Az elmúlt esztendők során már megszokhattam, hogy az év végi összegzés egyáltalán nem megy olyan könnyen, mint a hőskorban – persze nem játékból lett kevés, hanem időből. Az időhiány, valamint a bevállalt tesztek és egyéb cikkek mennyisége okán így sajnos nem mindig jutottam el azokhoz a játékokhoz, amik érdekeltek, pedig elég nagy összeget tennék rá, hogy a Pentiment egész biztos bejutott volna az öt legjobb közé, és ugyanezt sejtem a God of War: Ragnarökről, vagy épp a Neon White-ról is. Az már csak az i-nek a pontja, hogy a helyhiány olyan alkotást is kiszorított, aminek itt lenne a helye – ilyen például a Triangle Strategy, amibe totálisan bele vagyok szerelmesedve, és egy napon mindenképp szeretnék a végére érni. De rettenetesen jól szórakoztam a Warzone 2.0-val is (főleg annak a DMZ-játékmódjával), valahol viszont sajnos meg kellett húzni a határt. Az én listám ennélfogva így fest:
5. Return to Monkey Island
Gyerekkorom kedvenc sorozatával kapcsolatban szinte lehetetlen objektívnak lenni, még úgy is, hogy a Curse of Monkey Island utáni érát az agyam automatikusan ignorálja. Ha viszont egy új részt úgy jelentenek be, hogy azon a széria atyja dolgozik, egyértelmű, hogy valami egészen különleges készül – a végeredményben pedig szerencsére nem is kellett csalódnom. A Return to Monkey Island számomra a modernizálás egyik iskolapéldája. Bár néhány humorosnak szánt részen érezni, hogy annak forrása a fiók mélyén lapult az internet azóta már elfeledett korszakaiból, az egészséges mértékű nosztalgia az új elemekkel párosítva egy egészen frenetikus visszatérést eredményezett, és egy olyan kalandjátékot, amely könnyűszerrel került be a kedvenceim közé.
4. Fire Emblem Warriors: Three Hopes
Körülbelül kéttucat sorozatra tudom azt mondani, hogy "az egyik kedvencem", a jelenlegi konzolgenerációban pedig ez határozottan igaz a Fire Emblemre. Még úgy is, hogy hivatalosan csak januárban érkezik meg a mostani generáció második felvonása, a Fire Emblem Engage. A Fire Emblem: Three Houses viszont egész egyszerűen annyira tökéletesre sikeredett, hogy számomra nem csak a sorozatot modernizálta, de egyúttal a "minden idők legjobb SRPG-je" címet is kiérdemelte. Ennek okán minden alkalmat megragadtam, hogy visszatérjek a széria világába, erre a legjobb lehetőséget pedig egy másik, a szívemnek kedves ág szolgáltatta. A zseniális musou-spinoffokat gyártó Omega Force ugyanis idén júniusban ismét rávetette magát a Fire Emblemre, a Three Hopes pedig minden képzeletet felülmúlóan jó lett – a harcrendszert leszámítva gyakorlatilag egy a saját lábán is megállni képes Fire Emblem-epizód, a kedvenc szereplőimmel és világommal.
3. Vampire Survivors
Semmiképp se nevezném bűnös élvezetnek, de ami tény az tény: közel sem áradoztam annyit a Vampire Survivors-ről, mint amennyit kellett volna, feltehetően azért, mert inkább csak fillerként éltem vele, és nem főfogásként. Illetve élek most is: egyrészt, mert még mindig nem szereztem meg minden achievementet, másrészt pedig jelen sorok írásakor érkezett meg a DLC, amely azonnal landolt is a kosaramban, és amely jelentősen ki fogja tolni 2022 egyik legkülönlegesebb alkotásának játékidejét. A program gyakorlatilag egy új műfajt teremtett, amit azóta már rengetegen imitáltak, de senki se tudta megközelíteni az eredeti minőségét. Azt sem szégyellem, hogy az alapvetően ennél nagyobb terhet is bíró Steam Deckemen a megvásárlása óta szinte kizárólag ez fut – na de ha tökéletes párost alkotnak, miért is lenne ez baj?
2. Xenoblade Chronicles 3
JRPG-rajongóként azt mondom, hogy a Switch lassan kenterbe veri a műfaj abszolút királyait, a PlayStation Vitát és a Nintendo 3DS-t. Ebben pedig rendkívül nagy szerepe van annak Xenoblade Chronicles-famíliának, amely mostanra szinte a Nintendo külön bejáratú Final Fantasy monstruma lett – bár a spinoffok garmadája egyelőre elkerülte. Egy minden ízében zseniális harmadik rész viszont már elérhető, sőt: igazából elég nagy dilemma volt, hogy ne ezt válasszam az év legjobbjának, mert ennél hangulatosabb, tartalmasabb, változatosabb JRPG-vel aligha játszottam életem során, és nem szimplán 2022 egyik legjobbjának tartom, de a műfaj egyik abszolút csúcsának is.
1. A Plague Tale: Requiem
Tudom, hogy a kisebbséghez tartozom a véleményemmel, de engem az A Plague Tale első része, az Innocence nem igazán fogott meg. Igaz ugyan, hogy végigvittem, de nem láttam benne azt a zsenialitást, amit a többség. Éppen ezért jelentett számomra 180 fokos fordulatot a Requiem, ami nem csak, hogy kiemelte elődje legjobb részeit, de ott és úgy változtatott rajta, hogy abból egy felejthetetlen élmény legyen. Gyomorforgatóan erőszakos, mégis szívbemarkoló története, aprólékosan kidolgozott karakterei és helyszínei, tökéletes szinkronja és zenéje, gazdag játékideje okán számomra ez volt az év legjobb és legfelejthetetlenebb élménye, ami még éveken át kísérteni fog.
A legjobb nem idei játékom
Nem titkolt szándékom volt a "legjobb nem idei játékom" kategória bevezetésének kérvényezése során az, hogy ódákat zenghessek egy programról – ennyire nagy hatással ugyanis kevés alkotás volt rám életem során. Ráadásul itt csaltam is egy kicsit, hiszen technikailag 2021-ben kezdtem el, de 2022. január 1-én értem el a stáblistához, így be tudtam csempészni azt a programot, ami szó szerint minden nap eszembe jut; amiről hiszem, hogy nem szimplán az egyik legjobb játék, amit valaha csináltak, de az egyik legfontosabb műalkotás is. Ez pedig a hírekben mostanság sajnos a fejlesztőket és az IP-t érintő botrány okán szereplő Disco Elysium, amit lehet interaktív könyvnek csúfolni, de mi értelme lenne. Én inkább úgy hívnám, hogy műremek: bár a történet lezárása számomra csalódást keltő volt, az oda vezető út egyetlen elemébe se tudok belekötni. Karakterei tökéletesek, a monológok és a párbeszédek kifogástalanul lettek megírva, a mikrouniverzuma aprólékosan felépített, a tálalás elsőrangú, a szinkron és zene pedig a legjobb, ami játékban valaha szerepelt. Ha lehetne, minden évben ezt választanám a legjobb játéknak játékának – és ha lehetne, minden évben kitörölném az emlékezetemből, hogy újra és újra átélhessem.
Mit várok 2023-tól?
Hazudnék, ha azt mondanám, 2023-tól azt várom, hogy több időm legyen játszani. És azt sem kérném, hogy hatékonyabban tudjak haladni a backlogommal, hiszen amíg vannak tesztek, addig vannak új játékok is, ennélfogva a várakozósorban levő címek is kénytelenek még több türelmet gyakorolni. Arról például idén is letettem, hogy a lista legrégebbi darabja, a Planescape Torment előkerüljön, és egyelőre 2023-ban se látok sok esélyt a pótlására, ugyanis már az év első 4 hónapjában annyi olyan játék jön, ami érdekel, hogy valószínűleg még azokkal sem tudom majd tartani a lépést. De ez legyen az életben a legnagyobb probléma!
2022 végét érintő összefoglalóinkat ezen a linken keresztül összegyűjtve is eléritek!
