2017-es indulása óta a Game Pass hatalmas sikereket ért el, azonban holnap újabb mérföldkőhöz érkezik. A Call of Duty: Black Ops 6 pénteken jelenik meg, és a Game Pass Ultimate-ben már első nap elérhető lesz – ilyesmi a sorozatban először fordul elő. Elemzők most azt találgatják, hogy szerintük mit hozhat magával a Black Ops 6 Game Pass-be kerülése, és mekkora sikerre számíthat az Activision – illetve maga a Microsoft. Miért? Mert az új Call of Duty csábító lehet azok számára, akik már amúgy is szemeztek a Game Pass szolgáltatással, de eddig még nem fizettek elő rá.

A GamesIndustry.biz játékelemzőkkel beszélgetett, hogy megtudják, mire számíthatunk, amikor a Black Ops 6 megjelenik a Game Pass-on belül. A Wedbush munkatársa, Michael Pachter volt a legoptimistább, aki szerint a szolgáltatás előfizetői bázisa akár négymillió (!) fővel is növekedhet, köszönhetően annak, hogy a Black Ops 6 már az első napon elérhető lesz benne. Pachter azt jósolja, hogy ez jelentős kiesést jelent majd a többi platformon és könnyen lehet, hogy az idei Call of Dutyból a korábbi epizódokhoz képest durván hatmillióval kevesebb példányt fognak tudni értékesíteni a Game Pass miatt. Nagy kérdés még, hogy az idei COD miatt hány előfizető fog Ultimate-re frissíteni. A weboldal szerint a jelenlegi előfizetők közül valószínűleg igen sokan fizetnek majd egy kis plusz pénzt azért, hogy hozzáférjenek a Black Ops 6-hoz anélkül, hogy meg kellene venniük teljes áron.