Imádok túrázni, bár a játékban szereplő főhős hátizsákja – méretileg – nekem nagyjából a kajának lenne elég. Ja, és eddig még a Bakony emberek által ritkán látott mélyén sem találkoztam olyan beszélő hollóval, melynek zölden világító szeme és nyakában lógó, arany iránytűje van…
Pedig mekkora buli lenne, ha a Hajmás-hegy mellett hirtelen leszólítana a varázsmadár, aztán nekem is megnyílna az a kristálykapu, ami életem leghalálosabb kalandja felé teleportálna… Oké, ez talán mégsem olyan jó, de szerencsére itt van a Drake Hollow, aminél a kényelmes karosszékben csücsülve felépíthetem az aprócska Drake-ek álomfaluját, majd visszajuthatok a civilizációba. Igaz, addig még sokszor lendül ütésre a pizzalapát. Vagy a teniszütő. Vagy a székláb. Vagy a kétkezes kalapács. Vagy…
Az első képkockákon ifjú főhősünk búslakodik: a mobil hiába pityeg, hisz a csaja/pasja elhagyta (a nem és a kinézet szabadon választható), a számlák csak jönnek, pénz nincs, bajság van. A megszokott depressziót szaggatja darabokra a delejes, zölden világító szemű holló, aki közli, hogy remek kalandban lesz részed, menj csak vele. Persze azt elfelejti közölni, hogy ez egy egyirányú út, a kistálykapun belépve már nem viszakozhatsz.
Vagyis de, de ez később derül ki
Meg még sok minden más. A Drake Hollow ugyais egy meglehetősen összetett, sok szálon futó cselekménysorozattal dúsított, közepesen környezetvédő üzenettel felturbózott, szerintem aranyos játék lesz. A bétateszt során az első szigetcsoportot volt szerencsém többé-kevésbé bebarangolni és úgy egy tucat játékórát beleölni. De már most tudom, hogy ha túlélem a nyarat, végig is viszem, mert kíváncsi vagyok a sztori végére. A történet szerint a heyen békésen éldegéltek az emberek, aztán történt némi boszorkánymesterség a közösség vezetője részéről (ezt majd szépen, sorban bontják ki a játék előrehaladtával), s nagyjából elszabadult a pokol.
Ezt a rajzfilmszerű, de szigorúan kedvesre hangolt képi világ is megmutatja: öszzeroskadt felüljárókon csendesen rozsdálló, törött buszok, lakatlan, feldúlt házak, és persze beszélő állatok. Van például egy varjú kereskedő, na, nála fényes dolgokért lehet alapanyagot venni. Van pénztárgépe is, hagyományos, nyomogatós az 1980-as évek elejéről. ÁFA-s számlát nem ad. Meg van még itt a szigeteket elválasztó, halálos és mágikus hatású, indákban gazdag tenger, ahova, ha megfelelő védő amulett nélkül lépsz be, hamar meghalsz. Igaz, ekkor a szellemeddel szépen vissza futsz és a testedbe bújva újraéledsz.
Amikor a térképen megláttam a „fáradt kacsa”, a „hibernált kacsa” és a sírhant szavakat, már éreztem, hogy szerény személyemre nézve nemcsak a tóba süllyedt templomtoronyból kikacskaringázó indák vagy csápok lesznek veszélyesek. És mennyire nem volt igazam. Ezek a drake-ek, azaz inkább az Apró Izék (később, gondos nevelgetésünknek, építgetésünknek köszönhetően azért nagyobbakká válnak) leginkább egy mangásított, mászkáló karalábéra hasonlítanak, egyik kedvenc elfoglaltságuk pedig a saját, hosszú kezükkel ugrókötelezés. Nem egy sárkánycsapat, na. Viszont annál nyűgösebb őket életben tartani: enni, aludni és szórakoztatni kell őket. Az épületekhez, tárgyakhoz meg alapanyagok kellenek, amiket a szigetek felfedezésével, a cuccok gyűjtögetésével, a fák kivágásával tudsz összeszedni. A mászkáláshoz, a rád törő, egyre erősebb ellenséges csápszörnyek legyőzéséhez meg amuletteket, fegyvereket lehet találni és kraftolni – ahogyan azt egy kalandjátékban illik. Nem lesz egyszerű, de meg kell csinálni, mert a felnőtt Drake-ek tudnak majd visszateleportálni a volt csajod/pasid és a mobilod mellé.
Az első tucatnyi óra után egy kellemesen belőtt nehézségi szintű, kifejezetten aranyosra hangolt képi világú, nem túl arcba tolósan üzengető (az elhagyott szemétkupacokat lehentelve is alapanyagokhoz jutsz), finoman nevelő játékot volt szerencsém megismerni. Érdemes ránézni, érdemes kipróbálni, és még a zenéje is kifejezetten kellemes – egyelőre kivételesen nem raktam be mellé más playlistet. Egy szavazat a Drake Hollow mellett.
