Sokan talán még mindig nem hiszik el, hogy a Bloober Team egy, az alapanyaghoz méltó produkciót tett le az asztalra az október 8-án megjelent Silent Hill 2 képében, ám mivel a remake nemcsak a szakma, de a rajongók körében is meleg fogadtatásban részesült, senki sem mondhatja azt, hogy a Konami megvette az újságírókat. Az Unreal Engine 5-tel életre keltett felújításhoz már az első modok is elérhetők azok számára, akik szeretnék feldobni James tortúráját, a CJ-t és Thomas, a gőzmozdonyt a programba varázsoló rajongói kiegészítések mellett ráadásul olyan adalékok is érkeztek, amik valóban hozzátesznek az élményhez – példának okáért az a mod, amely eltünteti a ködöt az utcákról.

silent-hill-2-mod.jpg

A kép forrása: Nexus Mods

Hírünk főszereplője is az utóbbi csoportba tartozik, a szimplán csak First Person Modra keresztelt produkciónak hála ugyanis immár belső nézetből vághatunk bele a halott(nak hitt) feleség felkutatásába, közelebb hozva ezzel a ránk váró borzalmakat. Üröm az örömben, hogy az alkotás készítője, JessicaNatalia láthatatlanná tette a főszereplőt, mivel sok esetben (főleg harcok során) sajnos hajlamos volt feltűnni a képernyőn, ez pedig azt jelenti, hogy az átvezetők során sem találkozhatunk vele, ami némiképp megöli az immerziót. A modder a leírásban kihangsúlyozza, hogy bár igyekszik a lehető legtöbbet kihozni az alapanyagból, nem biztos, hogy a jövőben is lesz ideje frissíteni, így benne van a pakliban, hogy James örökre láthatatlan marad. Ha valaki esetleg így is kíváncsi arra, hogy miként fest a mod a gyakorlatban, annek ERRE tessék.

A borítóképek forrása: Bloober Team, IGDB