a Crytek MOBA-ja
A cikk még nem ért véget, kattints a lapozáshoz!
Megjelenést! Valami hírt róla... mert már eret vágok magamon.. és nem egyet! Nem egyet!!!
Hét kérdése:
Na először is egy DOOM 4 bejelentés, Red dead redemption és GTA V PC-re, új infók a Next Car Game-ről, talán egy Portal 3, egy új Tomb Raider hátha, a Mad Max játékról valami infó, na meg még az Alien Isolation-ről új videók.
És mindezt nagyon jól optimalizálva, hogy a gyengébb PC-kkel rendelkezők is örülhessenek.
Kb. ennyi...