Sokáig gondolkodtam, hogy milyen formában is írjak majd az X-Men-filmekről. Hiszen ez jelenleg 4 mozgóképet takar, melyekről több oldalas kritikát simán lehetne írni. Azonban mostanában több helyre is írok, tehát nem szeretném egész napomat kritikírással tölteni, azért mégiscsak nyár van, elég lesz majd a szakdolgozattal csesződni szeptemberben. Így ez inkább egy abszolút szubjektív élménybeszámoló lesz.

Kezdjük is az egészet ott, hogy még általános iskolás koromban, nyáron, pontosan 16 éve szokás szerint mentem nagymamámékhoz a közeli faluba, vonattal, minthogy anyámék nem tudtak kire hagyni nyáron, egyedül meg még nem lehettem otthon (8 éves kisgyerek azért 8 éves kisgyerek, hiába, hogy én voltam az ;D). Nagyrészt persze műanyagfiguráimmal csesztem el az időt ott is, illetve a kutyákkal játszottam (semmiféle rosszra nem kell gondolni - igaz, lehet, hogy én vagyok a rossz, amiért ez eleve eszembe jut), könyvek, vagy olvasás akkoriban még rohadtul nem érdekeltek, sőt, a hideg kirázott tőlük. Ám ilyen gyerekmagazinokra simán rácuppantam, már csak a sok idióta képrejtvény, meg kivágós melléklet miatt (Bucimaci, Dörmögő dömötör). Ám egy augusztusi napon nem volt éppen ilyen gyerekes újság, így egy képregényt vettünk. Ez pedig nem volt más, mint az X-Men. Akkor persze még nem nagyon tudtam értékelni, s minthogy én Batmant, a magányos hőst szerettem mindig is, így fura volt, hogy itt csapatban dolgoznak. Mindig is utáltam a csapatmunkát, ez már eleve kódolva van szerintem a DNS-emben, eleve nagyobbra tartottam az olyan hősöket, akik egyedül veszik fel harcukat a gonosz genyók ellen. Ezért jó, ha 2 számom van az X-Menből (ami ugyebár 4, mert a magyar kiadásban 2 füzetet sűrítettek össze), az is csak a megszokás miatt. Főként Garfieldot „olvastam” sokáig, illetve Batmant, nem nagyon érdekeltek más szuperhősök.

Éppen ezért mikor megtudtam, hogy készül az X-Men-film, nem is szenteltem neki túlzottan nagy figyelmet. Hugh Jackmanről azt se tudtam, kicsoda, hát még Ian McKallenről vagy Halle Berry-ről. Kb. 3 évvel a premier után volt a TV-ben, akkor nem is bírtam végignézni, mert annyira baromságnak tartottam az egészet. Számomra akkor még túl lassú volt az egész, vontatottnak tűnt és semmi heroikusat nem láttam benne, amit azért elvárnék egy szuperhősös filmtől. Így nagy ívben leejtettem az X-Meneket. Természetesen így a 2-3 sem érdekelt.

Aztán 2008-ban olvastam először az X-Men Origins: Wolverine filmről, mely szintén nem keltette fel az érdeklődést bennem, viszont ezzel párhuzamosan olvastam a játékadaptációról. Itt sok mindent ígértek: véres játékmenet, pergős akció, RPG-elemek stb. Hú, de nem érdekelt ez sem! Abból indultam ki, hogy mennyi pocsék filmből készült játék létezik már, gondoltam, hiába a lelkes csapat, a Raven Software, melynek a Jedi Knightot és a Wolfensteint is köszönhetjük.

Azonban mikor kijött a játék, s én is tettem vele egy próbát, az maximálisan lenyűgözött! Igaz, sokat nem értettem a történetből és nem is nagyon érdekelt, hogy ez egy X-Men-játék, de mégis valahogy beleflesseltem a Wolverine-be. Pergő akció kiváló kombókkal, abszolút könnyű irányíthatóság, változatos helyszínek, és tök jó fejlődésrendszer. Emellett pedig meg kell említeni a látványt is, mely az Unreal 3.0-ának köszönhetően káprázatos lett. Külön öröm, hogy a játék tényleg mocskosul véres lett, tehát nem finomkodtak: Wolverine-t ha szétlövik, akkor látható lesz az adamantium-váz, illetve lógnak testéről a húscafatok.

Na és persze a főhős sem utolsó. S ez számunkra most a lényeges elem, hiszen Wolverine megszeretése keltette fel az érdeklődést a filmek iránt is. Nagyon cool karakternek tartottam, főleg a pengéi és halhatatlansága miatt. De ugyanakkor laza stílusa is volt, és iszonyatosan vadálattiasra sikeredett a játékban. Így fokozatosan megszerettem, az irtás ezáltal még élvezetesebb lett.

Persze azért a játék nem volt tökéletes, de szerintem egy igencsak jó adaptációval volt dolga annak, aki kipróbálta. Véleményem szerint az egyik legjobb filmes játék, de sajnos a pocsék Terminator: Salvationt és a harmatos Watchment látva ez is kivétel marad, mely erősíti a szabályt a Chronicles of Riddick mellett.
Ami zavart engem is a játék során, az a könnyedsége: én az elérhető legnehezebb fokozaton kezdtem bele, de nem igazán tudott megszivatni egyszer sem. Jól oldották meg Wolverine regenerációját, jól össze tudták kapcsolni az FPS-ekben (is) dívó trendekkel, kiküszöbölve így az illúzióromboló elsősegélycsomagokat (igaz, ezek helyett voltak power upok). Viszont ez mégis nagy könnyebbség volt, mert így igencsak művésznek kellett lenni ahhoz, hogy meghaljunk. 1-2 alkalommal esett meg velem, hogy kiírta a játék „you have captured!”. Ez persze még nem is lenne baj, de a „bossok”(-nak szánt ellenfelek) nem voltak valami kemények, ami már nagyobb hiba. Ugyan taktikus harcot kívántak egyes ellenfelek, de sokaknál elég volt a megszokott „lounge”-technikát bevetni. Egyedüli nehéz rész volt talán a végső küzdelem, ahol talajt kirobbanthatta alólunk a filmből is ismert prototípus. Illetve még az sem volt egy egyszerű rész, amikor a játék vége felé, a Casino tetején vagy 6 kemény ellenfél támadt ránk, akik simán felszúrtak pengéikre és kivágtak minket az éterbe. De összességében szerintem a játék túl könnyű volt, mely azért elvesz az élvezeti értékéből.

De ezt leszámítva egy kitűnő adaptáció, mely igencsak meghozta a kedvem a filmekhez. Így májusban eldöntöttem, hogy amint vége a vizsgáknak, megnézem a filmeket is.

Szerencsétlenségemre az 1. részt pont éjjel akartam nézni, melyen el is aludtam szépen, így megint csak annyi maradt meg belőle, hogy eléggé unalmas és lassú. Ám július közepén bepótoltam, s akkor már nagyot ütött. 2000-es film, de ahhoz képest igencsak pazar látványban lesz részünk, habár ezt nem használta ki a rendező véleményem szerint (az utolsó jelenetben talán). Ez persze nem baj, sőt, dicséretes, hogy Bryan Singer próbált mélységet, hátteret adni a filmnek és nemcsak egy lelketlen adaptációt hozott létre ezáltal.

Az X-Men ugyanis koránt sem csak arról szól, hogy készítettek egy filmet a képregény nagy neveivel, hogy lehúzzanak sok-sok pénzt a naiv mozilátogatókról. Látszik rajta, hogy szívvel-lélekkel csinálta a rendező, s próbált valami újat is nyújtani amellett, hogy hoza a füzetek hangulatát. Sőt, azt kell mondjam, hogy míg a Sin City-re azt mondjuk: mozgó képregény, addig az X-Men egy tökéletes újraértelmezése az eredeti koncepciónak. Nem kapunk különösebb maskarákat, nincs végletekig stilizáltság: Singer megpróbálta összehozni a valóságot és a képregényt. A film sokkal inkább egy „mi lenne, ha…”-történet, mint egy hű adaptáció. Ez persze a rajongóknak fájhat, de filmes szempontból egy tökéletes húzás és az újító szándék miatt dicséretes is. Ugyan túl sok képregénnyel nem volt dolgom, de tény, hogy az a 4 amit elolvastam, sokkal inkább sugallt egy átlagos, bár tényleg igényes szuperhős-sztorit. Itt viszont megpróbált a rendező a valósg talaján maradni, és „földközelbe” hozni a karaktereket. Mindnek meg van a maga problémája, belső vívódása, s képességüket sokkal inkább teherként fogják fel, mint áldásként. Tehát van belső világuk, vannak érzelmeik, nem csupán elérhetetlen ideálok, félistenek, akik megmentik a világot. Sőt, sokszor nem is világmegmentésről van itt szó, hanem társaik életéről, bajtársiasságról. Ugyan jelen van a mutánsok és az emberek háborújának gondolata, de mégis valahogy sikerült a „jók” oldalát személyesebbé, emberibbé tenni.

Magneto persze megmarad a teatralitásnál, de még az ő karaktere is tartogat meglepetéseket, s a 3 film során igencsak sok perspektívából megismerhetjük, főleg a 2. részben. Igazából nem is gonosz ő, hanem egy antihős, aki tulajdonképpen ugyanazért az ügyért küzd, mint Xavier X-Men csapata, de mégis ellentétes moralitással. De ugyanez igaz a többi „gonosz” karakterre is: van hátterük, ismerjük a motivációikat, és valóban relatív lesz így, hogy ki is a rossz. Igaz, a film azért állást foglal, tehát megmarad tömegfilmnek, hiszen Magneto Testvériségének győzelmét egy világháborúval teszi egyenlővé, ami csak veszélyes lehet a világra nézve.

Tehát abszolút eredeti, jól kidolgozott, mélységgel rendelkező sztorit és karaktereket kapunk mindkét oldalon. Wolverine természetesen a kedvencem lett Magneto mellett. Nagyon bejött a stílusa, ő is inkább egy antihős, mint egy protagonista. Igaz, ő inkáb a sodródó, passzív figura, aki nem harcol senkiért és semmiért, magányos „farkas” izé… „rozsomák”. (Erre majd még visszatérek egy kis flame erejéig.) Rendkívül jól megalapozzák már e filmben is, ki ő, na, meg persze a karmai és a regenerációs képessége kiváló, nagyon tetszik.
Vadóc sem volt rossz, bár ő inkább a kinézete miatt tetszett meg. Szerintem a képregényhez képest őt túlságosan is passzvizálták, s a 3. része abszolút csalódás lesz, főleg ahhoz képest, hogy a füzetekben ő egy nagyon heroikus, nevéhez méltó karakter. Igaz, ezt még az 1-2-ben elnéztem, de a 3-ban rendkívül elcseszett figura lett ő is.

Az egyedüli, aki nem nyerte el a tetszésemet, Küklopsz. Ő az igazi „sematikus” szereplő, aki nem beszél sokat, halovány is, de néha beszól valami muchot Wolverine-nek, aki őt kenterbe veri természetesen. Egy abszolút nyálas „jófiú”, akivel én nagyon nem tudok, tudtam azonosulni. Ráadásul még a képessége is elég szar, olyan, mintha Superman lenne, csak éppen repülni nem tud.

Ciklon sem volt egy eredeti hős, ahogy Jane sem, de ők legalább csajok, kevésbé zavart színészi tehetésgük hiánya, illetve karakterük egysíkúsága.

A sztorit viszont továbbra sem tartom egy nagy durranásnak az 1. rész esetében. Persze ez még csak az indulás, de pont ilyenkor kellett volna valami nagyot villantani, hogy legyen motiváció az esetleges 2. részhez is. Kicsit nehezen indulnak be a dolgok, illetve nincs az a berántóerő, amivel a nézőt érdekeltté teszik már az első perctől kezdve. Epizodikus lett erősen az X-Men 1, néha úgy éreztem, mintha két külön filmet néznék, amelyek a végére csak találkoznak valamelyest.

Így egy kicsit kevésbé voltam izgatott az 1. rész után, s a folytatást csak jó egy hét után néztem csak meg, most, hétvégén. Az X-Men 2 viszont kétségkívül a sorozat legjobb darabja! Sikerült végre igazán ütős és epikus sztorit írni hozzá, de ugyanakkor megmaradt a mélysége is, illetve a koncepciót jól gondolja tovább.

Különösen tetszett Magneto „pálfordulása”, már, amennyiben ezt lehet annak nevezni, hiszen valójából ugyanúgy maradt a saját oldalán. Rendkívül változatos, színes karakter volt már amúgy is, most pedig ezt még tovább fokozta Singer. Abszolút megmutatkozott, hogy ő nem gonosz igazán, csupán Charles-szal eltérnek a nézeteik. Ő egy tipikus radikális karakter, míg Xavier professzor a konzervatívabb, vagy inkább liberálisabb eszméket képviseli (nem is kérdés, hogy miért Magnetoval szimpatizálok jobban ;D). Én abszolút egyetértek Magnetoval abban, hogy ezt a „háborút” nem lehet békésen megvívni. Az emberek félnek a mutánsoktól, ezért akarják őket megfosztani jogaiktól. Félnek tőlük, mert hatalmasabbak, mint ők. Így érthető, hogy a hataloméhes politikusok el kívánják tenni őket láb alól. Erre pedig nem lehet simogatással, jogi szarságokkal válaszolni, hanem igen is meg kell mutatni, hogy a mutánsok nem félnek az emberek szánalmas népségétől. Betegségnek tartják a képességeiket, pedig ezek inkább adományok, melyek kiemelik a szürke masszából ezeket az embereket. Nem hiába az a koncepciója a filmnek, hogy a hősöket a tömegből emelje ki, ne pedig egy Földön, vagy legalábbis társadalmon kívüli lényként tüntesse fel, mint mondjuk Supermant a korai ábrázolásokban. Tulajdonképpen a mutánsokat azért támadják, mert egyrészt ugebár félik őket, másrészt viszont irigyek rájuk. A sok átlagember nem bírja elviselni, hogy vannak, akik náluk különek és kiemelkedtek a masszából. Illetve a politikusok nem tudják ezt elviselni, akik konkurenst látnak ezen masszából kiemelkedett emberekben. Így a cél, hogy a különlegest ismét átlagossá degradálják vissza, mely „feltételezés” a 3. részben nyer megerősítést.

Persze nemcsak emiatt érdekes a 2. rész és a sorozat valóban legjobb darabja, hanem azért is, mert kiváló a törénet, mint írtam már. Fordulatokban gazdag, de ugyanakkor nem csap át logikai káoszba sem. Wolverine és Stryker kapcsolata igazán érdekessé teszi az egészet, ahogy az adamantiumváz eredetének magyarázata is kiválóan lett implementálva. Emellett pedig végre súlyt kapnak más karakterek is, habár érezhetően Wolverine a főszereplő még most is. Ciklon és Jane kicsit kidolgozottabbak lesznek, ahogy megpróbálják Pyrot is bevezeteni a sztoriba.

Az ő karaktere amúgy sajnálatosan elsikkadt, pedig volt benne potenciál. Kezdettől látjuk, hogy mennyire önös ambíciókkal van tele és mennyire nem szereti, hogy „visszafogják” képességeit. De sajnos a forgatókönyvíró és a rendező őt valószínűleg huszadrangú karakternek tartották, így nem is kapott elég súlyt ahhoz, hogy jellemté jobban kidolgozzák. Pedig érdekes lett volna. Én megnéznék egy Pyro spinoffot szívesen.

A végső jelenet pedig abszolút ütött, hiába, hogy lelőtték már vagy ezerszer, illetve tök „songokus” volt. Egyszerűen élvezhető és katartikus volt, én bevettem. Még talán meg is sajnáltam a bárgyú Küklopszot. Tehát a 2. rész úgy jó, ahogy van, az X-Men-filmek közül a legjobb lett egyértelműen. Nekem kedvencemmé avanzsált, s szinte reflexszerűen kattantam rá a 3. részre.

Éppen ezért nagyon sajnáltam, hogy az X-Men 3 ennyire, de ennyire összehányt lett. Érezhető a rendezőváltás. Bryan Singer elment megcsinálni az előző postban becsmérelt Superman: Returnst inkább, ahelyett, hogy méltón befejezte volna, amit elkezdett az 1-2 résszel. Illetve nem tudom, miért váltották le őt, vagy miért nem vállalta a 3. részt. Lehet, hogy megunta, lehet, hogy a producerek nem találták jónak, vagy lehet, hogy Superman jobban érdekelte már. Rejtély, mindenesetre nem tett jót egyáltalán a franchise-nak, hogy Brett Ratnert helyezték a rendezői székbe.

Sokan mondták, írták, hogy az előző részek hangulatát képes volt hozni. Nem, ezzel abszolút nem értek egyet. Szerintem teljesen félreértelmezte az új rendező a koncepciót, s emiatt rengeteg karaktert elcseszett. Eleve érthetetlen, minek kellett kinyírni Scottot és Charlest, főleg ilyen gagyi módon.

De ez az öszecsapottság úgy általában jellemzi a filmet. Érződik, hogy szűkre szabott idő volt, amibe sok mindent bele akartak sűríteni, ami persze nem ment. Ezért inkább ahelyett, hogy kompromisszumokat kötöttek volna, szépen mindent lerövidítettek és belevágtak a 2 órás filmbe. Ez persze nevetséges vállalkozás, hiszen egy ilyen sztori abszolút összecapottként jön át 2 órában. Egyszerűen túl sok minden történik, túl kevés az idő a feldolgozáshoz. Míg azon töprengünk, hogy megölték Scottot, az előző két rész azért elég fontos karakterét, addig már a film ott tart, hogy éppen Charlest porlasztja el a Főnix. De itt nincs megállás, mert már jön is Magneto, aki tulajdonképpen nem akarta, hogy ez történjen, de azért keblére öleli a csajt, majd hirtelen már megint egy látványos, de unalmas csatánál tartunk. Ez így szar lett, kérem szépen! Semmi hangulata így az egésznek. Nagyon magvas gondolatokat kívánt megfogalmazni a rendező (pl. vajon jobb-e különleges adottságokkal élni, de üldözött vadként vagy szürke átlagemberként, de nyugalomban?), melyek mellékesek lettek, és átadták a teret a trolloskodásnak, a féktelen akciónak, az erőltetett, logikátlan fordulatoknak. Ha már kinyírják a főbb karaktereket, azoknak sokkal nagyobb figyelmet kellene szentelni, nem csak úgy egyszerűen „kiiktatni”, lélektelenül, mintha legalábbis egy tollal áthúznánk a nevüket a forgatókönyvben. Pl. Mystique-t nagyon sajnáltam, egyik kedvencem volt Magneto mellett. Főleg azért, hogy ilyen gagyi „halála”. Ahogy persze Magnetot is természetesen.

A legnagyobb csalódás Wolverine karaktere. Abszolút sablonos lett, s csak annyit tudott belőle megtartnia ez a Ratner, hogy a film elején voltak sablonbeszólásai. De amúgy abszolút hozzá nem illő jófiús szerepet kapott, szinte Scott helyét vette át. Pedig mindannyian tudjuk, akik rajongnak Rozsomák iránt, hogy ő bizony nem alkudozik, nem adná oda képességeit senkiért és semmiért, de főleg nem bőgné el magát, hanem ordítana, ahogy az hozzá illik. Ezzel szemben itt egy hülye hősszerelmest csináltak belőle… Pfff… Ezért minimum egy „lounge” járna a rendezőnek…

Szóval összességében szerintem a 3. rész lett a leggyengébb. Elcseszett, felületes karakterek és sztori, kidolgozatlan koncepció (pedig ebben a „mutánsos ellenszerben” sok rejlett volna) és összecsapottság. Abszolút nem tudta hozni az előző részek színvonalát, nagyon érződik rajta a rendezőváltás. Talán a Spiderman 3-mal ellentétben ennek az a mentsége, hogy a rendezője más volt, s talán Bryan Singer méltó lezárást tudott volna kreálni. De talán nem. Rossz filmnek nem nevezném, mert azért kellőképp izgalmas, és szerencsére Magneto azért megmaradt, illetve Pyro jobban kidolgozott lett, de tény, hogy az X-Men-filmek közül a leggyengébb számomra. Ja, és Vadóc egy szánalomhalmaz… Hülye picsa. Az ilyen nők meg is érdemlik, hogy otthon főzzenek, mossanak, takarítsanak.

Így kicsit féltem is az X-Men Origins: Wolverine-től. Nem is Hugh Jackman miatt, mert nem rajta múlt, hogy ekkora szar lett Wolverine a 3. részben, inkább amiatt, hogy Gavin Hood rendezi. Nem ismerem őt, de tény, hogy ő sem Bryan Singer, az eredeti koncepció atyja.

Szerencsére azonban pozitívan csalódtam! Ugyan nyomába sem ér az 1-2-nek, de kiváló látványfilm, akciódús, szerethető, nekem nagyon bejött.

S tényleg inkább a látvánnyal operál, nem a sztori mélységével, vagy a karakterek kidolgozottságával. A prológus rendkívül megnyerő lett! Természetesen baromságnak tartom, hogy Kardfog és Wolverine testvérek, hiszen tudjuk, hogy Sabretooth inkább egyfajta „apafigura” Wolverine számára, de mindegy, ezt szerencsére 2-3 alkalommal említik a filmben, ott sem egyértelműen. (Hiszen bárkit nevezhetünk „brother”-nek, szóval ez engem nem zavart.) Kicsit mondjuk szintén kusza, hogy ki, kit öl meg az elején, de mikor elindul a két, akkor még barátnak nevezhető egyén, onnantól beindul a zúzás. Nagyon tetszett, ahogy átakciózták a történelem nagy háborúit, s ahogy a képeket kötötték egymáshoz. Ugyan ezek olcsó filmes húzások, de ütöttek, főleg a zenével. Az ilyen hősies jelenetek engem meg tudnak venni kilóra.

De a sztori sem szégyenkezhet, szerintem egész jó lett. Sokan azt írták róla, hogy kusza, vagy érthetetlen lett. Nem tudom, hogy ez a játékból fakad-e, de én annak a momentumait összeillesztettem a film képeivel, és abszolút megértettem, miért folyik a harc. Az adamantium, Stryker, illetve Creed tökéletesen lettek behozva a sztoriba, habár elég gagyinak tartottam a Wolverine elleni összeesküvést. Viszont végig fenntartotta érdeklődésemet, s emellett jól koncentrált a főhősre is.

Igaz, Wolverine jelleme nem volt valami kidolgozott sajnos itt sem eleinte. Elég sablonos „jófiú” lett ráerőltetve, ami tulajdonképpen hihető is, hiszen majd csak a sorozatos csalódások és az amnézia teszik igazán állatiassá és azzá, aki. Igazából a dühe hozza ki belőle a jót, a karakter lényegét, na, meg persze az adamantium.

Apropó, adamantium: na, az viszont nagyon nem tetszett, hogy a bázis teljesen másképp nézett ki, mint a 2. részben. Azért erre illett volna figyelni. Ott ugyebár egy hatalmas víztározóba lett beépítve, alapvetően tajgai éghajlaton, míg itt egy esőerdős külsőt kaptunk, vízeséssel. 15 év alatt ennyit változott volna a táj? Kötve hiszem, hogy ez magyarázat lehetne. Ez súlyos melléfogás és tájékozatlanság tanúbizonysága, semmi más.

Illetve elég gagyinak tartottam egyes régi karakterek behozását a filmbe. Küklopsz teljesen felesleges volt, ahogy Charles megjelenése is gyenge poén csupán. Jó, hogy Wolverine-nek memóriavesztése volt a golyók miatt (ez is milyen gagyi már), de Küklopsz úgy tudom, nem részesült ilyesmiben. Márpedig az X-Menben nem ismeri fel Wolverine-t…

Viszont összességében nagyon jól szórakoztam az Oringinsen, nálam abszolút hasonló élményt adott, mint a kiváló játékadatáció. Sőt, itt örültem, hogy végre világossá vált a sztori, amit a játék okosan nem lőtt le teljesen (épp ezért is lehet egyeseknek kusza). Az 1-2 filmhez valóban nem ér fel, hiába próbálja idézgetni azt. Nekem viszont nagyon tetszett, s a 3-kal ellentétben ezt akár többször is szívesen megnézném.

Állítólag jön a Wolverine 2 is, na, meg a Magneto spinoff, amire nagyon kíváncsi vagyok. A 2. Wolverine azért izgat, mert talán abban sikerülhet kijavítani e rész hibáit (bár ebben erősen kételkedem), a Magnetos pedig egyértelmű: az egyik legjobb karakter háttérsztorija lesz. Engem még érdekelne Pyro és Sabretooth is, na, meg egy tisztességes Vadóc-feldolgozás, mert ez így, ebben a formában, ahogy az X-Men-filmekben eddig láthattuk, nem igazán jött be.

Ja, és nehogy kifelejtsem: a magyar fordítók ismét alkottak! Bár szerencsére az X-Men Originst sikerült eredeti nyelven néznem, de mégis hatalmas baromság volt Wolverine nevét Farkasnak fordítani. Persze tökös, illetve az átlagember jobban ismeri, mint a Rozsomákot, de több sebből is vérzik e verzió. Az még csak a jéghegy csúcsa, hogy teljesen más állatot takar a wolf és a wolverine. A rozsomák alapvetően egyedül vadászik, Kanadában él, és kistermetű állat, menyétféle. Pont azért kapta Wolverine ezt a nevet, mert megállíthatatlan, félelmetes ragadozó, aki a nála nagyobb vadakat is megtámadja, illetve magányos, egyedül vadászik. A farkas ezzel szemben falkában erős… Nem mellesleg az X-Men világában van már egy Farkas, Wolfsbane. A leglényegesebb pedig, ami miatt a magyar „fordítók” munkája epic fail, a Wikipedia egyik leírásában olvasható: „Amerikában olykor egész délen is megjelenik, láttak már rozsomákot Kaliforniában is. Csak ott található, ahol ellensége, a farkas, nem.” „Más ragadozók zsákmányát elorozza, a rókát, hiúzt is megtámadja, csak a farkasok elől tér ki.” Tehát a rozsomák egyik legnagyobb ellensége pont a farkas, a „fordítók” nagy vesztére.

Nem tudom, mennyibe telne, hogy a kedves mozilátogató esetleg utána nézzen annak, mi is a Rozsomák, főleg, hogy az internet korában élünk, ahol már minden megtalálható a weben. Illetve ott a tény, hogy a képregényekben is Rozsomáknak fordították Wolverine-t, szóval nem értem, minek kellett ettől eltérni. Emellett pedig érthetlen, hogy akkor, ha ennyire szar verziót találtak csak, miért nem lehetett Wolverine-ként meghagyni, ha egyszer Mystique-t nem fordították le, pedig neki is van magyar megfelelője (Rejtély). Ebből is látszik, mekkora balherék gyülekezete a magyar szinkronstúdiók csapata. Abszolút hülyék, vagy hülyének nézik a nézőket, és nem mernek értelmes neveket adni. Pedig egy ilyen film esetében számíthatnának rá, hogy főleg a rajongók mennek el a moziba, nem a műveletlen városi/tanyasi tahók, akik életükben nem voltak még képregény vagy internet közelében. Szégyelljék magukat mindenesetre!

Összességében tehát azt kell konstatáljam, hogy az X-Men egy nagyon is jó és eredeti világ, mind filmekben, mind képregényben. Persze erre egy játék ébresztett rá, de a filmek alakították ki bennem. Így valószínűleg felkutatom a többi képregényt is, valamint a rajzfilmeket úgyszintén, mert érdekel ez a világ. Ezerszer jobb, mint  gyengécske másolat, a Heroes-sorozat, melyben már túl nyálasra, átlagosra vették a figurát, s abszolút nem találta karaktereket, akikkel azonosulni tudtam. De tudjuk, hogy az eredeti mindig is jobb, ahogy ez az X-Mennél is igaz. A 3. részt leszámítva nagyon jó karaktereket kaptam, elég sokkal tudtam azonosulni, s nem egy perspektívából mutatták meg a szemben álló feleket. Úgyhogy a Batman és Frank Miller képregényeinek világa mellett az X-Mennek is rajongója lettem.

Rangsor:
1. X-Men 2 - 9/10
2. X-Men - 8/10
3. X-Men Origins: Wolverine: 7/10
4. X-Men 3: The Last Stand: 6/10.

Ja, és azért nem írtam az utóbbi 10 napban, mert egy WoW-élménybeszámolót szerettem volna nyélbe ütni elsőként, de ahhoz egy saját készítésű videót is mindenképp linkelnem kell. Viszont ez késik, minthogy nem egyszerű sajnos Xfire-rel felvett videókkal dolgozni (soha többet ilyet - maradok a Frapsnél inkább).