Nagy nap ez a mai a videójátékok történetében, megjelent ugyanis a Call of Duty: Black Ops 6, amely az elmúlt évek pangása után végre érdemi újítással is bővítette a franchise-t a minden eddiginél nagyobb mozgási szabadságot biztosító Omnimovement formájában, nem mellesleg ez a széria első darabja, amely már az első napon bekerült az Xbox Game Pass kínálatába. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a Raven Software által jegyzett kampány némileg hosszabb a szokásosnál, a Zombies pedig visszatért a népszerű alapokhoz, hamar érthetővé válik, miért olyan nagy a hype az Activision lövöldéje körül – persze ebben az is közrejátszhatott, hogy a némileg csalódást keltő Modern Warfare 3 után a rajongók valósággal ki voltak éhezve egy értékelhető epizódra. Ha pedig már szóba került a zombimód, az abban található pókszerű lények mellett sem igazán mehetünk el szó nélkül, amik játszi könnyedséggel a frászt hozhatják azokra, akik rettegnek ezektől az állatoktól – szerencsére ebben az esetben sincs gond, a készítők ugyanis gondoltak az arachnofóbiásokra.

cod-black-ops-6-zombies.jpg

A kép forrása: Call of Duty

A fejlesztők nemrég egy külön cikket szenteltek a Black Ops 6 elérhetőséget (accessibility) elősegítő opcióinak, az írásban pedig az úgynevezett Arachnophobia Mode is terítékre került, melynek hála a pókiszonyban szenvedőknek sem kell lemondaniuk a kooperatív mókáról. Más kérdés, hogy maga a kivitelezés már finoman szólva sem mondható túl acélosnak, mivel csupán annyit csináltak a szakik, hogy megszabadították a lényt a lábaitól, így olyan, mintha egy groteszk torzó úszna felénk a levegőben. Ha engem kérdeztek, ezzel a nem túl elegáns megoldással inkább csak még taszítóbb lett ez az ellenfél, ám minden bizonnyal így is nagy segítséget jelent azok számára, akik rá sem bírnak nézni a nyolclábú (bár ebben az esetben ugye csak hat) állatkákra. Ti megvettétek már a játékot?

A borítóképek forrása: Activision