Ahogy azt nemrég az Android Hunter A-kritikámban is említettem, hogy a 20XX-nél nem sok jobb Mega Man-utódot láthattunk az utóbbi időben (a próbálkozások száma ellenére), mely azonban valahogy közel sem kapta meg azt a figyelmet és megbecsülést, amit megérdemelt volna. Ebben több tényező is közrejátszott: egyesek még bíztak abban, hogy a 20XX végleges változatának megjelenését három évvel megelőző, nagy, Capcom-féle Mega Man-törlési láz ellenére a kiadó nem tette félre a kék robotvadászt; mások kizárólag Inafune Keidzsi alig egy évvel korábban bejelentett, hihetetlenül ígéretes Mighty No. 9 című projektjében remélték az indie Mega Man-utódot; míg egy szűk réteg kritikaként rótta fel a Batterystaple Games játékának, hogy a Spelunky, Rogue Legacy, Binding of Isaac és társaik után, ki hitte volna, de egy újabb, a retró klasszikusokat idéző indie játék lett, procedurálisan generált pályákkal és roguelite elemekkel.
A 20XX-ről sokat elmond, hogy ennek ellenére is igen szép sikert aratott. Ahhoz mindenképp eleget, hogy a készítők elkezdjenek dolgozni egy folytatáson, mely ezer évvel az előző rész eseményei után játszódik, hasonlóan roguelite elemekkel operál, ám közel minden téren bővíteni és javítani tervezi az első részben már bevált koncepciókat. A fejlesztők jóvoltából pedig sikerült kipróbálni a 30XX korai alfaváltozatát. Nézzük is, hogy milyen lett.
Retró láz
A legszembetűnőbb változás a látványvilág: míg a 20XX grafikai megjelenése leginkább ingyenes flash játékokat idézett, a folytatás brutálisan részletes pixelgrafikával operál, scrollozó hátterekkel, aprólékos animációkkal, melyek révén csak még hatásosabban idézi fel a SNES-re megjelent Mega Man- és Mega Man X-részeket. Ezer évvel járunk az első rész után, a betanító szakasz alatt pedig először a vörös robotot, Ace-t irányíthatjuk (a Mega Man X-szériából ismert Zero megfelelője), aki kiszabadítja társát, a kék, Mega Manre emlékeztető Ninát, hogy együtt leszámoljanak a világuralomra törő ördögi robotokkal.
A menekülést követően választhatunk, hogy a játékot Standard vagy Mega módban szeretnénk-e játszani, előbbi a megszokott rogulite elemekkel operál, vagyis, ha elhalálozunk, összes felszerelésünk elvesztésével kerülünk vissza Ace és Nina bázisára, míg a Mega több élettel és sokkal megengedőbb feltételekkel indít utunkra (bár a jelenlegi alfában csak a Standard mód működött stabilan).
Ezt követően kerülünk főhadiszállásunkra, ahol a végleges változatban majd az egyes próbálkozásokat követően vásárolhatunk magunknak új power upokat, illetve oldhatunk fel új elemeket, melyekkel egyre komplexebbek és változatosabbak lehetnek az egyes nekifutások, valamint megváltoztathatjuk, hogy melyik karakterrel, egyedül, esetleg helyi vagy online coopban szeretnénk-e játszani. A jelen változatban, ha utunkra indulunk, mind érkezési zónánk, mind annak kialakítása random kerül kiválasztásra, a pályák pedig az előző részhez hasonlóan procedurálisan generálódnak, minden nekifutás során más és más kihívások elé állítva a játékost az adott zóna elemkészletéből.
Hardcore elvárások
A játékmenet szinte tökéletesen idézi a Mega Man X-részeket (már most, jelen állapotában hűségesebben és jobb egyensúllyal, mint az Android Hunter A tette), ugyanakkor nem hagyta maga mögött az előző részből is ismert, igen kemény nehézségi szintet sem. Ugyan minden nekifutás során egyre ügyesebb lettem, minduntalan olyan random generált helyzetbe kerültem, melyből nem tudtam kivergődni, vagy pusztán olyan új akadállyal szembesültem, mely jobban feladta a leckét, mint hittem volna.
A 30XX egyik legnagyobb addíciója azonban a pályaszerkesztő lesz, mellyel bárki készíthet saját pályákat és megoszthatja azokat barátaival (hasonlóan, mint ahogy azt a bedőlt Mega Man Online is ígérte). A szerkesztőt sajnos némi hálózati nehézség miatt nem tudtam megfelelően kipróbálni – azonban a kiváló alap tagadhatatlanul adott, és ha a készítők jól alakítják ki ezt az elemet, iszonyatos mértékben megnövelhetik vele a játék újrajátszhatósági faktorát (főleg, ha a megjelenést követően akár más pályaelemekkel is bővítik ezt az opciót). Tudom jól, hogy a számtalan csalódás után nehéz bízni abban, hogy végre kapunk egy igazán méltó indie Mega Man-utódot – azonban a 30XX-nek az eddig látottak alapján minden esélye megvan ahhoz, hogy felnőjön a Capcom legendás eredetijéhez.
