A Treyarch már korábban kihangsúlyozta, hogy az új Zombies, avagy a hivatalos zombimód az 1990-es évek elején, öt esztendővel a Cold War zombimódja után veszi fel a fonalat, a Terminus pedig egyrészt börtön (itt tartják fogva a Requiem-csapat egykori tagjait), másrészt viszont egy "furcsa tudományokra" szakosodott kutatóintézet – értelemszerűen ez utóbbi okozza majd a galibát. A Treyarch aláhúzta, hogy ez lesz az egyik legnagyobb (körökön alapuló) pálya, amit valaha készítettek, éppen ezért jó alaposan meg is szórták érdekességekkel és felfedeznivalóval. A Terminus térképen egy börtönszigetre megyünk, ahol a barátainkat kell kiszabadítani, de emellett már a megjelenéskor elérhető lesz a Liberty Falls is, amin egy kis faluba vezet az utunk az Appalache-hegység lábánál.

Az open-world játékteret kukázták, helyette visszatérünk a klasszikus zombimód kisebb, ám sokkal izgalmasabb terepeihez. A méretek miatt még egy vezethető járművet is kapunk a Tactical Raft nevű csónak formájában, így könnyebb lesz lerövidíteni a távolságokat – persze csak óvatosan a száguldozással, hiszen a nyílt vízen sem vagyunk biztonságban! Nagyon vad új fegyvereket kapunk, például már bemutatkozott az egyik új csapda, a Tentacle Trap is, ami egy ajtók fölé helyezhető "szerkentyű" és nem csupán groteszk, de meglehetősen hatékony is, mivel pillanatok alatt magába szippantja azokat, akik (pontosabban amik) elhaladnak alatta. Egyelőre a zombimód sokkal izgalmasabbnak tűnik, mint a korábbi Zombies, amiben én már halálra untam magam ugyanazon missziók ismételgetésével. Bízom benne, hogy az alapokhoz való visszatérés beválik és többen jönnek élőholtakat pusztítani!