A Black Ops vonal már az első, 2010-ben megjelent rész óta kiemelt helyet foglal el a rajongók szívében (talán csak a Modern Warfare-sorozat népszerűbb nála, de erre se vennénk mérget!), a Raven Software tapasztalatának köszönhetően pedig ezúttal a kampánnyal sincsenek nagy gondok. Két szempontból is különösen fontosnak mondható a mai napon megjelent Call of Duty: Black Ops 6, hiszen egyrészt itt debütál a forradalmi újításként beharangozott Omnimovement, melynek hála Max Payne módjára vetődhetünk és forgolódhatunk akció közben, másrészt ez a franchise első darabja, amely már a megjelenés napján bekerült az Xbox Game Pass kínálatába, ezzel jóval több emberhez eljutva.

Ha mindehhez hozzávesszük, hogy az ezerszer bizonyított Raven Software felel az Öbölháború idején játszódó kampányért, visszatér a klasszikus, körökön alapuló zombimód (méghozzá nem is akárhogy!), valamint a PlayStation tulajok sem élveznek különböző kiváltságokat, talán már érthető, miért övezi akkora érdeklődés az Activision lövöldéjét. Szerencsére egy minden szempontból kiforrott és korrekt FPS-t kapunk ezúttal a pénzünkért (oké, a Vault Edition még mindig rohadt drága, azt inkább hagyjátok a búsba!), amiben egy nagyon izgalmas, kémthrilleres kampány mellett egy szuper multiplayer és felettébb izgalmas zombimód is vár! Ti tesztek vele egy próbát?