Az 1990-es évek végére a Halloween széria olyan halott volt, hogy még Michael Myers egyik áldozata is megirigyelte azt. Az első és második rész után a nézők és a kritikusok sem érdeklődtek a történetek iránt, a Halloween 3 – Boszorkányos időszak című rész pedig nagyon negatív kritikákat kapott, valamint alacsony bevételt is termelt a mozikban.

hal2.jpg

Ezután jött a Jamie Lloyd -féle Halloween 4 és 5. A negyedik, Halloween 4: Michael Myers visszatér című filmet megint nem fogadták túlságosan jól, ám a pénztáraknál ellavírozott, és több pénzt keresett, mint az elődje. A rajongók pedig idővel egyre pozitív értékelésekkel díjazták, sokak szerint ez lett a legjobb rész a mai napig. A sorozat hosszú és egyenletes hanyatlása a Halloween 5: Michael Myers bosszúja című filmben vette kezdetét. A produkciót csak egy egyszerű „copy – paste” jellemzővel illették, mivel ebben a részben minden majdnem ugyanúgy szerepelt, mint az elődökben, főleg a gyilkosságok szempontjából. A Halloween: Michael Myers átka 1995-ben került bemutatásra, és szintén nagyon rosszul fogadták. A film jelenleg is 5–9% közötti értékelésen áll több szakmai oldalon is. Nagyon úgy tűnt, hogy a sorozat végleg lehúzza a rolót, ám ekkor egy váratlan dolog történt. 1998-ban, az eredeti Halloween-film bemutatójától számítva, pontosan 20 évvel később, Jamie Lee Curtis ismét eljátszotta ikonikus szerepét Laurie Strode-ként, a Halloween H20 – Húsz évvel később című horrorban. Ez volt Curtis nagy visszatérése a sorozatba, és bizonyítania is kellett a világnak, hogy színésznőként is megállja a helyét, és hogy újra méltó ellenfél Michael számára.  Továbbá ringben is kellett maradnia az akkori nagyágyú slasher horrorfilmekkel, mint a Sikoly, vagy a Tudom mit tettél tavaly nyáron. A kérdés az, hogy sikerült-e neki? A válasz: igen!

jos2.jpg

Négy filmnyi kihagyás után Jamie Lee Curtis újra visszatért, ami egy üzenet is volt a rajongóknak, ugyanis ő egy olyan karakter, akit a közönség a szívén visel, törődik vele, van múltja, izgul érte. A Halloween 4-ben igaz meghal a karakter egy repülőgép balesetben, de a H20-ban visszahozzák, mivel kiderül, hogy a halálát csak megrendezte azzal a céllal, hogy örökre elbújhasson Michael Myers elől. A filmben Curtis visszatérése fantasztikus, és tökéletesen játssza Laurie Strode karakterét. Egy traumával küzd, aki képtelen elengedni a folyamatos félelmét, szorongását, hogy Michael valamikor visszatér az életébe. Ez a folyamatos őrlődés tönkretette a romantikus kapcsolatait, és még a tinédzser fiát (Josh Hartnett) is távol tartja magától. A karaktere valódi és sérült. Pontosan úgy, ahogy Laurie Strode érezte volna magát egy életen át tartó menekülés után. Elég nagy érdekesség, hogy ez a széria ezen része sokkal inkább a történetre és a karakterek felépítéséről szól, ami sokkal hatásosabbá teszi, amikor a filmben Michael végre ténylegesen is megjelenik. Laurie Strode is egy nagy változáson esik át a produkcióban, ugyanis megtörténik a karakterfejlődés, miszerint Curtis szándékosan úgy dönt, hogy nem menekül el a sorsa elől, marad és harcol Michael ellen. Itt pedig egy újabb fordulat következik be a filmben: az üldözöttből hirtelen vadász lesz, és elkezdődik a macska-egér játék.

h20-halloween-20-evvel-kesobb.jpg

Jamie Lee Curtis pedig ezzel a filmmel is bebizonyította, hogy valóban visszatért a gyökerekhez, tehát a horror műfajhoz, és final girl-ként is teljes mértékben megállja a helyét. Kerek perec ki lehet jelenteni, hogy sokkal közelebb áll hozzá ez a stílus, mint például a családi vígjátékok, bár abban a műfajban is született jó produkciója (lásd: Freaky Friday – Nem férek a bőrödbe). Kétségtelen, hogy a H20 visszahozta a sorozatot a halálból, de sajnos az utána következő Halloween-filmek újra a mélybe taszították a franchise-t. Új idővonalak, új trilógiák, teljesen megbolygatva és elpusztítva azt a sikert, amit a Húsz évvel később elért. Sok rajongó véleményezte az utolsó Halloween-film (Halloween Ends) után, hogy jobb is, hogy örökre befejezték Michael és Laurie harcát. A H20-at nyugodtan nevezhetjük a sorozat fekete bárányának, egy film, ami nem kap díjat. Jó, de nem nagyszerű. Nem úttörő, de nézhető és élvezhető. Méltó arra, hogy ne csak egy jó Halloween részként legyen ismert, hanem a horror műfaj egyik legjobb visszatérőjeként. Mi is pontosan így emlékezünk rá, és így kívánunk neki nagyon boldog 25. születésnapot!

Képek forrása: IMDB, Port.hu