A PC Guruhoz teljes játékként is megkaptátok a német Mimimi Games nagyszerű taktikai-stratégiai játékát, a Shadow Tacticset, amelyben a középkori Japánban egy összeesküvés szálait kellett felgöngyölítenünk egy kis csapattal, illetve annak különféle szakterületekre specializálódott tagjaival. Mivel a nipponi stratégiai játék sokat merített a Commandos ihlette 2001-es Desperadosból, így adta magát, hogy a Mimimi elkészítse a westernközegű „eredeti” folytatását is. Főleg, hogy a zseniális első részt két felemásra sikeredett játék követte (Desperados 2: Cooper’s Revenge, Helldorado). A Desperados 3 azonban a bétaverzió alapján szerencsére ugyanolyan jónak ígérkezik, mint amilyen a Shadow Tactics volt.
A vadnyugat hőskora
A Mimimi által rendelkezésünkre bocsátott korai verzióban 6 küldetést lehetett kipróbálni: 4-et az első fejezetből, 2-t a másodikból. Ezek alapján még nehéz összerakni, miről fog szólni a sztori, de a fejlesztők már korábban is megerősítették, és a bevezető küldetésekben nyilvánvalóvá válik, hogy a Desperados 3 valójában nem klasszikus folytatás, hanem előzménytörténet. Az első kvázi oktatópályán a kamaszkorú John Coopert ismerjük meg, aki késsel még alig tud célba dobni, és édesapja tanítja őt egy kicsit sem veszélytelen küldetés közben. Ezután pedig szépen sorban megismerjük a régi arcokat, akiknek még természetesen lövésük sincs arról, hogy ki az a Cooper. Így találkozhatunk Doc McCoyjal, aki egy vonatrablás kellő közepébe csöppen, és hiába győzködi pökhendi és lekezelő módon a fejvadászt, hogy ő meg tudja oldani maga is a problémát, ezt két rá szegezett hatlövetű társaságában nehezen lehet neki elhinni. A hamiskártyás femme fatale, Kate O’Hara pedig éppen egy olyan férfihez készül hozzámenni, akihez amúgy kicsit sem szeretne. Annyit elárulhatunk, hogy a doktornál sokkal jobban kezeli a krízishelyzetet, bár Cooper rajta is sokat segít.
Egyébként az 1870-es években, egy kétes hírnevű társaság ellen fogunk küzdeni, illetve egy Frank nevű fickót keresünk. Csapatunk szépen gyarapodik, persze itt az eredeti Desperadosszal ellentétben 6 helyett csak 5 hőst irányíthatunk, de az már a Shadow Tactics esetében is bebizonyosodott, hogy ez a szám pont elegendő egy ilyen mélységű, komplex stratégiai játékhoz. Róluk a továbbiakban bővebben fogunk szólni, főleg, hogy két új karakter, az első rész Sanchezét (és a Shadow Tactics Mugenjét) idéző robosztus mexikói Hector és a távol-keleti Miát „leváltó” színesbőrű Isabelle (aki a Shadow Tactics Yukijának is megfeleltethető) csatlakozik a kompániához.
Dramaturgiai szempontból mindegyik szépen kidolgozott, a Mimimi előző játékához hasonlóan egyedi hős, akik olykor civakodnak is egymással: például Isabelle az egyik küldetésben kifejtette, hogy nagyon nem bírja Docot, Cooper és Hector viszont jó cimborák, míg Dockal a bandavezér is vetélkedik. A hangulat ismét elsőrangú, bár nyilvánvalóan kicsit más, mint a havas-cseresznyevirágos Japánban. A tipikus vadnyugati miliő már az első, bevezető küldetésben is magába szippant, de ez a 6 küldetés is igen sokféle, nem kifejezetten westernfilmekre jellemző területet (például Louisiana mocsárvidéke) felvonultat. A teljes beleélésről pedig az újfent kiváló zene gondoskodik. Szintén nemcsak tipikus vadnyugati dallamokat hallhatunk, többek között az említett mocsárvidéki pályán misztikus és feszült dzsessz kíséri ténykedésünket. Néha már azt hittem, hogy a David Lynch filmjeinek zenéit komponáló Angelo Badalamenti ugrott be a Mimimi stúdiójába.
A látványra sem lehet panasz, bár azért láthatók a kétségtelenül jól kezelhető Unity motor korlátai. A Desperados 3 grafikája persze ugyanolyan stílusos, mint a Shadow Tacticsé, azonban, ha ráközelítünk a karakterekre, már lehetnek problémáink. Igaz, ilyen játéknál ki a fene közelít rá a hősökre, nemde? 2020-ban azonban már joggal zavarhat minket, hogy közelről kicsit bábuszerűek a karakterek, és kézzel faragott hatásúak a tereptárgyak. A játék motorjával készített átvezetők viszont igen jól sikerültek.
A hatlövetűt elő ne vedd!
A játékmenet alig változott valamit. De minek is változtatni a jól bevált recepten? Az mondjuk feltűnő, hogy majd minden küldetésben valakit valamilyen módon ki kell szabadítanunk, viszont ezeket jól variálják a készítők, és játék közben nem futott át az agyamon, hogy „jaj, már megint egy ilyen feladat”. Az ellenfelek is ugyanúgy viselkednek, mint ahogy azt ettől a zsánertől megszokhattuk: hallanak és ellátnak bizonyos távolságokra, és jaj nekünk, ha a szemük láttára puffantunk le valakit. Viszont elég könnyen túlesnek azon a traumán, hogy egyik sorstársukat holtan találták meg, illetve valakinek hűlt helye van, amikor visszatérnek az őrjáratozásból. Ezen a téren talán érdemes lenne finomítani a formulán, bár az dicséretes, hogy akár a Shadow Tacticsben, úgy egy nagyobb riadót itt sem érdemes kiprovokálni (már csak a pályák végén feloldható elismerések miatt sem), mert egy-két őr likvidálásáért kaphatunk a nyakunkba egy egész olyan osztagot, ami sokkal inkább résen van. Ellenségtípusokból amúgy a nindzsás-szamurájos játékhoz hasonlóan alapvetően 3 féle van: a könnyen elcsalható fegyverforgatók, az ellenálóbb és ravaszabb poncsósok, valamint a szívós, csak Hector által megölhető hosszúkabátosok, akiket még Kate bájaival sem lehet elcsábítani.
Lőni továbbra sem érdemes, a Coltok, puskák, kispisztolyok itt igazából csak dísznek vannak. Persze megoldható, hogy szétlőjük ellenfeleinket, ám egyrészt ezt nem díjazza a játék, másrészt a muníció azért limitált. Így a Desperados 3-ban is rá vagyunk kényszerítve, hogy karaktereinkkel összedolgozzunk. Ebben nagy segítségünkre van a Shadow Tacticsből ismerős, itt Showdownnak keresztelt funkció, ami alacsonyabb nehézségi szinteken megállítja, legnehezebb fokozaton csak lassítja az időt, így egyszerre több parancsot is kényelmesen kiadhatunk. Hőseink pedig tökéletesen kiegészítik egymást ebben a játékban is.
Coopert, Docot és Kate-et a régi motorosoknak nem kell különösebben bemutatni: a fejvadász szokás szerint érméket és késeket dobál, Doc jó mesterlövész, kábítólöttyel is támadhat, táskájával pedig elcsalhatja az ellent, míg Kate álruhába bújhat, flörtölhet a férfi fegyverforgatókkal, és tökön is rúghatja őket. Hector sem annyira ismeretlen, bár a Desperados Sanchezénél jobban emlékeztet a Shadow Tactics Mugenjére. Igaz, Bianca nevű medvecsapdája elég egyedivé teszi: igen hatékony, ha egy bokorba lerakjuk, és füttyentünk egyet a rosszfiúknak-lányoknak (igen, amúgy női fegyverforgatókkal is meg kell küzdenünk – hogy ez mennyire reális, azt inkább ne firtassuk, elvégre a western egy populáris mítosz, nem történelmi hitelessége miatt szeretjük).
A legizgalmasabb viszont egyértelműen Isabelle, aki vudumágiával vagy legalábbis misztikus mérgekkel operál. A lány limitált ideig az irányítása alá tud vonni egy-egy ellenséges karaktert, és ami még ennél is jobb ötlet, hogy „összekapcsolhat” két rosszarcot. Ami azt jelenti, hogy ha az egyiknek kampó, akkor a másik is jobb létre szenderül. Nem kell különösebben firtatni, hogy nagy taktikázásokra ad lehetőséget, bár vigyázni is kell, mert ha valaki csak azt látja, hogy összeesik, és meghal egy társa, akkor is riadót fúj, és mint írtam, ebben az esetben jön helyette 5-6 másik őrjáratozó, amit nagyon nem szeretnénk, főleg a nehezebb pályákon. Emellett van egy cicája is, akivel le tudja kötni az ellenség figyelmét. Úgyhogy Isabelle sokrétű. Talán túlságosan is: néha azon kaptam magam, hogy szinte csak őt használom, és tudtam is érvényesülni vele. A 2. fejezet pályáin jórészt csak a húzós szituációkban nyúltam más hősökhöz. Igaz, én Normalon játszottam, keményebb fokozatokon bizonyára jobban kell, hogy érvényesüljön a csapatmunka, hiszen az ellenség figyelmesebb, a játék pedig kevésbé megengedő.
Személy szerint nagyon várom a Desparados 3 teljes verzióját, legszívesebben már a bétateszt alatt végigjátszottam volna együltő helyemben, annyira magával ragadott. Voltak persze komolyabb technikai problémák a 2. fejezet két küldetésében: a játék ki-kifagyogatott, valami miatt akaratom ellenére be-bekapcsolt az érdekes helyeket (például a bokrokat) a terepből kiemelő funkció, néha eltűntek az ellenfelek látómezőjét jelző indikátorok, és a Mississippi mentén játszódó 8. küldetésnek bizony háromszor kellett nekimennem, mert az összeomlások után tönkrement az összes mentésem. Ezeket mindenképp szükséges orvosolni, és a karaktereket is érdemes lenne még balanszolni – Isabelle ugye túl erős, a dokit viszont pont nem éreztem elég hatékonynak és használhatónak. Ettől függetlenül esélyes, hogy a Mimimi Games ismét egy remek taktikai játékot tesz le az asztalra, ráadásul olyan témában, amelynél kimondottan ki vagyunk éhezve az új érkezőkre.
