2020 igen kemény év volt, ami a játékiparra is menthetetlenül rányomta a bélyegét. Botrányok, halasztások, csalódások, bukások – ám ezek mellett a számtalan remek fejlesztőcsapattól szerencsére  jobbnál-jobb játékok egész serege is érkezett, melyekből hatalmas kihívás volt kiválogatni azt az öt legjobbat, melyet fenntartások nélkül tudok végigjátszásra vagy legalább kipróbálásra ajánlani. Toplistámon azt próbáltam szem előtt tartani, hogy olyan címeket válogassak ki, amelyek vagy az idei felhozatal kevésbé ismert részét teszik ki, az indie gyöngyszemek mezőnyét gazdagítják, vagy ha már AAA, akkor abból olyan darab, amely felülmúlt minden várakozást, és sablonos, túlnyújtott, formára gyártott termék helyett még akár öt-tíz év múlva is remekműként fogok emlékezni rá.

Elöljáróban különdíjat érdemel két cím, melyek kizárólag Early Access-státuszuk miatt nem kerültek fel a listámra: a GTFO az egyik legígéretesebb, legnyomasztóbb többjátékos, kooperatív horrorjáték, mely az év elején kiválóan indult, majd folyamatosan fejlődött és bővült, illetve a Prodeus, mely túlzások nélkül a retró FPS-ek (vagy újabb nevükön boomer shooterek) legjobbja már most, Early Access-állapotában is. Ha pedig jövőre megjelenik a végleges változat, valószínűleg már előre foglalhatja magának a listám első helyét. Viszont, ami az idei listám hivatalos helyezettjeit illeti:

5. Hotshot Racing

Remake-kel, remasterrel, vagy csak retró érzésekre építő címekkel idén talán még könnyebben lehetett volna Dunát rekeszteni, mint az előző évek során, ez viszont természetesen együtt járt azzal, hogy a stílusba tartozó darabok igen vegyes színvonalat képviseltek. A klasszikus Need for Speed-, Daytona- és Screamer-játékokat idéző Hotshot Racing, ha nem is a legjobbak egyike, ám idén, a karantén során nem volt olyan játék, melybe akárcsak megközelítőleg hasonló mennyiségű időt öltünk volna párommal, köszönhetően az osztott képernyős multinak és megjelenésekor szinte rögtön Xbox Game Passba kerülésének. A játékmenet viszonylag gyorsan repetitív lesz, pár óra után a pályák sem tartogatnak túl sok újdonságot, ám ha rendelkeztek bármiféle nosztalgiával a régi, kezdetleges 3D-s grafikákkal rendelkező versenyjátékok iránt, az esztétika, a hangulat, a gyors, 10-20 perces levezetésekre bármikor tökéletesen alkalmas játékmenet bőségesen elegendő lesz a szórakozáshoz. A készítők emellett plusz pontot érdemelnek, amiért folyamatos támogatásuk részeként az év vége előtt még egy négy “boss” pályát tartalmazó, ingyenes DLC-vel is bővítették.

4. Song of Horror

Már tavaly sem győztem eléggé ajánlgatni az indie túlélőhorrorok új királyát, a Song of Horrort, pedig akkor még csak meg sem jelent minden epizódja, idén viszont úgy foglalja el méltó helyét a listámon, hogy váratlanul még egy új Amnesiával is meg kellett küzdenie érte (egyedül talán a The Medium vehette volna ezt el tőle, ha az eredeti tervek szerint megjelenik). A Song of Horror egy ajándék a klasszikus túlélőhorrorok rajongóinak, azoknak, akiknek kedvencei közé olyan klasszikusok tartoznak, mint az első Alone in the Darkok, Silent Hillek és más PS1-es, PS2-es horrorok. Külső, rögzített kameranézet, nyomasztó hangulat, inkább logikára és ügyességre építő kihívások tömege, kiváló történet és egy egészen elképesztő epizodikus struktúra teszi mesterművé, melynek minden szegmense egy-egy nagy klasszikus túlélőhorror előtt tisztelgett helyszínével, fejtörőivel és történetelemeivel. Mindehhez egy zseniális, mesterséges intelligencia által irányított ellenfél is társult, a H. P. Lovecraft munkái által inspirált Jelenlét, mely dinamikusan, a játékos viselkedésére reagálva próbálja az emberre hozni a frászt, méghozzá kimagasló eredményekkel, még a barátibb nehézségi szinteken is.

3. Deep Rock Galactic

Kicsit csalásnak éreztem listámra sorolni a Deep Rock Galacticot, hiszen az űrben bányászó high-tech törpék kalandjaira fókuszáló játék pár éve már Early Accessbe került, azóta pedig olyan komoly fejlődésen esett keresztül, és olyan magas színvonalat képvisel, hogy sokak szemében lényegében már legalább bő egy évvel ezelőtt elérte végleges formáját. Azonban idén végre sor került a hivatalos rajtra is (melytől függetlenül természetesen a fejlesztők változatlanul gyártják az újabb ingyenes pályatípusokat, ellenfeleket és tartalmakat), a végeredmény pedig a kitartó munkának hála túlzások nélkül 2020 egyik legjobb multiplayer játéka lett. Szenzációs, hol nyomasztó, hol humoros hangulattal, komoly kihívással, mely órák százait képes elnyelni, különösen, ha valaki nem egyedül, hanem három baráttal vág neki a kooperatív munkának. Kipróbálása pedig jelenleg könnyebb, mint valaha, a népszerűsítés érdekében ugyanis nemrég még a PC-s Game Passba is bekerült.

2. The Procession to Calvary

Vannak azok a játékok, amelyek pont akkor érkeznek és pontosan azt nyújtják, amire akkor az egyszeri játékosnak szüksége van, ennek az időzítésnek hála pedig értékük a többszörösére növekedhet. A The Procession to Calvary, Joe Richardson Monty Python-féle humorból és animációs stílusból, valamint reneszánsz festményekből építkező elmebaja alapesetben lehet, hogy csak egy egyszeri jópofa eresztés lett volna, ám ez a játék pont a koronavírus első hullámában érkezett meg, húsvétkor, amikor a korábbi évek nagy családi összejövetelei helyett sajnos idén én is csak a lehető legszűkebb rokonsággal találkoztam, futólag, akkor is mind bizonytalankodva, hogy egyáltalán jó ötlet volt-e, miközben már mindannyian párhétnyi szociális távolságtartáson és önkéntes bezártságon voltunk túl,  és szinte minden bizonytalannak tűnt, mert nem tudhattuk, hogy várható-e enyhülés, lesz-e második hullám, illetve mire kivergődünk ebből az egészből, kit hogyan fog érinteni, megviselni ez a nyomasztó és kiszámíthatatlan időszak. A The Procession to Calvary ekkor elérte azt, hogy egy egész délutánon keresztül, röpke játékidejének hála az összes befejezés feloldásáig szakadjak a röhögéstől, még úgy is, hogy a Kereszthalál és Feltámadás témáit parodizálgató történetének hála valószínűleg legalább egy lépéssel közelebb sodort ahhoz, hogy egyszer majd pokolra kerüljek a túlvilágon. Hol zseniális, hol morbid, hol fingós és böfögős vicceket tálal az elképzelhető legművészibb módon, ráadásul olyan baráti áron,  hogy előzményével, a Four Last Things-zel együtt egy kiadósabb kétfős ebéd áráért lecsaphattok rá az év végi leárazásokon. Joe Richardsonnak pedig, remélem, legalább arra lesz majd lehetősége, hogy az eddigiek után trilógiává bővítse agymenését.

1. Final Fantasy 7 Remake

Az egyetlen AAA kategóriás játék, egyben pedig az, amelyről alig 10 percnyi játék után már tudtam, hogy kész, ezt idén nálam egyetlen cím sem fogja felülmúlni. Az eredeti Final Fantasy 7 a mai napig egyike a legkedvesebb játékaimnak, zenéi, karakterei és története olyan érzelmi húrokat pengetnek meg bennem, amihez hasonlót nem sok másiknak sikerült elérni. A remake ígérete volt a legfőbb oka, amiért először PS3-mat vettem, és bár végül majdnem 10 évvel és egy generációval többet kellett várnom, mire a kezeim közé kaphattam, és nem is pontosan azt nyújtja, amire eredetileg számítottam, mindez eltörpül a tény mellett, hogy a Final Fantasy 7 Remake egy mestermű. Igazából nem is teljes mértékben remake, ráadásul most még várhatom a folytatást is, Nomura Tecuja pedig újabb lehetőséget kapott, hogy a Kingdom Hearts után milliónyi spinoffal, váratlan csavarral és folyamatos újraírásokkal bonyolítson agyon egy történetet. Számomra ez a mű az összefoglalója annak, hogy miért kezdtem el anno komolyabban foglalkozni a videójátékokkal, a játékdizájn és narratíva eszköztárával, és fő hobbimként/szenvedélyemként miért játszom a mai napig. Elhiszem, hogy régi motoros rajongóként valószínűleg többet nyújthatott számomra, mintha valaki csak az (anime) adaptációk és spinoffok ismeretében, vagy akár előismeretek teljes hiányában esett neki a végigjátszásnak –ám ha újabb heteket kapnék gondolkozásra, akkor sem jutna eszembe olyan cím, mely akár csak megközelítőleg méltóbb lenne az idei toplistám dobogós helyére. Csak jöjjön már az a folytatás is, és ha nem nagy kérés, esetleg jövőre kapjon egy PC-s portot.

Ám természetesen mindezek mellett nem tagadhatjuk azt sem, hogy nem volt túlzottan szép vagy kellemes év az idei, és ezt a játékok sem minden esetben tudták feledtetni, arról nem is beszélve, hogy idén talán rekordmennyiségben buktak ki a AAA-s játékipar problémái is (melyekkel még akkor is megtölthetnénk egy könyvet, ha az év végére maradt Cyberpunk és CDPR-botrányt figyelmen kívül hagynánk, amíg ki nem forrja magát). Csak reménykedhetünk abban, hogy jövőre sokkal derűsebben, bizakodóbban és kevesebb rossz emlékkel a hátunk mögött zárhatjuk majd az esztendőt, addig azonban kitartást és amennyire az a jelen körülmények között csak lehetséges, békés, boldog új évet szeretnék kívánni minden olvasónak, fejlesztőnek és Guru-s kollégámnak.