Ki gondolta volna, hogy a bányászat és gyártás automatizálásából és annak logisztikai kihívásaiból jó játékot lehet faragni? Nos, mostanra épp elegen ahhoz, hogy önálló al-zsánerről beszélhessünk. Olyannyira, hogy lassan általánosíthatunk is a műfajjal kapcsolatban, mert két dolog is igaz az azt képviselő játékokról: elképesztő komplexitással bírnak, és korai hozzáférésben kezdik a pályafutásukat. Hogy általánosításom alapjául két neves példát is mondjak, a stílust köztudatba berobbantó, három évet Early Accessben töltött Factorio, és a szintén évek óta fejlesztés alatt álló Satisfactory is ezt az előfeltételezést erősíti. Ahogy az Astro Colonyban is megvan ez a potenciál, de hogy pontosan meddig hegeszti majd egyfős fejelsztőcsapata, az egyelőre nyitott kérdés, ám a tervek szerint mindössze egy évet kell várnunk rá. De különben is, minket most inkább az foglalkoztat, hogy miben tud az „ősök” fölé nőni, és hogy megéri-e erre az (űr)hajóra idejekorán jegyet váltani.
Aszteroida-vadászat
Történet terén túl sokat nem érdemes várni, legalábbis egyelőre: új világok és dimenziók felfedezése reményében elhagytuk a bolygót, és mi más is lenne erre alkalmasabb hely, mint a nagy büdös semmi kellős közepe. Na, jó, annyira azért nem üres, mert egyrészt ugye ott vagyunk mi magunk, egy szál űrpantallóban, két szál szerszámmal és véges oxigénkészlettel, valamint egy kis segéd-droid-tévé-izével. Másrészt meg egyből van egy nagy platformunk, ahol elkezdhetjük a játszadozást, és egy egész halom aszteroida, melyek valahogy mindig éppen kellő mennyiségben keringenek körülöttünk – és csapódnak ártalmatlanul űrállomás-kezdeményünkbe. Ugyan a találatok gondot nem okoznak, mégis érdemesebb csákánnyal nekik esni a széthullás előtt, így ugyanis különféle nyersanyagokat kaparhatunk ki belőlük: aranyat, rezet, vasat, szenet és jeget – ezekkel indíthatjuk be kolonizálási magánvállalkozásunkat.
A nyersanyagokból első körben fémrudakat és drótokat gyártunk, hogy olyan szerkezeteket építhessünk, melyek a bányászást és az alapvető elemek gyártását elvégzik helyettünk. Ha ez megvan, akkor már lemezeket és csavarokat állítunk elő – és itt van már olyan, amit „zsebben” azaz köztes épület beiktatása nélkül nem tudunk megoldani. A cuccokat egyik gyárból a másikba apránként hordozgatni pedig egy ideig lehet, de egy bizonyos mennyiség fölött már nem érdemes. Vagyis megmászhatjuk az automatizálás következő lépcsőfokát, ami után futószalagok, csövek és szállítórobotok segítenek, és így tovább és így tovább, egyelőre különösebb végcél nélkül. Legalábbis a „kolonisták” fogadásán és ellátásán túl. Ha bármikor elveszettnek éreznénk magunkat, akkor a droidhaver és a tech-fa mindig segít megtalálni, hogy mi a következő feladat – ráadásul teszik ezt magyar nyelven, amiért jár a plusz pont még akkor is, ha nem az összes létező szöveget sikerült lefordítani. A későbbiek során erre is sor kerül, no meg lesz endgame-kondíció is, melyhez vélhetően iszonyatos mennyiségű nyersanyagot kell be- és feldolgoznunk.
Családi átok
Ha mindez ismerős, akkor az nem a véletlen műve: a bevezetőben már emlegetett játékok receptje gyakorlatilag betűre ugyanez. A fő különbség – figyelembe véve, hogy az Astro Colony éppen csak elrajtolt – hogy itt még nincsen semmi, ami közvetlen fenyegetést jelentene kolóniánkra, vagy akár életünkre. Oké, vannak itt fekete lyukak, meg nagyobb „szigeteket” is magunkhoz vontathatunk (van, amelyiken még növényzet is van, ne kérdezd), és teljes három dimenzióban szabadon terjeszkedhetünk. Műfaji sajátosság, de az ősöktől nem sikerült eltanulni, hogy a rengeteg cucc megkeresése és felépítése önmagában miként ne álljon a játékos útjába. Ennek intézése itt egy közepesen macerás sávról történik – a funkciógombokkal válogathatunk az építési listáról, onnan pedig a számbillentyűkkel választhatunk épületet, melyet ránézésre kell azonosítani (vagy kurzort fölé irányítva). Az egész felület elrendezése, a gyorsbillentyűk alapértelmezett kiosztása se nem intuitív, se nem kényelmes, de legalább testreszabható.
Egy szó mint száz, az űr sötétjét még fel kell dobni valamivel ahhoz, hogy igazán vonzó legyen – látványos anomáliákkal, agresszív létformákkal, akármivel. Mert ez így bizony elég karcsú és nagyon hamar beüt az unalom, a jelenleg igencsak bugos többjátékos mód mellett is. A jövőt illetően teljeskörű modolási lehetőséget és dedikált szervereket ígértek, de remélhetőleg további extra tartalmakat is kapunk. Összességében az Astro Colony a műfaj kedvelőinek újat csak témájában nyújt, és még sokat kell nőnie ahhoz, hogy utolérje a „nagyokat”. Az újoncoknak ettől függetlenül egy kellemes belépő lehet. Egyelőre gyors egymásutánban érkeznek a frissítések, reméljük, hogy az egyszemélyes fejlesztőcsapat lelkesedése kitart még sokáig. Szükség is lesz rá, hiszen mind tudjuk, hogy az űr a legvégső határ…
