Ha a Sony legsikeresebb játékgépeit nézzük, csak kevés embernek juthat eszébe a 2006 novemberében (Európában 2007 márciusában) megjelent PlayStation 3, nem elég ugyanis, hogy sokkal később jelent meg, mint az óriási sikert arató Xbox 360, az igazán remek címek is csak később kezdtek el szállingózni a fekete színben pompázó masinára. Tovább súlyosbította a helyzetet, hogy bár papíron óriási erővel bírt a gépezetet hajtó Cell processzor, a cseppet sem hétköznapi felépítés miatt nem volt túl könnyű a PS3-ra történő fejlesztés, ami ugyancsak közrejátszott a lassú indulásban. Idővel aztán magára talált a hardver, így a pályafutása végére számos olyan program látott rá napvilágot, ami teljes joggal került be a halhatatlanok csarnokába – az elkövetkezendő hetekben ezek közül hozzuk el nektek a legjobbakat, szóval öveket becsatolni, időutazás következik!

Heavy Rain

Lehet arról vitatkozni, hogy mennyire számítanak videójátéknak a francia Quantic Dream alkotásai, ugyanakkor tagadhatatlan, hogy a 2022 óta már a NetEase szárnyai alá tartozó, jelenleg épp a Star Wars Eclipse-szen ügyködő csapat valódi gyöngyszemeket rakott le az asztalra az 1997-es alapítása óta. A stúdió már a 2005-ös Fahrenheittel is megmutatta, hogy tisztában van vele, mi fán terem az érdekfeszítő történetmesélés, igazán nagyot azonban csak a 2010-ben született Heavy Rainnel gurított a cég, amely azon nyomban bekerült az akkor még csak a szárnyait bontogató „interaktív filmek” legjobbjai közé – ha engem kérdeztek, szerintem azóta is ott csücsül az élvonalban. Nem elég, hogy a David Cage vezette brigád lenyűgöző főszereplőket terelt össze, maga a lassan, komótosan építkező (ám végül annál nagyobbat durranó) sztori is maga alá temette a feszültségre vágyó játékosokat, akiknek egy katartikus élményben lehetett részük a stáblista előtt, hála a játéktörténelem egyik legemlékezetesebb fordulatának. Ha ehhez még hozzá vesszük a helyszín és az időjárás (ami egyébként szoros összefüggésben állt a sztorival) biztosította frenetikus atmoszférát, könnyen érthetővé válhat, miért imádják annyira a Heavy Raint – az pedig különösen meghökkentő, hogy a Detroit: Become Humannel még ezt a szintet is sikerült megugrani filmszerűség és narratíva terén.

LittleBigPlanet 2

A LittleBigPlanet első részével a Media Molecule megmutatta, hogy mekkora lehetőségek rejlenek a képzelőerőben, a 2011-es folytatás azonban minden téren emelte a tétet, így nem csupán puzzle-platformerként működött jobban, de a beépített szerkesztő is sokkalta több lehetőséget biztosított a rajongóknak. A LittleBigPlanet 2-ben már nemcsak pályákat, de teljesen új sztorikat, világokat és szabályrendszereket is alkothattak a lelkes és tehetséges felhasználók, a közösségi funkcióknak köszönhetően pedig az elkészült művek megosztása sem volt egy nagy ördöngösség, kis túlzással végtelen tartalmat biztosítva ezzel azoknak, akik ráfüggtek az álmok birodalmára – impozáns, nemde? A színes-szagos körítéshez ráadásul PlayStation Move támogatás (ez egy későbbi tapasszal került bele a programba) és kooperatív mód is társult, megkoronázva ezzel a Media Molecule munkáját – a stúdió egyébként később meg feljebb rakta a lécet a játékosok által készített tartalmak terén, nagy kár, hogy az ennek színpadául szolgáló Dreams közel sem szólt akkorát, mint azt vártuk.

Hotline Miami

Dacára annak, hogy már rengeteg év telt eltelt a 8-bites játékok aranykora óta, mind a mai napig születnek valódi gyöngyszemek ebben a stílusban – leginkább természetesen az indie szcénában. Nem volt ez másként 2012-ben sem, ennek köszönhetően pedig napvilágot láthatott a Hotline Miami nevezetű csoda, ami előtt egy emberként borultak térdre az újságírók (ezt jól mutatja a 85 pontos Metacritic átlag), emellett pedig a vérre és kihívásra vágyó gamerek is szívesen ugrottak fejet ebbe a nem mindennapi, éppen ezért rendkívül maradandó élménybe. A Dennaton Games felülnézetes hentparádéja 2013-ban PS3-ra is befutott, így a kékek tábora is megtapasztalhatta, mit kínál ez a maszkot viselő és shotgunt szorongató pszichedelikus élmény, ami a kíméletlen nehézségével, a kockásított, már-már öncélúnak ható brutalitásával, és a másodperc törtrésze alatt elvarázsoló synthwave dallamaival azonnal visszarepített minket a dicső ’80-as évekbe. Persze tény és való, hogy egy-egy szint 20. újrakezdése egy idő után frusztrálóvá válhatott, ám a Hotline Miami már csak a hangulata miatt is volt annyira addiktív, hogy hajlamosak legyünk miatta bevállalni egy-két idegrohamot.

Batman: Arkham City

Bár nekem személy szerint a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült Batman: Arkham Asylum a kedvencem a Rocksteady lenyűgöző franchise-ából, ha pusztán a minőséget és a tartalmat nézzük, akkor egyértelmű, hogy annak 2011-ben megjelent folytatása, az Arkham City a befutó. Már Gotham (pontosabban ugye a címadó Arkham City) puszta látványa is elegendő volt ahhoz, hogy a földre szegeződjön a DC képregények kedvelőinek álla, ám a prezentáció igazából csak a jéghegy csúcsát képezte, hiszen ennél is többet nyomott a latba a rengeteg tennivaló, a fantasztikus harcrendszer, az emlékezetes főgonoszok és a minden igényt kielégítő lopakodás – Macskanőről már ugye nem is beszélve. Az Arkham City lényegében kimerítette a tökéletes játék fogalmát, így aztán nem csoda, hogy még a trilógia lezárása, az ugyancsak lenyűgöző Arkham Knight sem volt képes a nyomába érni.

 Deus Ex: Human Revolution

A Cyberpunk 2077 miatt talán már el is feledkeztek páran arról a Deus Ex-szériáról, ami a 2000-ben megjelent első részével azonnal feltette az Ion Stormot a videójátékok térképére (szomorú, hogy néhány év múlva a süllyesztőben végezte a csapat), bár ebben ugyebár az is vastagon közrejátszott, hogy maga a jogokat birtokló, mostanra leginkább a leépítésekről híres Embracer Group is a szőnyeg alá söpörte a szériát. Nagy kár, hiszen az Eidos Montreal által hegesztett felvonások bőven kimerítik a „jó játék” fogalmát, sőt, a 2011-es Deus Ex: Human Revolutiont egyenesen a zsáner egyik legjelesebb képviselőjének tartják a fanok. Mindez nem a véletlen műve, Adam Jensen sárgás-barnás szűrőt kapott története ugyanis egyszerre volt személyes és grandiózus, tele filozófiai gondolatokkal, összeesküvésekkel és társadalomkritikával, nem mellesleg a sztori során hozott döntések sem váltak köddé, ahogy haladtunk előre a cselekményben. Ennél is fontosabb viszont, hogy játékmenet terén szinte teljesen szabad kezet adtak a fejlesztők, így az emberek vérmérsékletére volt bízva, hogy lopakodva, egyetlen élet kioltása nélkül (ezt a módszert egyébként extra XP-vel jutalmazta az opusz) abszolválják az adott missziót, vagy Rambo módjára lövöldözik magukat végig az egyébként roppant hangulatos pályákon. A Deus Ex: Human Revolution egy valódi remekmű (nem véletlenül záporoztak rá a 9-10 pontos értékelések), és bár a folytatás, a Mankind Divided nem minden téren tudott a nyomába lépni, titkon azért bízunk abban, hogy egyszer még belevethetjük magunkat a fényreklámok és a nagyvállalati konspirációk világába.

Ezzel pedig a végére is értünk a PlayStation 3 legjavát bemutató rovatunk első részének, ám a rajongók jól tudják, hogy ezzel a felsorolással csupán a jéghegy csúcsát kapargattuk, szóval tartsatok velünk, lesznek még itt igazi csemegék!

A borítóképek forrása: PC Gamer, Quantic Dream