Remekül szemlélteti az idő múlását, hogy máris az utolsó felvonásához érkezett a PlayStation 2 legjobb címeit taglaló sorozatunk, zárás gyanánt pedig csupa olyan alkotást hoztunk nektek, amely túlzás nélkül beleesik a „klasszikus” kategóriába. Nem is szaporítanám tehát tovább a szót, következzék a PS2 legjava: az epilógus!

Silent Hill 2

Bár a legelső Silent Hill is valódi ékkőként tündökölt a horrorok között, a csendes várost leginkább a 2001-ben érkezett folytatásnak sikerült feltennie a térképre – méghozzá nem is akárhogy, James Sunderland immár modern köntösben is elérhető pokoljárása ugyanis azon nyomban a zsáner egyik legmeghatározóbb képviselőjévé lépett elő. A ködbe burkolt pszichológiai horror nem a brutalitásával és a vér mennyiségével, hanem az elképesztően nyomasztó atmoszférájával, a minden sarkon tapintható feszültséggel és a már-már tabuba hajló témáival kívánta magára felhívni a figyelmet, a bravúr pedig bejött, a Konami mesterműve ugyanis percek alatt belopta magát a műfaj rajongóinak szívébe, Piramisfejnél rémisztőbb ellenfelet pedig azóta sem nagyon termelt ki magából a játékipar.

Resident Evil 4

És ha már klasszikus horrorjátékok, a paradigmaváltónak számító Resident Evil 4 mellett sem igazán mehetünk el szó nélkül, az eredetileg GameCube-ra megjelent produkció ugyanis teljesen új mederbe terelte a máig remek egészségnek örvendő franchise-t, nem mellesleg az egész iparra elég nagy hatást gyakorolt. Leon S. Kennedy spanyolországi kiruccanása leginkább azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy az előző részek fix kameranézetei helyett a jól fésült protagonista válla fölé helyezte a perspektívát, túlélőhorror-elemekkel tarkított TPS-t faragva ezzel a korábban a komótos tempójáról ismert szériából. Ha ez esetleg nem lett volna elég nagy változás, a zombikat is parazitával fertőzött falusiakra (és egyéb válogatott rémségekre) cserélte a Capcom, az akciónak pedig sokkal nagyobb szerep jutott, mint korábban – persze úgy, hogy maga a hangulat azért kellőképp hátborzongató maradt, amire a fantasztikus remake még rá is tett egy (bár inkább több) lapáttal. A Resident Evil 4 nélkül ma talán teljesen másképp festene a túlélőhorrorok piaca, így aztán nem lehetünk elég hálásak a Capcomnak, hogy volt elég bátorsága csavarni egyet a jól bevált formulán.

Shadow of the Colossus

Az Ico kapcsán már megemlítettem, hogy a stúdió legismertebb alkotása sem fog kimaradni a szórásból, és voilá, már itt is van a Shadow of the Colossus, ami messze a csokor legkülönlegesebb darabja, hála a semmihez sem hasonlítható élménynek, amellyel gazdagabbak lettünk a végigjátszás során. Kevés játékban érzi magát annyira magányosnak az ember, mint a Forbidden Land sivár és kihalt tájain, melyek ugyan helyenként két vállra fektették a PS2-t, de akkoriban ezen még nem igazán rugóztak az emberek, szóval nem sokat vont le a program érdemeiből. A Shadow of the Colossust értelemszerűen a címadó kolosszusok tették igazán emlékezetessé, amik a legtöbb esetben ki sem fértek a képernyőre, legyőzésük pedig minden volt, csak épp kielégítő nem, hiszen ebben a programban nem ők a rosszfiúk, csupán ahhoz kellenek, hogy a főhős, Wander megmenthesse Monót. A Team Ico magnum opusába egyszerűen mindenkinek bele kell kóstolnia legalább egyszer, amit a Bluepoint Games frenetikus remake-jének köszönhetően már mai látvány és áramvonalasabb irányítás kíséretében is megtehetnek, szóval nem kell aggódni a kopottas külső és a nem túl kézreálló gombkiosztás miatt.

Metal Gear Solid 3: Snake Eater

Nem véletlen, hogy Kodzsima Hideót minden idők egyik legnagyobb videójátékos koponyájaként tartják számon az emberek, a mester ugyanis túlzás nélkül megreformálta a lopakodós játékok műfaját a Metal Gear Solid-széria segítségével, nem mellesleg mindenkinél közelebb hozta egymáshoz az interaktív szórakoztatást és a filmekre jellemző történetmesélést. A ’60-as évekbe kalauzoló, Naked Snake-et (később ugyebár Big Boss) a főszerepbe helyező Metal Gear Solid 3: Snake Eater értelemszerűen szintén a sunyulást és az óvatos megközelítést részesítette előnyben az „ajtóstól a házba” megközelítés helyett, a 2004-es felvonásban ráadásul néhány túlélőmechanikát is adott a recepthez a Konami csapata, hogy még csak véletlenül se üthesse fel a fejét az unalom. A kitartó munkának végül egy lebilincselő kémsztori lett az eredménye, amit hamarosan már a modern látványhoz szokott közönség is átélhet, hála a Metal Gear Solid Delta: Snake Eater nevet viselő remake-nek.

Grand Theft Auto: San Andreas

Talán meglepő lehet, de nem egy belsős fejlesztésű exkluzív címmel zárjuk a rovatunkat, a PS2-es éráról ugyanis szinte mindenkinek a konzol határait feszegető GTA: San Andreas jut az eszébe – méghozzá nem ok nélkül, hiszen egy fantasztikus open world címmel állunk szemben, amit még az is ismer, akinek fogalma sincs, mi fán terem a videójáték. CJ árulással és bandaháborúkkal teli históriája egy komplett generáció számára nyújtott felejthetetlen pillanatokat, sokan pedig mind a mai napig szívesen vetik bele magukat a Rockstar Games zsúfolásig megtöltött homokozójába – az időközben alaposan helyrepofozott definitív trilógiának köszönhetően egyébként most már a nem túl meggyőző grafika és az irányítási nehézségek sem jelenthetnek akadályt abban, hogy élvezzük a randalírozást, a sztorit vagy a számtalan minijáték egyikét. A San Andreas egy valódi jelenséggé nőtte ki magát a 2004-es megjelenése óta, így aztán mi is ezzel a klasszikussal szeretnénk búcsút inteni a PlayStation 2-nek és azoknak az időknek, amikor a videójátékok még teljes egészében a szórakoztatásról szóltak.

És nektek melyek a kedvenc alkotásaitok ezekből az időkből?

A rovat korábbi cikkeit INNEN tudjátok elérni!

A borítóképek forrása: Rockstar Games