Tekintve, hogy már napokkal ezelőtt kitárta kapuit a vártnál sokkalta jobban sikeredett Silent Hill 2, a rajongók bizonyára el is jutottak a stáblistáig. A Bloober Team Unreal Engine 5-tel készült remake-je a szakma és a felhasználók körében is eléggé betalált (Steamen például továbbra is rendkívül pozitív a program megítélése), szóval – ha az eladási mutatók is úgy akarják – több mint valószínű, hogy a lengyel csapat nem most nyúlt utoljára ehhez a franchise-hoz.

Időközben az első modok is befutottak a horrorhoz annak érdekében, hogy feldobják picit a PC-s közösség játékélményét, köztük a GTA: San Andreas jól ismert protagonistájával, CJ-vel, aki mostanra szinte kötelező kellékévé vált a modderek eszköztárának. Méghozzá Thomas, a gőzmozdonnyal egyetemben, a figura ugyanis a Skyrim óta lényegében minden olyan alkotásba bekerült, amihez készültek nem hivatalos adalékok (többek között az Alien: Isolationben, a Resident Evil 2-ben, a Hogwarts Legacyben, a Starfieldben és az Elden Ringben is tiszteletét tette), így senkit sem ért meglepetésként, hogy hírünk alanyában is ő volt az egyik első érkező. 

silent-hill-2-thomas-the-tank-engine.jpg

A kép forrása: Nexus Mods

Az INNEN letölthető kreálmányt xZombieAlixnek köszönhetjük, aki nem meglepő módon Piramisfej (Pyramid Head) helyére ültette be a népszerű televíziós sorozat címadó szereplőjét, ezzel csalva némi mosolyt azon rajongók arcára, akiket nem zavar, hogy megtörik picit az immerzió. Érdekes módon maga a piramis ott maradt a modellen, így olyan, mintha Thomas egy divatos kalapot viselne – szó se róla, elég jól áll neki. CJ és a sokat emlegetett gőzmozdony érkezésével tehát teljessé vált a modkör, bár néhány teletabit azért még el tudnánk viselni a ködbe burkolt utcákon – egyébként értelmesebb alkotások is születtek már a Silent Hill 2-höz, melyeket ITT tudtok megtekinteni.

A borítóképek forrása: Nexus Mods