Ahogy sajnos a videójátékok terén sem volt időm és energiám mindenre, úgy a filmes felhozatalt tekintve is maradtak nálam hézagok. Nagy sajnálatomra, mert ahogy elnézem az összesítő listákat, egy rakás érdekes mozifilmről (és persze ott a stream) maradtam le, amiket nem is tudom, mikor fogok pótolni. És noha messze nem láttam annyi mindent, mint szerettem volna, hármas listát gond nélkül tudtam készíteni. És nem, nálam a Barbie – Műanyag álmok például közelébe sem került a legjobbaknak. Sőt, kiábrándítóan butának és hatásvadásznak, egy-egy jelenetét tekintve pedig károsnak gondolom a “cuki” és elvileg figyelemfelkeltő máz alatt. Azt sem mondom, hogy a beválogatottak közül mindegyik tökéletes és kihagyhatatlan, sőt talán olyan is van, akinek ezek mind rossz filmek, de nálam a hangulat, a minőség, a színészek vagy bármi más terén annyira betaláltak, hogy simán vitték az esztendőt, mert jobb filmélménnyel nem találkoztam.

3. Kopogás a kunyhóban

Shyamalan kapcsán kicsit elfogult vagyok, de így sem mondanám, hogy a rendező bármit lenyomhat a torkomon. Akadtak már tőle is kisebb-nagyobb csalódások, sőt van olyan híres filmje, amiért nem vagyok oda, de a Kopogás a kunyhóban nem ilyen. Nálam a horror nem is sokszor a vérről szól, a kísértetekről vagy szörnyekről, hanem azokról az irreális helyzetekről, amelyekben az ember kegyetlenül kényelmetlenül érzi magát. Nos, ha nyájasan viselkedő, mosolygó és barátságos hangon beszélő idegenek azzal állítanak be hozzám és a családomhoz, hogy egyikünket önként fel kell áldoznunk, mert különben vége a világnak, majd sorra megmagyarázhatatlan események történnek, akkor az számomra elég kényelmetlen. Sőt, irreális… olyan, mintha egy elvont rémálomban lennék, és emiatt a Kopogás a kunyhóban nálam tökéletesen működik. A színészei jók, szuper a zenéje, a fényképezés pedig minőségi munka, ahogy a rendezés is, így simán az év egyik legjobbja maradt, legalábbis a személyes listámon.

2. Műanyag égbolt

  • Szabó Sarolta, Bánóczki Tibor
  • Kritika

Nem kifejezetten vagyok oda a magyar filmekért. Mármint a békebeli, fekete-fehér, minőségi magyar filmeket szeretem, ezen felül az olyanokat is, mint a Kontroll, de a szocializmus örökségeként hagyott piálós, káromkodós, sírva üvöltős és mulatós szellemi nyomor kiábrándított a hazai filmgyártásból, majd ezen a Koltai és társai egykaptafa “vígjátékai”, vagy a gyenge történelmi témájú próbálkozások sem sokat javítottak. Nos, ha van igényes, elgondolkodtató magyar mű, az az animációs külsővel próbálkozó Műanyag égbolt, ami a francia-magyar Az idő uraival hasonló jelentőségű, valamint nagyjából ugyanannyira elgondolkodtató, intelligens alkotás. A zenéje és a hangulata szuggesztív, még legalább órákig a nézővel marad, és utána csak azon gondolkodik, hogy ha külföldön zajos sikert aratott, itthon hogy bukhatott akkorát, hogy pár hét után már szinte senki nem ment be rá. Esélyesen nem kapott nagy visszhangot és marketinget, pedig megérdemelte volna, nálam így simán a második legjobb film az évben, amit minden sci-fi és animáció-rajongónak nyugodt szívvel ajánlok. 

1. Oppenheimer

És ha már intelligens film, akkor nálam az Oppenheimer vitte a pálmát, méghozzá nem is akárhogy. A sajtóvetítés után még be-beültem a moziba, megnéztem újra és újra, láttam sima és IMAX-változatban, előrébb és hátrébb ülve, szinkronosan és feliratosan, de az élmény ugyanaz maradt, én pedig ugyanúgy beépültem a székbe minden egyes alkalommal. Ahogy valahol viccesen jellemezték: középkorú, fehér férfiak sokat beszélnek különböző szobákban… és valóban, valahol ez is jellemzi a filmet, miközben azok a beszélgetések nemcsak értelmesek, de érdekesek, egyszerre politikai és társadalmi töltettel, komoly drámákkal, korrajzzal és még annyi mindennel, hogy nehéz lenne felsorolni. És bármennyire ismerjük a végkifejletet, az Oppenheimer egy-egy ponton feszültebb, mint egy thriller vagy egy horror, a legnagyobb robbanás pedig nem akkor rázza meg a nézőteret, mikor a bomba felrobban, hanem csak utána. Christopher Nolan számomra ismét bizonyított, ahogy természetesen Cillian Murphy is, bár Robert Downey Jr. is élete egyik legjobb alakítását hozza. A zene és a fényképezés, a vágás fantasztikus, hossza ellenére a játékidő szinte elrepül, és ami marad, az a legesleg határozottabb és legemblematikusabb filmélmény, amihez hasonlót manapság ritkán látunk a vásznon.

Azért láttam mást is

És nem is keveset, még ha nem is eleget. Érdekes trend volt idén, hogy nem ritkán a fehér színészek szinte teljesen ki lettek törölve a filmekből, akik pedig szerepeltek, csak arra az új sztereotípiára erősítettek rá, ezzel egy elég káros, éppen trendi üzenetet közvetítve, hogy a fehér férfi rossz, mindenki más jó. Ettől még persze az alkotás lehet jó, de megát a tendenciát nem kommentálnám, mert egyből előkerül a mindig bevált ütőkártya, amivel szemben az átlagembernek esélye sincs. Ha már magyar film, kifejezetten tetszett a Semmelweis, nagyon hangulatos lett, még ha nem is tökéletes, illetve akadt pár horrorfilm, ami még bekerült a kedvenceim közé, de róluk majd inkább később, egy külön cikkben.

És ahogy már említettem, így is bőven van mit pótolnom. Emiatt, ha 2024 kicsit lassan indul be, azt sem fogom sajnálni, mert addig is letudom a lemaradásomat, már ha lesz rá időm és energiám. Az biztos, hogy még ha nem is 2023 volt a filmvilág legjobb és legerősebb éve, kedvenceket így is lehetett találni, Nolan pedig már önmagában ledobta az atombombát. És ezt akár veheted szó szerint is. No, és neked mik voltak az idei kedvenc filmjeid?