Nem is tudom, hogy pontosan mire számítottam, mikor megláttam a Cranked Up első képeit, de biztosan nem erre. Vagy nem pont erre. Persze ez önmagában még nem feltétlenül baj, úgyhogy lássuk is, milyen is a fánkok élete. A történet szerint a különféle ízesítésű, de egységesen toroid formájú édességek napjuk nagy részét kávéban történő, szétázásig történő relaxációs lebegéssel töltik. Mindaddig, míg meg nem jelenik a gonosz ananászos ufópizza és le nem nyúlja a csészéstől a kávét. Mondjuk erre a húzásra én is be tudnék rágni, szóval megértem a fánknépség motivációját, bár az még mindig nem tiszta, hogy az ananásznak mire lesz jó a koffeines ital.
PoFánk leszakad
De csirkefánkunk sem rest, egyből új, még háborítatlan kávéscsészék felkutatására ered, két rakétát magára tapasztva indulván a felfedezőútra – és ez adja a játékmenet lényegét is. Mindkét rakéta kap egy külön gombot (javallott a kontroller használata, mert azt könnyebb falhoz vágni), és megszemélyesített édességünk fürge kerékként gördül tovább. Mozgásának iránya pedig attól függ, hogy melyik rakétát gyújtjuk be. Ja, és tud ugrani is, valamint azonnal megállni a két hajtómű egyszerre történő bekapcsolásával.
Egyszerűnek hangzik, nemde? Elméletben az is, mindaddig, amíg bele nem zavarodsz, hogy most melyik ujjad melyik iránynak felel meg. Persze egy kis gyakorlással ezen még túl lehet lendülni, de ezután jön a játék másik „szépsége”. A lehetetlen platformer-részek tömege, ahol egy zsebkendőnyi helyen kell befékeznünk a fánkunkat, vagy éppen ellenkezőleg, lendületünket megtartva két biztonságos felület közt pattanva egyet, hatalmas gyilkos szakadékokat vagy kaktuszerdőket kell áthidalnunk.
Mindezeket a játék tervezői pedig nem egyszer előrejelzés nélkül dobják be, hogy nehogy véletlenül pusztulás nélkül éljük túl az affért. Magyarán egy idő után kevésbé az ügyességre, hanem inkább a próbálgatásra (külföldiül „trial-and-error”) építő játékmenetre számíthatunk, ami nem biztos, hogy mindenkinek elnyeri a tetszését. Ezen nem segít az sem, hogy a pályatervezés minősége és nehézsége hullámzó, és az irányításon kívül semmi egyediséget sem mutat a játék. Továbbá meggyőződésem, hogy nálam a Cranked Up többszöri instant mini-agyvérzést váltott ki, főleg a bónuszpályákon.
Reggelizőfánk
Mivel még csak egy korai hozzáférésű verzióról van szó, nem minden funkció működik, így a kooperatív játékmód sem. A kompetitív móka pedig mindössze abból áll, hogy a két vagy több játékos osztott képernyőn igyekszik a lehető legrövidebb idő alatt teljesíteni a pályát. Az egyetlen értelmesnek nevezhető játékmódban, a kampányban, egyelőre három világ érhető el, ami ügyességtől és kitartástól függően, minden idegbajt kiváltó húzása ellenére is körülbelül három-négy óra alatt teljesíthető.
Ezen idő alatt üvegbe csomagolt színes bigyókat (talán cukordíszt) gyűjtögethetünk, amiből aztán további fánkállatokat nyithatunk meg. Ez persze semmin nem változtat, bár lehet, hogy a kávéban ázott cicafánk íze jobb, mint a fánkkutyáé, nem tudom. Hogy a korai hozzáférés alatt hova viszik tovább a fejlesztők a játékot, az egyelőre nagy kérdés, mert ebben a koncepcióban már nem valószínű, hogy sok rejlik még azon felül, amit eddig láthattunk, de ne legyen igazam. Jelen állapotában csak az mindenevő (de leginkább fánkrajongó) platformer-rajongóknak ajánlanám, azok közt is azoknak, akik Meatboyon nevelkedtek (nekik nulla lesz ez a nehézség) de szeretnék magukat a pályák helyett az irányítással szívatni egy kicsit.
