Kezdjük talán ott, hogy John Sturges a 20. század egyik legkevésbé elismert rendezője, aki többek között olyan filmeket rendezett, mint az Újra szól a hatlövetű, A hét mesterlövész, A sas leszállt vagy mondjuk a Rossz nap Black Rocknál. Sturges-t mindig is elkerülték az igazán komoly díjak, sosem nyert például Oscart vagy Golden Globe-ot, és a western műfajban szerzett elévülhetetlen érdemeiért az Aranycsizmát is csak halálának évében (82 évesen) kapta meg, pedig a művei még ma is velünk élnek, időtlenek, megunhatatlanok. Ahogy egyébként A nagy szökés is évről-évre kötelező kelléke az ünnepi kínálatnak.
A kép forrása: Amazon.com
A 60. szülinapját ünneplő film Paul Brickhill, egy ausztrál író azonos című művét, a The Great Escape-et dolgozta fel, amely megtörtént eseményeken alapul. Brickhill ugyanis vadászpilótaként szolgált a második világháborúban, és miután fogságba esett, egy a Luftwaffe által működtetett hadifogolytáborba került Alsó-Sziléziában. Az itt tapasztalt élményeit, és a lágerben csak Nagy Szökésként emlegetett tömeges szökési kísérletet illetve az azt követő megtorlást írta le végül az 1950-ben megjelenő könyvében. A könyv megfilmesítésének gondolata állítólag már az 50-es évek közepén ott motoszkált John Sturges fejében, de csak A hét mesterlövész (1960) sikere után kapott pénzt a forgatáshoz. És az sem mellékes, hogy a kasszasikert jelentő westernből három színészt (Bronson, McQueen, és Coburn) is sikerült elcsábítani, sőt, a két filmnek még a zeneszerzője is azonos: Elmer Bernstein.
A kép forrása: Telegraph.com.uk
A közel háromórás mozi cselekményének az eredője, hogy a németek létrehoznak egy tökéletesen szökésbiztosnak gondolt hadifogolytábort, miután kiderül, hogy a különböző táborokból meglógó szövetséges tisztek túl nagy erőket kötnek le a hátországban. Az ide összeterelt csupa hétpróbás szabaduló-művész persze itt is rögtön a szökésen töri a fejét, és az ügy akkor kap különösen nagy lendületet, amikor megérkezik Bartlett őrnagy (R. Attenborough). Emberünk nem kispályázik, és minimum 200-300 fővel tervez kereket oldani, minél nagyobb káoszt okozva a német vonalak mögött. A meglehetősen sablonos alagút-ásós tervért a való életben lezajlott eseményeket tessék okolni, noha nem is egyet, hanem hármat is kiástak, ugyanakkor a sztori egyik nagy vonzereje, hogy nem csupán a szögesdrótokon túlig tart a felkészülés, hanem gondolnak a lakosság közti elvegyülésre, a hamis papírok, és civil ruhák beszerzésére.
A kép forrása: United Artists
A filmben minden apró részlet (a kiásott föld szétterítése, a különböző gyártóegységek, amelyek a szökés kellékeiről gondoskodnak vagy a munkálatok hangjait elnyomó kórus) egyazon gép fogaskerekének tekinthető, ebből pedig az következik, hogy a csapatmunkát hangsúlyozó alkotásnak (a valóságban is 600 rab dolgozott a szökési terven) nincs igazi főszereplője. A főbb specialisták ott vannak persze a fókuszban, a Bronson játszotta Velinski, a csapat alagútásója, vagy a lassan megvakuló Blythe, aki a hamis papírokat készíti, aztán többek közt Hendley a ”beszerző” és Bartlett illetve MacDonald, a két agytröszt. A Steve McQueen által megformált renitens figura, az öntörvényű Virgin Hilts pedig a folyamatos izgalmakról gondoskodik. A szökés végül részben sikerül, hetvenegynéhányan jutnak ki a szögesdróton túlra, ám csupán alig maroknyian vergődnek át a nácik által megszállt területen, és az elfogott szökevények közül ötvenet – ahogy ez a valóságban is történt – rögtön kivégeznek, a többieket pedig visszaviszik a táborba.
A kép forrása: United Artists
A szereposztás anno nem csupán attól volt különleges, hogy olyan legendás neveket sikerült összegyűjteni, mint James Coburn, Charles Bronson, Steve McQuen, James Gardner, Donald Pleasence vagy Richard Attenborough, hanem hogy a többségük rendelkezett valós háborús tapasztalatokkal (ne feledjük, a világháború alig 20 éve ért véget). Donald Pleasence például rádiósként szolgált egy Lancaster bombázón, sőt ’44-ben le is lőtték a gépét, és egy évet töltött a filméhez hasonló fogolytáborban. Charles Bronson szintén a légierőnél (csak az USAF-ban, és nem a britben) szolgált lövészként, és az általa megformált karakterhez hasonlóan komoly klausztrofóbiában szenvedett. A bezártságtól való félelme egyébként visszavezethető a fiatal éveihez, ugyanis bányászcsaládba született, így már egészen korán munkába kellett állnia. Attenborough, az ismert természettudós bátyja, a RAF (brit királyi légierő) kötelékében számos bevetést repült Európa felett, igaz az ő lövészállásában fegyver helyett kamera forgott, mert az akkoriban alakuló propagandarészleg tagjaként ez volt a dolga. Mellékesen az 1930-as születésű Steve McQueen a világégésben való részvételhez ugyan fiatal volt, de 47-től három évet azért csak lehúzott az Amerikai Tengerészgyalogság soraiban.
A kép forrása: United Artists
A filmet München külvárosában, a Bavaria filmstúdióban forgatták le, pontosabban a közeli erdő egy tisztásán építették fel az egykori láger mását a barakkokkal és az alagutakkal. A külső felvételeket (például McQueen motoros menekülését vagy a vasúti jeleneteket) pedig Füssen környékén – egy jellegzetes bajor, vidéki tájon vették fel. Ami a realitást illeti, a valódi tábor a mai Lengyelország területén található Żagańban volt, és a filmmel ellentétben az amerikai rabok nem sok szerepet játszottak a szökésben, tekintve, hogy pár hónappal korábban elszállították mindet. A valóságban jellemzően a britek voltak a szervezők és a kanadaiak vitték a prímet az alagútásásban. A három alagút és a kódneveik (Tom, Harry és Dick) stimmeltek ugyan, de a bejáratuk máshol volt, mint a filmben. Érdemes megemlíteni, hogy rengeteg német őr szimpatizált a szövetségesekkel, így gyakorlatilag bármihez könnyedén hozzájutottak. Végül, ahogy korábban említettem a szökésnek súlyos következményei lettek, ugyanis a 76 szökevényből 50-et Hitler személyes parancsára rögtön kivégeztek, és csupán három fogolynak (két norvég és egy holland) sikerült kijutnia Németországból.
A kép forrása: United Artists
Az alkotással kapcsolatos érdekességek közé tartozik, hogy McQueen, aki egyébként a színészi pályát gyakran a versenyzői énje kiélésére használta, itt is kikövetelt magának egy motoros üldözéses jelenetet. Az opusz végén látható szögesdrót átugrásos mutatványt azonban nem Ő, hanem egy haverja, Bud Ekins hajtotta végre. Apropó szögesdrót: a forgatási szünetekben mindenki (a legnagyobb sztároktól a legutolsó asszisztensig) fekete gumiszalagokat csomózott hosszú gumiszálak köré, ugyanis ezek imitálták a tábor elrettentő határait. A következő érdekesség, hogy a filmben bármilyen meglepő, de nincs egyetlen női szereplő sem, pontosabban csak néhány statiszta a végén, például amikor Bartlették fel akarnak szállni a buszra. Utóbbihoz tartozik az a legendás jelenetsor, amikor a Gestapó-tiszt angolul odavetett „Sok szerencsét!” mondatára Bartlett társa reflexből rávágja, hogy „Thank you!”. Sokáig tartotta magát a városi legenda, miszerint az eredeti rabok, Bushell és Scheidhauer közül utóbbi követte el ezt a bakit, de ez elég valószínűtlen, mivel az ő anyanyelve a francia volt. A valóságban az egyik kérdésre véletlenül az angol igennel válaszoltak, és ezen csúsztak el.
A kép forrása: United Artists
Végül nézzük, hogyan teljesített a pénztáraknál és a kritikusoknál. A film a 3,7 milliós költségvetésre 11 millió dollárt hozott, ami akkoriban kivételesen jó teljesítménynek számított – olyannyira, hogy ezzel az eredménnyel az 1963-as esztendő második legjobban kereső alkotása lett, mindezt úgy, hogy a szabadulós téma nem igazán számít pénznyomdának a mozis berkekben. Ami az elismeréseket illeti, Steve McQueen elvitte a Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál legjobb szereplőnek járó díját, ám a mű végül nem tudta szobrokra váltani a Golden Globe- és az Oscar-jelöléseket. A mi szempontunkból még az érdekes tények közé tartozik, hogy 1986-ban készült belőle egy sikeres számítógépes feldolgozás Spectrumra, Commodore 64-re és PC-re, amit a brit Pivotal stúdió próbált megismételni 2003-ban, amelyben már négy játszható karakter is volt a filmből. Kár, hogy a végeredmény rettenetesen rossz lett.
