Azt talán túlzás lenne állítani, hogy a Hearthstone-nal a Blizzard új műfajt hozott létre az előző évezred közepén, hiszen valójában a Magic: The Gathering és rengeteg egyéb TCG biztosította az alapokat a modern digitális kártyajátékok számára – nem is beszélve a papíralapú játékokból készült számos feldolgozásról. Sokakat azonban a Hearthstone sikere érezhetően arra sarkallt, hogy a már bejáratott univerzumokból ilyen módon is megpróbáljanak kihozni valamit – ebből lettek aztán az olyan (részben sajnos csúfosan elbukó) próbálkozások, mint a The Elder Scrolls: Legends, a Gwent, a Fable Fortune, az Artifact vagy éppen legutóbb a Legends of Runeterra. Vannak persze fejlesztők, akik „saját kútfőből” próbálnak alkotni: ilyen például a Games Revolted csapata, mely a közelmúltban végre útnak indította a már viszonylag régóta készülő Phageborn Early Access változatát, amibe most mi is belekóstoltunk.
Amivel a Phageborn már első pillantásra kitűnik a felhozatalból, az maga a stílus, hiszen amíg a műfajt általánosságban a könnyedebb, fiatalabb korosztállyal is „kompatibilis” fantasy jellemzi, addig a Games Revolted fejlesztése kifejezetten darkos hangulatú. Túlzásokba azért nem estek, vérre, belekre és meztelenkedésre nem kell számítani, úgyhogy ez senkit nem fog eltántorítani a játéktól – akiket pedig kifejezetten vonz ez az univerzum, azok számára jókora piros pont lehet ez a fajta eltérés.
Ahogy minden hasonló játékban, úgy természetesen itt is vannak „frakciók”, melyek meghatározzák, hogy milyen kártyákat használhatunk a paklinkban. Mindegyiknek megvan a maga sajátossága, erőssége és gyengéje, mondhatni, a már bevált séma szerint – egyelőre három ilyen „szín” van a játékban, de tervben vannak továbbiak is. Ott vannak emellett a semleges lapok is, melyeket bármelyik frakció bevethet, így ezeket többféle deckben is használhatjuk. Mindezekben persze nincs semmi különleges, ami már egy fokkal egyedibb, hogy minden egyes frakcióhoz tartoznak avatárok, melyek mindegyike másféle aktív vagy passzív képességgel rendelkezik, így egy-egy szín esetében nemcsak a használt lapok határozzák meg a stratégiánkat, hanem az is, hogy melyik hőst választjuk.
Nézzük a játékmenetet! Maga a manarendszer a legáltalánosabb: minden körben eggyel többet kapunk (itt éppenséggel Essence a neve), ebből kell gazdálkodnunk. A trükk azonban az, hogy ebből csak az egységeinket tudjuk fizetni, a varázslatokat egy másik erőforrásból, az Energy-ből tudjuk kijátszani, ami viszont – a manával ellentétben – nem regenerálódik a kör elején, hanem szereznünk kell belőle. Ez a mi döntésünk alapján történik: minden kör elején választanunk kell, hogy energiát kérünk, fejlesztjük az avatárunkat vagy húzunk egy extra lapot, ami érdekes extra mélységet visz a gameplaybe. Az Energy jelentősége nyilvánvaló, az extra lapok ugyanakkor nagyobb merítést adnak, cserébe viszont minden egyes használatért egyre többet és többet kell fizetnünk az „életerőnkből” (Core), mint ahogy avatárunkat sem hanyagolhatjuk el, bizonyos képességek ugyanis csak akkor kapcsolnak be a lapokon, ha hősünk elért egy adott szintet.
Maga a harc két külön sávon zajlik, a Phageborn tehát szintén kapott némi inspirációt a MOBA-műfajtól, ami egyébként egyre több hasonló kártyajátékra igaz. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy csak az egymással szemben lévő zónában lévő egységek harcolhatnak egymással (bizonyos képességek persze ezt felülírhatják), ez pedig nyilván a védekezést is tovább bonyolítja, hiszen egyszerre két páston kell blokkolnunk az ellenfél próbálkozásait. A kulcsszavakba és a részletesebb mechanikákba nem mennék bele, hiszen van belőlük tucatnyi, mint minden hasonló kártyajátékban, de ha jobb képet szeretnétek kapni az általános játékmenetről, akkor érdemes megnézni a lenti videót, hiszen egy ilyen összetett játéknál a (mozgó)képek minden szónál többet mondanak. Ráadásul a leírtakra bónuszként rájön még maga az avatár is, amely tulajdonképpen egy mindenek felett álló, állandó egységként működik, beépített képességgel, akivel ráadásul oldalváltás esetén is rögtön tudunk támadni.
A játékmenet alapjai kellően összetettek, szórakoztatóak és elgondolkodtatóak, úgyhogy aki szereti a műfajt, az ebben aligha fog csalódni – a hosszú távú siker pedig úgyis a balanszon és a lapkészleten múlik, ami viszont egyrészt még kezdetleges, másrészt pedig folyamatosan patchelik, úgyhogy messzemenő következtetéseket ilyen téren nem szabad levonni. Ami viszont nagyon biztató, az az üzleti modell, a Phagebornban ugyanis nincsenek kártyapakkok és bontogatás, ehelyett szintlépéssel nyithatjuk meg a további kártyákat és avatárokat, ami határozottan játékosbarát megoldás. Igaz, cserébe nem is free-to-play cím, de a 12 eurós ár egyszeri beugrónak azért nem túl borsos, utána pedig mindenki gond nélkül megnyithatja az összes lapot. Ami szintén bizakodásra adhat okot, hogy számos ismert kártyás streamert (pl. Thijs, Kripp, Dog, TidesofTime, Amaz) sikerült rávenniük arra, hogy mutogassák kicsit a játékot, ami segíthet kialakítani a megfelelő játékosszámot, mint ahogy a behirdetett 10 ezer eurós összdíjazású bajnokság is elég jól hangzik. Nagyon nagy tolongás egyelőre azért még nincs a szervereken, de szerencsére így is sikerült mindig játékospartnert találnom legfeljebb egy-másfél perc alatt.
Főszabály, hogy egy digitális kártyajátéknál az éles rajt előtt nem szabad határozott konklúziót vonni, a balansz, az üzleti modell és a népszerűség hármasa ugyanis a mélybe tud vetni vagy éppen magasba tud emelni bármilyen címet, attól függően, hogy a fejlesztőknek miként jönnek össze a dolgok. Nem mondom, hogy a Phagebornnak nincsenek hibái: a felhasználó felület például lehetne sokkal markánsabb és letisztultabb is, és az ötletek terén is hiányoltam egy kicsit a kreatív szikrát, van némi összeollózott feelingje – persze ebben a műfajban nem könnyű (és nem is mindig érdemes) újítani, ezt aláírom. Meg hát – early accessről lévén szó – az olyan tervezett extrákat, mint például a sztori mód még nem volt lehetőség kipróbálni. Szóval hosszú távon bármi lehet a Phagebornból, az eddig látottak alapján pedig akár bizakodni is joggal lehetne, de ebben a műfajban annyi nagy cím bukott már el az elmúlt években, hogy én maradok inkább az óvatosak táborában.
