A szigetet sosem szánták az embereknek. A valóságunk és egy ősi erő, a wyrdness határán lavírozó szárazföldet egykoron egy misztikus, legendás faj lakta. A betegség elől menekülő emberek ennek ellenére idejöttek, fahajóikkal, ambiciózus királyukkal és azok hűséges lovagjaival, a szigetet centiről centire foglalva el, fura alakú, misztikus menhireket állítva fel. A sziget egykori urait azonban elnyelte az idő. Négyszáz évvel később már a nevük sem maradt fenn, a vörös halál viszont visszatért, a menhirek haldokolnak, erejük nélkül pedig a wyrdness elkezdi átvenni az uralmat a föld felett. Reménnyel csak a távoli Kamelot kecsegtet, és az oda induló hősök kitartó munkája. Te nem tartozol közéjük.
A KEREKASZTAL ÁLLOVAGJAI
Az, hogy ez a különleges szerepjáték a játékosba már azelőtt belerúg, hogy egyáltalán az intro véget érne, sok mindent elárul – leginkább azt, hogy a Tainted Grail világa szó szerint senkivel sem bánik kesztyűs kézzel, legyen szó lakóiról, hőseiről, vagy azokat a monitor mögül megismerő egyénekről. Említhetnénk persze asztalt is, a Tainted Grail ugyanis egy, a 2019-es esztendőben megjelent, a Kickstarteren hatalmasat taroló, hagyományos társasjáték, ami a lehető legkevésbé hagyományos digitális változatot kapott. Az ugyanazon néven futó videojáték ugyanis nem az asztali mechanikát ülteti át, csupán annak világát. Így nem szimulálja a társas nem éppen egyszerű szabályrendszerét, nem követi annak felépítését, fejezetekre osztott történetmesélését, hanem teljesen új utat tör magának.
Ez az út pedig már rögtön a kezdéskor kétfelé ágazik, mivel a Tainted Grail kétféleképpen játszható. Ebből jelenleg – azaz a korai hozzáférés ezen szakaszában – a legnagyobb attrakció csupán egy rövidke ízelítő formájában érhető el. A kampánymód ugyanis papíron háromórás próbakörben mutatja meg magát, de tartalom szempontjából ez azért most még kicsit karcsúbb: egy nevesített szereplőként indulva egy aprócska település meglehetősen komor és komoly problémáit kell megoldani, szörnyeket legyőzve, kényes szituációkon felülkerekedveg, hogy az egész egy olyan végkifejletbe torkolljon, amely elindít a Kamelot felé vezető úton. A korlátozott élményfutam ennek ellenére egészen kiválóra sikeredett: a kevéske, de színvonalas szinkron mellé szánt tonnányi, a történetmesélés elsődleges eszközeként használt szöveg egészen mesteri módon építi fel azt a mélyen komor és gyomorforgatóan erőszakos világot, amely teljesen újraértelmezi a klasszikus Artúr-legenda történeteit és karaktereit. Ráadásul ezen történetmesélés nem is teljesen kötött, a fontosabb küldetések mindegyike nemcsak többféle megoldással, de ebből fakadóan többféle végkifejlettel is rendelkezik, így, ha minimálisan is, de legalább befolyásolható, hogy miként boldogulunk egy olyan világban, ahol a világon minden meg akar ölni.
AVALONI MESÉK
Cserébe ezt legalább udvariasan, vagy legalábbis egy jó harcrendszer szabályai között lavírozva teszik, a legtöbb időt ugyanis nem is feltétlen beszélgetéssel vagy az egyelőre aprócska, folyosószerűen felépített világ felfedezésével kell tölteni, hanem csatákkal. Az alapanyaggal tisztában levők számára alapvetően itt lesz a legtöbb ismerős elem, ugyanis ezen újragondolt Tainted Grail is körökre osztva, kártyák használatával tálalja a küzdelmeket. Minden fordulóban adott mennyiségű energiaponttal kell gazdálkodni: a véletlenszerűen felhúzott lapok mindegyike minimum 1 energiába kerül, ha pedig ez elfogy, az ellenfél következik. A lapok relatíve változatosak, támadásból rengeteg féle van, ahogy védekezésből is, és ezek között természetesen olyan hagyományos RPG-elemekkel is számolni kell, mint a státuszállapotok, a mélyebb sebzések, vagy a felszerelésből, esetleg a képességekből eredő előnyök és hátrányok. A pakli fejleszthető, alakítható, sőt: elsősorban a szintlépések alkalmával lehet új laphoz jutni, és mindig több lehetőség közül lehet választani, de ugyanez mondható el a felszerelésről, illetve a képességekről is.
Ennek igazán nagy szerep a másik játékmódban, a Conquestben jut, ahol tényleg a harc van a fókuszban. Ez a roguelike felépítésű szabályrendszer nem szól másról, mint a túlélésről: addig kell életben maradni, amíg csak lehetséges, egy teljesen egyedileg generált karakterrel, amely lehet harcos, barbár vagy akár druida is. Az ezek közti különbség nemcsak papíron található meg, a druida például közvetlen nem is nagyon vesz részt a harcban, inkább más, leginkább vérből álló lényeket idéz meg, totemeket rak le, és igyekszik kihasználni az ellenfelek gyengeségeit.
A Tainted Grail így soványka tartalma ellenére már jelen állapotában is megállja a helyét: nem csupán egy sikeres társasjáték teljesen egyedi adaptációjaként, de egy hagyományos szerepjátékként is. Páratlanul egyedi, gyomorforgatóan komor és barátságtalan világa, hasonlóan könyörtelen, de rendkívül mély taktikázási lehetőségekkel rendelkező harcrendszere, valamint meglepően díszes tálalása okán is érdemes figyelni rá – na meg azért is, mert egy egész világ sorsa múlik rajta, vagyis azon, hogy te mit teszel benne.
