A Cantata egy nagyon is kedvelhető, erősen pixeles, retró hangulatú, izometrikus nézettel dolgozó, körönkénti stratégiai játék, de emellett egy egész helyre kis bányászós-építgetős-fejlesztgetős szálat is tettek bele. Olyannyira, hogy ha nem figyelsz arra, hogy a nyersanyagból megfelelő ütemben és gyáregységben legyen valami nagyot durranó, akkor simán el tudod veszíteni a nehezen felépített, és összecsapások tucatjain keresztül gondosan nevelgetett seregedet.
És mit is mutat meg nekünk a játék az Early Access-állapot során? Elég sokat. Eleve kapunk összesen három – frakciónként egy – hadjáratot, melyeken megtapasztalhatjuk, hogy mennyire más a különböző csapatokkal a követendő stratégia. Érdemes tehát végigjátszani a Cantata összes ágát, hiszen érezhetően más lesz maga a játékélmény, és persze a történetszál is eltér, hiszen nem véletlenül küldtek minket rendet rakni erre az isten háta mögötti golyóbisra. Legalábbis az elején azt mondták nekünk, hogy ez egy laza foglalós expedíció lesz, szinte semmilyen ellenállással. Nekem mindenesetre az emberek jöttek be a legjobban: szívem és lelkem a Vállalaté.
A csatározások szerencsére sokkal egyszerűbbek, mint a megfelelő utánpótlási útvonalak felállítása. A játék jelenlegi állapotában az ellenséges egységek nem túl kalandvágyóak, jellemzően megvárják, míg odamegyünk szájba csapni őket, még akkor is, ha már látnak. Ha nem megyünk túl közel hozzájuk, akkor csak álldogálnak. Az egyes egységeknek vagy épületeknek meghatározott számú életerő pontja van, és értelemszerűen ezt kell lefaragni. Érdemes úgy taktikázni, hogy ne tudjon visszalőni a megtámadott ellen, mivel még egy nyamvadt alap építőrobot is képes széttépni a már tapasztaltabb lövészkatonámat, ha az éppen nem HP-ra, hanem támadóértékre gyúrta fel magát. Kis szerencse, hogy vannak olyan szállítóegységek, melyek gyógyítanak is – négy körönként egy pontot.
Fontos szerepet kap a Cantataban a látótávolság is. Vannak korrekt kis ködös mocsarak, ahol például pontosan tudod, hogy egy adott négyzeten ott sündörög egy ellenséges Berserker, de nem tutod meglőni a tüzérséggel. A játék kis piros X-szel előzékenyen jelzi ugyan, hogy a gaz ellen lesben eped, de sajnos csak és kizárólag a tökéletes vizuális felderítés után lehet célba venni. Na, ezek se hallottak még a rendes tüzérségi fedezőtűzről.
A területfoglalósdi sem túl bonyolult: egy zászló az öt foglalópont, és persze jelentős mennyiségű nyersanyag. Akinek több pontja van a területen, azé a tulajdonjog és a vele járó nyersanyagbányászat, illetve a maximális csapatlétszámot emelő „területhatás”. A drága foglalósdit jóárasíthatjuk persze azzal, hogy leromboljuk az ellenség területfoglaló építményeit, ami erősen ajánlott, méghozzá minél hamarabb.
Vannak persze a játéknak érdekes részei is, például az irányítás szinte teljesen egérre szabott, de nekem hiányzott többek között a csoportos kijelölés és mozgatás. Nagyon hiányzott. Az akadályleküzdés és a terepen mozgás pontköltsége is izgalmas volt néha, de lehet, csak nekem nem jött át a bolygó logikája, ahol éppen jól irtjuk az ellent.
A Cantata a korai hozzáférésű verzió alapján egy teljesen elborult, szerintem kicsit steampunk-fantasy-mágia keverékre hajazó képi világú, meglepő pontokon összetett, de mégis aránylag gyorsan tanulható stratégiai játék. Nem mondom, a megfelelő gyártási-ellátási láncot összepattintani a magasabb szinteken már elégé hajmeresztő dolog – főleg a logisztika egyik alapját, az anyagáramlástant figyelembe véve –, de a hangulata miatt szerintem érdemes megküzdeni vele.
